A PETA rendszeresen odaítéli Proggy (a progresszív, azaz fejlődő szóból rövidítve) névre keresztelt elismerését, mellyel az állatbarát fejlesztéseket díjazza a kereskedelmi és kulturális szektorban. Az elismerést ezúttal a svéd Alien Moto kapta, mégpedig a hosszú ideje fejlesztett, és tavaly októberben bemutatott A51-RR Evolution suit motorosruhájukért. A kifejezetten mutatós szett különlegessége, hogy a megszokott marha- vagy kengurubőr helyett saját maguk által kifejlesztett, high-tech alapanyagot használtak, melyet ők egyszerűen csak Alien Skin Technologynak neveznek.

alien-motor-vegan-motoros-ruha-13710

Igazán szimpatikus, hogy az Alien Moto bevétele öt százalékát a sérült motorosok segítésére, valamint állatvédő szervezetek támogatására ajánlotta fel
Ez a különleges keverék kordurából, kevlárból, ún. SuperFabric-ból és membránnal ellátott szintetikus bőrből áll. A cég egyik társalapítója, Peter Johansson szerint az anyag - a membránoknak köszönhetően - kiválóan „lélegzik”, s ráadásul még mosható is, ami nem mellékes szempont egy motorosruhánál. Hogy mennyire biztonságos? Azt mondják, ötször jobban ellenáll a csúszásnak, mint a bőr, és négyszer jobban, mint a kevlár, szakítószilárdságát tekintve pedig állítólag tizennégyszeres értékekkel büszkélkedhet a hagyományos bőrrel szemben. Ha mindez tényleg valós, bátran kijelenthető, hogy az Alien új fejezet nyílhat a motorosfelszerelések történetében.