A MotoGP-ben 2004-ben tiltották be az alkoholfogyasztást, emellett természetesen a drogok is tiltólistára kerültek, s ezek fogyasztását eddig is többféle teszttel ellenőrizték. Mostantól újabb elemmel bővül a tudatmódosító szerek elleni harc, hagyományos, közúti ellenőrzéseknél használt, „belefújós” alkoholszondákat vetnek be ugyanis a nagydíjakon. A FIM tájékoztatása szerint három-három pilótát választanak majd ki véletlenszerűen néhány futam előtt.

alkohol-drog-a-moto-gp-ben-13298

Bármilyen meglepő, de több olyan pilóta is akad, aki olykor spiccesen jelenik meg a pályán - áll az indoklásban. Kíváncsiak lennénk, hogy az alkalmankénti ellenőrzés mennyire lesz hatásos ennek visszaszorítására...
Büntetésre számíthat az, akinek legalább 0,1 gramm/liter alkoholt mutatnak ki a vérében, s a lebukás akár 18 hónapos felfüggesztést is maga után vonhat. A pilóták is megszólaltak az ügyben, Cal Crutchlow például kifejezetten támogatja a kezdeményezést, sőt azt mondja, nemcsak három embert kellene kiválasztani, hanem mindenkinek át kellene esnie a szűrésen.

- Dollármilliókat költenek el a GP-ben, akkor miért csak pár futam előtt és csupán néhány résztvevő ellenőrzésére van lehetőség? – tette fel a jogosnak tűnő kérdést.