Éppen három évtizede szerezte meg az Aprilia az első trófeáját a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, és erre emlékezve most piacra dobta a vállalat az RSV4 XTentra modellt (Trenta = harminc).

Darabonként egy-egy kilóval könnyebbek az új, magnéziumalapú Marchesini kerekek

Ez az Aprilia eddigi legerősebb motorja, mely kereken 230 lóerőt présel az úthengernyi hátsó gumira. Sokat faragtak az alapmodell tömegéből is, ami jórészt a PAN Compositi műhelyében született karbonalkatrészeknek köszönhető. Emellett sokkal könnyebb, kovácsolt Marchesini M7R GENESI felniket építettek be, további két kilóval csökkentve a rugózatlan tömeget.

Az alapáras SC Project kipufogót – felárért – lecserélheti a tulajdonos a MotoGP-ben használt rendszerre

A máris megrendelhető XTrenta – adók nélkül – kereken 50 ezer euróba kerül, de igyekezni kell annak, aki ilyen motorra vágyik, mert mindössze száz darab készül belőle.