Néhány éve Franco Uncini 1984-es Suzukija borzolta a veteránokra gerjedő vásárlók idegeit, most pedig egy még értékesebb relikvia, Barry Sheene 495 köbcentis MotoGP versenygépe került terítékre.

barry-sheen-suzuki-rgb500-8676
A vételár nem túlzó, de a makrancos kétütemű üzemeltetéséhez nem árt egy felkészült szervizcsapat, ami újabb súlyos összegekkel terheli a tulajdonost

A nemes egyszerűséggel az eBay-en meghirdetett masináért átszámítva 59,1 millió forintot kérnek, ami nem tűnik soknak, de a motorról tudni érdemes, hogy a legendás versenyző csak a középmezőnyig jutott vele, ráadásul az RGB jelenlegi állapotában még csak nem is korhű, mert - az eredeti 16 colossal szemben - 17-es első kerekeken fut és a fékrendszer is átesett némi átalakításon.

A tartalék alkatrészekkel megspékelt, 120-140 lóerősre becsült vas mellé némi „történelmet" is kap a vásárló, elvégre Sheene balszerencsés szezonja után Mick Grant ezzel nyert Man TT-t és ért el dobogós helyezést a North West 200-on. Akárhogy is, a meghirdetett Suzuki egyedülálló ajánlat, hiszen a márka versenytörténetével foglalkozó írásunkból kiderül, hogy Sheene oszlopos tagja volt a kék-fehér csapatnak, így minden, ami hozzá kötődik, egyre csak drágul az idő múlásával. Egyébként pedig ilyen összegnél már nem csak a logikus érvek döntenek: ha a tehetős vevő beleszeret a karcsú, alig 140 kilós motorba, és elvarázsolják a mai szemmel is lenyűgöző részletek, úgyis lecsap rá a nemrég indult aukción.