Jó ideje nyílt titok, hogy idén ősszel frigyre lépett a CFMoto és a Yamaha, mégpedig azért, hogy közösen fejlesszen és készítsen – elsősorban – kis összlökettérfogatú, megfizethető motorokat. Nem a japán cég az első, mely fantáziát lát a kínai vállalatban, hiszen a KTM évek óta együttműködik a CFMotóval.

cfmoto-yamaha-egyuttmukodes-2024

Fontos különbség azonban – derült ki a japán vállalat decemberi bejelentésből –, hogy míg a KTM az európai modellek fejlesztését, gyártását is kiszervezte Ázsiába, a Yamaha elsősorban piacszerzésre szeretné használni a kapcsolatot. Vagyis közösen fejlesztik, gyártják majd az új motorokat a CFMotóval, akárcsak a KTM, viszont egyelőre csak Kínában, illetve később más ázsiai államokban lesznek kaphatóak az új együttműködésből született gépek.