A kétnapos programból a szombati volt az ideálisabb, napsütötte pályán edzhettek a fiatalok, viszont a vasárnap már gyereket, szülőt és technikát egyaránt próbára tevő időjárást hozott. Télies hideg és eső, röviden ez a három szó jellemezte a körülményeket, melyben mégis tisztességesen helytállt az összes ifjú versenyző.

chrobak-janos-utanpotlas-motorsport-8580
Mester és tanítványa

A Chrobák Team a Paksi AMSE együttműködésével az első hétvégére hat versenyzővel nevezett, a legkisebbektől a junior kategóriáig. A PW50 széria csoportban négy fiatal képviselte az iskolát, nem is akármilyen eredménnyel. A vasárnapi időmérőn vizes pálya fogadta őket, ahol tavaly már egy futamon bemutatkozó Vincze Martin (#10) a második helyet szerezte meg, az élete első versenyét teljesítő Sándor Vencel (#19) a 9. helyen végzett, illetve ott volt még Kecskés Bence (#25), aki szintén első versenyhétvégéjét futja. Ő sajnos elesett, így a 12. helyről várhatta az első futam rajtját.

chrobak-janos-utanpotlas-motorsport-8579
Kecskés Bence (#25)

Az első futam folyamatosan felszáradó pályán folyt, ahol minden versenyzőnk kiválóan kapta el a rajtot. Sajnálatos módon a második kanyarban Kecskés Bence - intenzív felzárkózása közben - egy technikai hiba miatt megtorpant, lefulladt motorja hirtelen lassulni kezdett, és pont a csapattárs Sándor Vencel követte őt szorosan, aki nem tudta már kivédeni a váratlanul megálló gépet, és összeütköztek, mindketten elestek. Vincze Martin azonban átmentette a remek edzésidőt a versenyre is, és stabil, szép motorozással az előkelő második helyet szerezte meg a már igen rutinosnak mondható Kovács Zoli mögött.

Látványos felzárkózás

Következett a második verseny, ahol mindenki újult erővel állt rajthoz. Martin ismét a második helyen ért célba Kovács Zoli mögött, nagy-nagy csatában a harmadik helyen célba ért Adam Havlinnal. Kecskés Bence szép felzárkózását követően a 12. helyről rajtolva negyedikként ért célba, míg Vencel a középmezőnyben csatázva a 9. helyezést ért el.

chrobak-janos-utanpotlas-motorsport-8577
Farkas Kevin (#28)

A csapat következő korosztályát képviselő Farkas Kevin (#28) idén kategóriát váltott és a MiniGp-ben áll rajthoz. Kevin a 2015-ös évben a PW-k között megszerezte a bajnoki címet, és idén a már váltós motorokból álló, 100 köbcentis kategóriában indul. A vizes pályán futott időmérőn a 4. helyet szerezte meg a már rutinosnak mondható cseh és szlovák versenyzők mögött, akik évek óta ezekkel a motorokkal versenyeznek. Kevin az első futamon a harmadik helyen motorozott sokáig, majd az utolsó körökben az egyik lekörözés nem jól jött ki, és sajnos visszacsúszott a negyedik pozícióba, ahonnan már nem volt ideje visszaszerezni a dobogós helyezést. A második futamon ismét szemerkélni kezdett az eső, és az időmérőn Kevin sajnos el is esett a vizes pályán, s ez egy kicsit benne is maradt, ezért egy óvatosabb motorozással az értékes pontokat érő 5. helyen hozta be versenymotorját.

chrobak-janos-utanpotlas-motorsport-8578
Győr Bálint az SSP300-ban gyűjti tapasztalatait

Nagy- és kispályán is otthonosan

A verseny után Chrobák János nyilatkozott a hétvégéről, illetve saját terveiről a világbajnokságban.

chrobak-janos-utanpotlas-motorsport-8584
Mint a nagyok - Vincze Martin a PW nyergében

- Először is nagyon büszke vagyok az összes tanítványomra, gratulálok nekik! - kezdte mondandóját Chrobák. - Nagyon jó érzés látni, ahogy egyre több gyerek jut el iskolánkban arra a szintre, hogy biztonsággal induljon versenyen. Teljesen másfajta érzés ez, mikor a 6-13 éves gyerekeknek próbálom átadni mindazt a tapasztalatot, amit az évek során megszereztem, átéltem. A gyerekek fegyelmezetten, odafigyeléssel próbálják megcsinálni, amit kérek, és mindig a maximumot nyújtják. Az elmúlt hétvége embert próbáló volt időjárási szempontból, de úgy gondolom, mindenki előtt le a kalappal, szépen teljesítettünk. Több gyereknek az első versenye volt, akinek meg nem első, azok éppen kategóriaváltáson estek át a télen. Következő versenyig bő egy hónapunk van, amit szorgalmas edzésekkel fogunk tölteni.

chrobak-janos-utanpotlas-motorsport-8590
Sok munka vár még az Alpok-Adria bajnokára az új motorral

- Persze addig még sok a teendő - folytatta -, hiszen nagy fába vágtam a fejszémet, a hétvégén már a harmadik idei vb-szereplésemre készülök Imolában. Rengeteg munka vár ránk, hiszen eddig csak számomra teljesen új, ismeretlen pályán mentem a motorral, sőt gyakorlatilag az első versenyhétvégén ültem az új gépre először. Nagy szükségem lenne egy átfogó, részletes tesztre egy olyan pályán, amit jól ismerek, hogy legyen viszonyítás, hova is kéne állítani a futóművet, meg hogy mit is tud a pontosan a masina. Nem csüggedek, mert terveim szerint Imola után erre lesz is lehetőségem, és akkor már reális célként tűzhetem ki, hogy pontszerző helyen érjek be a 35-38 fős mezőnyben - tette hozzá az idén MV Agustával rajthoz álló versenyző.