A Honda 125-ös modelljei igencsak népszerűek Magyarországon, sőt konkrétan egy japán nyolcadliteres volt 2023 legnagyobb darabszámban eladott rendszámos kétkerekűje. Jóllehet, a legkapósabb 125-ösök általában a megfizethető, kisebb teljesítményű modellek közül kerülnek ki, de a Honda mérnökei azokra is gondoltak, akik szeretnék teljesen kihasználni az A1 jogsikategória kereteit, és 15 lovas motorra vágynak.

Megújult a Honda CB125R

Viszonylag kevés 125-ös büszkélkedhet azzal, hogy éppen 11 kW-os csúcsteljesítményű, azaz a megengedett maximumot tudja. A CB125R ide tartozik, és a már nyolcezres percenkénti főtengelyfordulatnál kisajtolható, közel 12 Nm-es is erős érték a nyolcadliteresek között.

honda-cb125r-2024-bemutato
A ma megjelent CB125R az új Matt Cynos Gray, Pearl Cool White, Reef Sea Blue Metallic és Pearl Splendor Red színekben kapható

Az immáron hét éve elérhető apróság önmagában is feltűnő jelenség, hiszen tervezésénél a nagyobb Hondák formai elemeit is felhasználták, ám idén tavasszal még vonzóbbá vált, ugyanis most már nemcsak emlékeztet a CB1000R-re, hanem közös alkatrészeket is építenek a két csupaszmotorba.

A ma bemutatott, legújabb változaton ugyanis a CB1000R-től örökölt új, 5”-os, színes TFT-műszeregység található, mely háromféle módon (hagyományos, analóg vagy csíkszerű formában) képes megjeleníteni a sebességet és a fordulatszámot, s természetesen a pillanatnyi fogyasztást, az üzemanyagszintet és az aktuális sebességfokozatot is mutatja.

az is kiderült a bemutatóból, hogy akárcsak az 500-as és ezres modelleken, itt is kétféle módon vezérelhető az 5 colos, színes műszeregység – tapintással, valamint az új, letisztult, ösztönösen használható kormánykapcsolóval

A műszaki alapok fejlesztésére nem is volt szükség, hiszen mint említettük, a négyszelepes egyhengeres ennél nem is lehetne erősebb, a CB felfüggesztése pedig két kategóriával feljebb is megállná a helyét. A kis CB futóműve ugyanis a szintén Neo Sports Café géposztályba sorolt CB650R-től érkezett, ráadásul a 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, nagy dugattyús, szeparált funkciójú, fordított Showa villa (SFF-BP) került a motorba, ami egyben azt jelenti, hogy ez volt a világ első 125-öse, ami ilyen kifinomult felfüggesztésre épült.