Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) ügyvezető elnöke úgy nyilatkozott, szívesen látna itthon egy olyan átfogó, gyakori ellenőrzést biztosító rendszert, ami jelenleg is működik a Benelux államokban. Ennek lényege, hogy minden alkalommal, amikor az autós vagy motoros szakszervizbe látogat, esetleg előbbi lecseréli a téli- és nyári gumijait, a szerviz köteles lenne rögzíteni a kilométer-számláló állását.

kotelezo-futasteljesitmeny-rogzites-7468
A törvénymódosítás értelmében itthon egy év börtönre ítélhetik, aki manipulálja az autó vagy motor futásteljesítményét, de a gyakorlatban ez sem elég visszatartó erő. A tervezett gyakoribb adatszolgáltatás újabb akadály lehet, ami megnehezíti a csalók dolgát

Ugyan több hazai szakműhelyben ezt most is megteszik, ám a változtatás értelmében az adatokat ezentúl feltöltenék egy központi rendszerbe, amiből a későbbi vevő hozzáférne, hogy mikor mennyit is mutatott a műszer. Ez főként azért lenne előnyös, mert így megelőzhetnék, hogy a két műszaki között - vagyis akár négy éven át - futó jármű óráját közvetlenül az újabb vizsga előtt tekerjék vissza, kijátszva a jelenleg működő és szabadon hozzáférhető rendszert. Persze a módosítás újabb biztonsági kérdéseket is felvet, hiszen az államnak mindenképpen ellenőrizni kéne a közreműködő szervizeket, hogy garantáltan csak valós futásteljesítmény kerülhessen az eddig zárt rendszerbe, illetve a műhelyben készült fotókat se manipulálhassák készítőik.