A gyorsasági motoros világbajnokság betétfutamaként rendezték az ADAC KTM Junior Cup harmadik fordulóját a kissé hosszúra nyúlt nyári szünetet követően. Az MW Perforfarmance csapata lazítás helyett tisztességgel végigdolgozta a hathetes pauzát, éppen ezért bizakodva, ugyanakkor az ismeretlen pálya miatt némi bizonytalansággal és izgalommal indult a klasszikus, rendkívüli szintkülönbségéről elhííresült világbajnoki helyszínre. Mi tagadás, az első edzés és az időmérő után sem volt éppen rózsás a hangulat, mivel Laczkó Máté csak a 13. helyet tudta megcsípni a rajtrácson. Nem mintha a negyvenkét versenyzős, erősebb motorokkal megtűzdelt mezőnyben ez olyan rossz lenne, csak éppen a csapatvezető és versenyzője jobb eredményre számított. Jött azonban a versenynap, ami már-már hagyományosan rosszul indult az MW performance versenyzőjének:

- Nem elég, hogy beragadtam, de az első kanyarban még majdnem belefutottam a két összeakadó holland versenyzőbe is, s egyszer csak a huszadik helyen találtam magam – emlékezett vissza Máté a szinte önkívületi állapotban végighajtott versenyre. – Kicsit meg is ijedtem, mert nagyon elment a mezőny, rendesen meg kellett hajtanom a gépet, hogy látótávolságba kerüljön az élboly. Kívülről talán soknak tűnik az a 15 kör, de verseny közben nagyon hamar lepereg. Szerencsére már az első körben sikerült egyet megfognom, aztán a másodikban kettőt, a harmadikban pedig még négyet. Utána sokáig csak a 13. pozícióban motoroztam, ráadásul a motor is egyre jobban pattogott, de nem akartam visszavenni a tempóból, mégiscsak egy világbajnoki fordulón mutathatom meg magam! A kilencedik körre újabb három pilótát megelőztem, aztán a tizennegyedikben egy komoly, a lökdösődéssel is megspékelt csata után beálltam a nyolcadik helyre, de előttem sok erősebb motorral, másik kupában induló versenyző volt, így a német junior kupában ez már a harmadik helyet jelentette.

laczko-mate-harmadik-lett-a-sachsenringen-9602
Laczkó Máté három versenyen 36 pontot gyűjtött, amivel jelenleg ötödik a bajnokságban

Hogy ezúttal miért is sikerült jobban a verseny, mint előtte (és úgy általában) az edzés, arra a fiatal versenyző így reagált: - Versenyen sokkal nagyobb az adrenalinszint. Edzésen még megfontoltabb az ember, ha előtte megy valaki, persze figyeli az időt, de nem szívesen kockáztat. Versenyen viszont, legalábbis, ha előttem feltűnik bárki, azt azonnal meg akarom előzni, sokkal jobban kihajtom magam, a gépet is, mindig feszegetem a határokat. Örülök, hogy most rendben volt mindent, nem volt baleset, és egy fantasztikus, világbajnoki közegben állhattam a dobogóra!

laczko-mate-harmadik-lett-a-sachsenringen-9601
Máté a győztes Jan-Ole Jähniggal és a második Dominic Kassnerrel a a sachsenringi pódiumon

Ha pedig már egy világbajnoki hétvégén, testközelből nézhette a legnagyobbakat, szeretett volna minél közelebb kerülni hozzájuk. Hogy-hogy nem, akadt egy magyar ismerős is az egyik csapatnál, aki boxbelépőt szerzett neki, s így, igaz, csak kívülről, de bekukkanthatott Marquez, Lorenzo, Rossi és többiek depójába, a lelátón pedig azzal a Miguel Ângelo Falcão de Oliveiraval nézték a Moto GP kvalifikációját, aki tavaly a Moto3 pontversenyének második helyéről dobbantott a Moto2-be. A portugál motoros még nem sejti, de mi nagyon reméljük, hogy a számára ismeretlen padtársa nemsokára a pályán is mellette lesz…

Maradva a földön, most az ADAC KTM Junior Cup a fő csapásirány, a harmadik verseny után Laczkó Máté az összetett pontverseny ötödik helyén áll 36 pontjával, előtte négy német pilóta sorakozik, közülük Dominic Kassner gyűjtötte a legtöbb pontot, 54-et. Öt verseny van még a sorozatból, legközelebb az ausztriai Spielbergben, a Red Bull Ringen találkozik a német KTM juniorbajnokság mezőnye, ahol két futamban is megmérkőznek egymással.