Nemrég utánajártunk tesztünkben, hogy milyen fürge és sokoldalú a Malaguti endurója, a Dune, most pedig a márka hasonló erőforrással felszerelt szupermotóját, az XSM-et mutatjuk be a tulajdonos tapasztalatain keresztül.

Ha akarom terepmotor, ha akarom, az utcák királya

Mivel a szupermotóknál tulajdonképpen csak az abroncson múlik, hogy milyen terepen használhatod, ez az egyik leginkább univerzális kategória, főként, ha olyan könnyed vasról van szó, mint az XSM.

malaguti-xsm125-teszt
Az európai szabályokat maximálisan kihasználva éppen 15 lóerős a modell – ennél több már nem is lehetne...

– Közel egy éve hajtom az XSM125-öt, és szó szerint rajongok érte. Majdnem tízezer kilométert tettünk meg együtt, ami nem is csoda, hiszen

annak dacára, hogy könnyű, karcsú, hosszútávon sem kényelmetlen. Ami pedig a legfontosabb, hogy aszfalton és terepen is tökéletes társ, így nem csoda, hogy tízezret mentem vele röpke egy év alatt – mesélte a márka tulajdonosi rovatában az XSM gazdája, Kuba.

Ha nem éppen a városban „driftelek” vele, akkor megtalálsz az erdei ösvényeken, ahol imádom, hogy karcsúságából fakadóan az elsőre nehéznek tűnő részek is simán leküzdhetőek vele. Azt hiszem, hogy a fürgesége győzött meg leginkább, mivel az A1 kategóriában minden egyes plusz lóerő számít, és egy ilyen könnyű gépben a 15 ló, az 15 ló... – szögezte le Kuba. – Ez az egyik leggyorsabb 125-ös, amivel valaha mentem – tette hozzá, s jó eséllyel tényleg ez az egyik legfürgébb nyolcadliteres, mivel 124 kilós menetkész tömege és 15 lovas teljesítménye átlagon felüli gyorsulást sejtet.

malaguti-xsm125-teszt
A magabiztos egykereket elnézve tényleg hiánytalanul megvan a 15 lóerő

Ráadásul emellé kedvező fogyasztás társul (2,6 L/100 km), így a keskeny üzemanyagtartály dacára is több száz kilométert megtehet egyhuzamban. Noha a tartóstesztben szereplő XSM már kifutó modell, a többi, hasonló technikára épült modell megtekinthető a hazai forgalmazónál, mint például a hosszú rugóutakkal felvértezett Dune, vagy éppen az olasz 125-ösök hőskorát idéző, sportos RST.