Szokatlan időpontban, szombat helyett vasárnap, és már délután egykor elrajtolt a MotoGP Holland Nagydíja, melyet meglepetésre Zarco kezdhetett az élről, aki nagyjából a verseny negyedéig vezetett is, sőt addig egyre növelte előnyét Marquez és Rossi előtt. Ekkor azonban a Doctor egy körön belül elment mindkét vetélytársa mellett, majd miután megúszta a Zarcóval történt ütközést a négyes kanyarban, rögtön elkezdett elszakadni üldözőitől.

Váratlan végkifejlet Assenben

Míg Dovizioso, Marquez és Petrucci egymással volt elfoglalva, a Doctor alaposan meglógott előlük, s már-már úgy tűnt, unalomba fullad az asseni futam. Nagyjából másfél másodperccel rázta le vetélytársait a Yamaha világbajnoka, amikor a pályabírók vadul lengetni kezdték a fehér zászlókat, arra utalva, hogy eleredt az eső, és megkezdődhetnek a motorcserék.

motogp-assen-2017-14218
- Ez egy különleges hely, imádom Assent, és egy év után éppen itt, Hollandiában újra nyertem! - nyilatkozta Rossi a befutót követően

Zarco és Rins rögtön kihajtott, követte őket az egész hétvégén szenvedő Lorenzo is, ám a vezető kvartett inkább kockáztatott. A kopott slickgumikon egyre lassabban köröztek, messze elkerülve a pálya nedvesebb részeit, s ez az óvatosság alaposan összerázta a mezőnyt - egy másodpercen belül haladt a négy pilóta Rossi vezetésével. Csak Petrucci volt annyira elszánt, hogy megpróbálkozzon egy előzéssel, de ő is hiába tört az élre, yamahás honfitársa két körrel a vége előtt kifékezte őt, s innentől szemernyi esélyt sem hagyott másnak - magabiztosan szerezte meg idei első győzelmét.

A hibázó Vinales a tabellán elveszítette vezető helyét, így most Dovizioso, Vinales, Rossi, Marquez sorrendben követik egymást a vb-n, mégpedig 11 ponton belül, tehát innentől akár versenyenként változhat az éllovas személye. Izgalmasan alakul az idei világbajnokság, melynek következő futamára alig néhány napot kell várnunk, ugyanis csütörtökön már a közeli Sachsenringen lépnek pályára a pilóták.

Végeredmény - MotoGP - Assen:

1. VALENTINO ROSSI (ITA) - MOVISTAR YAMAHA MOTOGP

2. DANILO PETRUCCI (ITA) - OCTO PRAMAC RACING + 0.063

3. MARC MARQUEZ (SPA) - REPSOL HONDA TEAM + 5.201

4. CAL CRUTCHLOW (GBR) - LCR HONDA + 5.243

5. ANDREA DOVIZIOSO (ITA) - DUCATI TEAM + 5.327

6. JACK MILLER (AUS) - TEAM EG 0,0 MARC VDS + 23.390

7. KAREL ABRAHAM (CZE) - PULL&BEAR ASPAR TEAM + 36.982

8. LORIS BAZ (FRA) - REALE AVINTIA RACING + 37.058

9. ANDREA IANNONE (ITA) - TEAM SUZUKI ECSTAR + 37.166

10. ALEIX ESPARGARÒ (SPA) - APRILIA RACING TEAM GRESINI + 1'01.929