Két futammal az évad vége előtt Rossi 11 ponttal vezetett csapattársa, Lorenzo előtt, így érkeztek a Yamahák számára nem éppen ideális maláj helyszínre. Meglepetésre az edzéseken rendre gyengébben teljesítő Doctor ezúttal az első sorból indulhatott, míg Lorenzo csak a negyedik helyről, előttük a két Honda sorakozott.

Drámai kezdés

Aligha beszéltek róla, mégis szót érdemel, hogy ezt a futamot Pedrosa nyerte, aki az év végére egyre harciasabban versenyez, ugyanakkor győzelme helyett a Rossi-Marquez csörte uralja a címlapokat, hiszen a tegnapi verseny egy váratlan és rendhagyó esemény miatt lett igazán felejthetetlen:

A verseny elején ugyanis a spanyol szinte lehúzódott honfitársa, Lorenzo elől, úgy adott utat neki a szűk jobbos fordulóban, azonban Rossit annak ellenére feltartotta, hogy ezzel gyakorlatilag körönként fél-egy másodperces hátrányba kerültek a vezető párossal szemben. A sokadik ilyen manőver után Rossi többször figyelmeztette riválisát, majd amikor ez nem használt, megelégelte a dolgot, és a hátsó egyenes előtti nyújtott jobbosban a pálya külső ívére terelte a spanyolt. Marquez nem hagyta annyiban a dolgot, ráhúzta a motort, s amikor összeértek, a Honda eleje kicsúszott, így az ifjú világbajnok feladni kényszerült a futamot.

motogp-malaj-nagydij-6794
Pedrosa ismét bizonyította, hogy helye van a legjobbak között, azonban kiemelkedő teljesítménye ellenére sem róla szólt ez a hétvége

Rossi, bár ezzel „letudta" ellenfelét, hiába maradt magára, hat másodperces hátránya azt jelentette, hogy nincs értelme a győzelemért harcolnia. Ez egyben annyit tesz, hogy a vb-címért vívott csata is szorosabbá vált, a talján motoros mindössze hét ponttal vezet az utolsó, spanyol forduló előtt.

Nem egységes a megítélés

A Yamaha emblematikus figurája, Lin Jarvis egyértelműen pálcát tört Rossi felett, mondván, efféle viselkedésnek nincs helye a pályán. Egyben utalt rá, hogy szerinte Rossi korábbi nyilatkozatai váltották ki Marc viselkedését, vagyis - furcsa mód - saját pilótáját tette felelőssé a történtekért. Ugyanakkor több versenyző, így például Josh Brookes is Rossi mellé állt, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetve a feleslegesen kakaskodó Marquezt. Ő és Laverty is kiemelte - Marquez íratlan szabályok ellen vétett, amikor Rossi többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyott fel a magánakcióval. Ben Spies ennél is tovább ment, ő Marquezt is büntette volna a történtekért, igaz, ez Rossinak aligha segít már.

motogp-malaj-nagydij-6797
Bár a döntéshozók úgy vélték, Marquez tényleg akadályozta Rossit, és egyértelmű, hogy az olasz manővere válasz volt a történtekre, mégis csak Rossit büntették. Indoklásuk szerint Marquez nem vétett a szabályok ellen

A versenybírák ugyanis úgy döntöttek, hogy a következő futamon a Doctor csak a rajtrács végéről indulhat, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a pályán kívül eldöntötték az idei vb-cím sorsát, hiszen így Lorenzót aligha érheti utol csapattársa. Akárhogy is, a valenciai zárófutamra a jegyek jórészt már elkeltek, vagyis a DORNA a döntéstől függetlenül elégedett lehet, legfeljebb a Lorenzo és Marquez színre lépésekor hallható füttykoncert lesz hangosabb a megszokottnál...