Európai idő szerint vasárnap kora reggel sorakoztak fel a rajtrácsra a királykategória résztvevői, hogy a legendás ausztrál helyszínen kezdetét vegye a szezon 16. futama. Az eltaktikázott edzés miatt Rossi és Lorenzo csak a mezőny utolsó harmadából startolhatott, míg az első sorban Marquez, Crutchlow és Espargaro foglalt helyet - közülük a privát yamahásnak sikerült a legjobban elkapnia a rajtot.

motogp-phillip-island-2016-10558
Marquez kiesése után a keményebb keverékű abrocsra voksoló Crutchlow-nak egyszerűen nem volt ellenfele

Marquez azonban gyorsan maga mögé utasította őt, miként Crutchlow is átverekedte magát a yamaháson, s elkezdett közelíteni élen haladó márkatársa felé. Ezalatt a háttérben Rossi mutatott be elképesztő felzárkózást: az igencsak zsúfolt mezőnyben sorra hagyta maga mögött ellenfeleit, és a versenytáv harmadánál már a dobogós helyekért küzdött.

Nem várt meglepetés

Sajnos az élen elmaradt a várva-várt csata a két hondás között, ugyanis Marquez a pálya legkeményebb féktávján hibázott, és kicsúszása után már nem is tudta folytatni a futamot. Az első hely így Crutchlow ölébe hullott, és csupán az lehetett kérdéses, hogy a tucatnyi kőkemény előzést bemutató, és megállíthatatlannak tűnő Doctorban maradt-e annyi tartalék a csaták után, hogy a hondás nyomába eredjen.

motogp-phillip-island-2016-10562
Ellenfelek, nem ellenségek... Rossi és Crutchlow így örült a kiváló eredménynek - mindketten elégedettek lehetnek az ausztrál hétvégével

A keményebb gumikeveréken rajtoló Crutchlow egyértelműen jobbnak bizonyult, így kezdeti, alig két másodperces előnyét folyamatosan növelni tudta, vagyis Rossinak be kellett érnie a 15. rajtpozícióhoz mérten nem is olyan rossz második hellyel, míg a dobogó harmadik fokára a vb-tabellán is egyre előkelőbb helyen álló Vinales zárkózott fel.

Két futammal a vége előtt teljesen nyílt a küzdelem a világbajnokság második helyéért, a 216 pontos Rossit csapattársa, Lorenzo követi 192-vel, ám Vinales is vészesen közelít, az ő lemaradása csupán 11 pont honfitársa mögött. A folytatásra ezúttal csak négy napot kell várnunk, ugyanis magyar idő szerint pénteken hajnali háromkor megkezdődik a Maláj Nagydíj első szabadedzése, míg a versenyekre vasárnap reggel ötkor, negyed hétkor és nyolc órakor kerül sor.

Végeredmény - MotoGP - Phillip Island

1. Cal Crutchlow Honda

2. Valentino Rossi Yamaha

3. Maverick Viñales Suzuki

4. Andrea Dovizioso Ducati

5. Pol Espargaro Yamaha

6. Jorge Lorenzo Yamaha

7. Scott Redding Ducati

8. Bradley Smith Yamaha

9. Danilo Petrucci Ducati

10. Jack Miller Honda

11. Stefan Bradl Aprilia

12. Alvaro Bautista Aprilia

13. Yonny Hernandez Ducati

14. Eugene Laverty Ducati

15. Mike Jones Ducati

16. Tito Rabat Honda

17. Nicky Hayden Honda