Ma végre kiderült, mit is jelent pontosan a korábban már részletesen bemutatott új rend, amiben az előnyszabályok, a motorvezérlések és persze a gumik összetétele is változott. Pályára léptek a világ leggyorsabbjai, akik már a bemutatkozás alatt nagy hangsúlyt fektettek a show-ra, a látványra. Iannone például tavalyi sirálygázolását parodizálja vicces sisakjával, Rossi egy penge „téli" sisakot villantott, és persze minden csapat igyekezett előrukkolni valami aprósággal, ami odavonzza a fotósokat. Záporoztak a nyilatkozatok is, Maio Meregalli például úgy nyilatkozott, hogy a Yamaha egyik legfontosabb feladata, hogy végsebesség tekintetében is vetélytársai előtt járjon.

motogp-teszt-sepang-2016-7756
Stoner újra a Ducati nyergében falja a köröket. Az olaszok idei motorja számos új aerodinamikai elemet kapott, már-már a pályaautókhoz hasonló szárnyakkal vág neki a szezonnak

Eközben a pályán folyamatosan javultak a köridők, már az első órákban 2:00.863-as idő született, ami különösen úgy számít kiválónak, hogy a nagy port kavart tavalyi maláj futamon a legjobb versenykörök 2:00.6-2:00.9 között mozogtak. Egyelőre tehát felesleges az aggodalom a 2015 őszi gumiteszten hangoztatott, szokást - és fejlesztést - igénylő Michelin első gumikkal kapcsolatban, a pilóták és a mérnökök szépen, lassan megtalálták az összhangot a francia gyártó papucsaival.

Az első nap végén Lorenzo húzta be az első helyet, mögötte Rossi és Pedrosa végzett, mögöttük pedig az egyre gyorsabb Ducatik sorakoznak.

Motogp Sepang teszt - 1. nap:

1. J. Lorenzo - 2:00.684

2. V. Rossi - +1.033

3. D. Pedrosa - +1.096

4. D. Petrucci - +1.127

5. A. Iannone - +1.228

6. H. Barbera - +1.318

7. M. Marquez - +1.594

8. S. Redding - +1.654

9. A. Espargaro - +1.855

10. C. Crutchlow - +1.902