Lehet azzal példálozni, hogy Agostini és Hailwood korában milyen semmitérő öltözetekben léptek pályára a világ legjobb pilótái, ám ez csak ürügy arra, hogy elhagyd az alapvető felszereléseket, melyek szó szerint életbevágóan fontosak. Muszáj hát megtalálni az arany középutat a stílusos megjelenés és a biztonságod között, ami nem is olyan nehéz - cégek tucatjai igyekeznek minél hatékonyabban kiszolgálni a chopperosok és a klasszikus gépeket hajtó motorosok igényeit.

Bukósisakok a hetvenes évekből

Rögtön az elején érdemes tisztázni, hogy a sisak nagyjából annyit véd, amennyit az arcodból takar, hiszen már negyven-ötvenes sebességnél sem lesz erőd - és lélekjelenléted - kézzel tompítani a becsapódás erejét. Persze, Peter Fondán sem volt szkafander az Easy Ridersben, de ettől még nem az a szabadság mérőfoka, hogy a kiskőrösi mosolygósban vagy minőségi sisakban pattansz nyeregbe.

motoros-vedofelszereles-chopperre-13425
A kinézetnél sokkal fontosabb, hogy az arcot és az állat is védje a bukó. Ha mindenképpen ragaszkodsz a nyitott modellekhez, feltétlenül olyat válassz, ami felszerelhető vagy mozgatható állrésszel kerül forgalomba!

Arról nem beszélve, hogy a zárt kupakokból is gyönyörű, klasszikus formatervű változatok kaphatók: elég csak megnézni korábbi, retró bukósisakokkal foglalkozó cikkünket, ahol a tíz legszebbet gyűjtöttük csokorba. Mint abból is kiderült, nyitott, de felcsatolható állrészű kivitelek 60-70 ezerért kapható, illetve százezer alatt zárt fejvédő is akad. Egy fokkal modernebb, egyszersmind sokoldalúbb a szabadon alakítható sisakok köre, mint például a Nolan N44, mely nyitott, zárt, sőt akár endurós megjelenésű is lehet, s átformálása mindössze pár mozdulat. Hasonlóan univerzális a GIVI X.09, ami zárt, nyitott, illetve plexivel ellátott változatban egyaránt viselhető, és mattfekete színben egészen jól illik a korosabb gépekhez.

Ha akarom nyitott, ha akarom, zárt - ez a Nolan N44

Mi van a bőrruha alatt?

Minden kategóriának megvan a maga bevett öltözete, így a sportmotorosok egy- vagy kétrészes, protektoros bőrruhában feszítenek, a túrázók a kényelmes és praktikus textil - köznyelvben: cordura - szettekre esküsznek, míg a krómtól csillogó vasakon az egyszerű, fekete bőr, a farmer és az klasszikus bakancs játszik.

motoros-vedofelszereles-chopperre-13427
A hagyományos farmer és a térdvédő kombinációja kivételes alkalmakkor jól jöhet - több a semminél. Azt azonban érdemes tudni, hogy elcsúszáskor a tapintásra ellenállónak tűnő szövet az aszfalton másodpercek alatt szó szerint elég, a hozzá tapadó bőrrel együtt...

Alulról felfelé haladva kezdjük a lábbelivel, ami bármilyen csinos is, ne hagyd magad elcsábítani: a bokacsontot és a lábszárat védő protektorok többet érnek holmi díszvarrásnál. Ezért aztán utcai lábbeli szóba sem jöhet, ellenben az egyszerű, fekete túracsizmák, mint a Falco vagy a Forma lábbelijei mindkét szempontnak megfelelnek, hasonlóan a Kroze klasszikus és félmagas modelljeihez, de mondhatnánk az Alpinestars, illetve a TCX utcán is hordható bakancsait is.

motoros-vedofelszereles-chopperre-13426
A magasszárú, protektoros csizma már csak azért is ajánlott, mert a régebbi gépek léghűtésű hengerei és vaskos kipufogói egyaránt égési sérüléseket okozhatnak

Ha már farmer, voksolj kimondottan motoros kivitelre, mint a Hevik modellje, az American Pro - női változatban is kapható - nadrágja vagy a kevésbé ismert, viszont csak 15-20 ezer forintba kerülő megoldások. Ha ezt is sokallod, akkor se automatikus vészvillogó kétségbe: íme, ez a boltokon túli kínálat, ahol már tízezer körül is felbukkanhat egy-egy nadrág - ennyit tényleg megér az ép bőr...

Ennél is fontosabb, hogy ne érd be a stílusos, de általában protektor nélküli, klasszikus kabáttal. Ahogy arról már írtunk, SOMA üzletében számtalan, kimondottan klasszikus motorokra megálmodott, vállnál, könyöknél és gerincnél erősített felső közül válogathatsz, de akkor sincs minden veszve, ha ragaszkodsz a letisztult, puritán fazonú dzsekikhez. Ha ilyen használsz, legalább gerincprotektorral vértezd fel magad, s ennek kiválasztásakor lehetőleg a hűvösebb napok ruházatát öltsd magadra! Mit sem ér a kiváló felszerelés, ha nyáron egy szál póló felett még rá tudod húzni a kabátot, de vastagabb aláöltözettel vagy pulóverrel már kiszorítja belőled a szuszt. Anyagi kerettől függően válogathatunk a „mindentudó” Forcefieldek, illetve a középáras és olcsóbb gerincprotektorok közül - ez utóbbiak szerencsére már tízezer forint alatt is elérhetők.

motoros-vedofelszereles-chopperre-13428
Nem látszik, mégis véd - a gerincprotektor a ruházat kötelező darabja

A kesztyű nem kérdés, elvégre a protektorok mit sem rontanak a megjelenésen, azaz ilyen célra megteszi az egyszínű, lehetőleg a csuklót minél jobban eltakaró modell. Példaként említhetjük a Tucano Gig kézvédőjét, a Büse és a Rev'it is kínál úgynevezett vintage modelleket, míg a Harley-Davidson saját márkanév alatt forgalmazza ilyen termékeit.

Röviden tehát a felszerelések kiválasztásakor elsősorban a biztonságra érdemes összpontosítanod, s az már csak hab a tortán, ha az adott sisak, kabát vagy protektor még passzol is a motorhoz. Lám, a kínálat igencsak gazdag, így a tökéletes szett összeállítása csak türelem és elszántság - no meg pénztárca - kérdése.