Korábban Debrecenből érkezett hír arról, hogy az autók elől elzárt területre immáron a motorosok behajthatnak - a kerékpárosokkal együtt -, sőt a motorizált kétkerekűek önálló parkolókat is kapnak az egyébként behajtani tilos táblával jelzett szakaszon. Ezzel is segítenék, hogy minél többen válasszák a tisztább és kisebb torlódást okozó közlekedési formákat.

motorosparkolo-gyor-granarium-5297
Debrecenben egy egész utcát és kijelölt parkolóhelyeket szenteltek a bukósisakban érkezőknek

Szintén a motorosok minél jobb kiszolgálása volt a cél, amikor a főváros közelében, Nagysápon a Nyugat-Európában bevett Motoparking mintájára zárható szekrényekkel és a gépek védelmét szolgáló láncokkal szerelték fel a népszerű szerpentin mellett található parkolót. A betérő vendégeknek így nem kell a sisakot, kabátot cipelniük, amíg a kilátásban gyönyörködnek vagy éppen elfogyasztják ebédjüket a teraszon.

motorosparkolo-gyor-granarium-5298
Nem csak saját parkolóval, hanem ingyenes, zárható szekrényekkel is maradásra csábítják a motorosokat a nagysápi komplexumban

A minap újabb város csatlakozott a motorosokat szívesen látó települések táborához, Győrben hat különböző ponton létesítettek másfél méter széles, piktogrammal és táblákkal jelölt, kétkerekűek számára fenntartott parkolóhelyeket. Ezek használatáéért természetesen nem kell fizetni, ami újabb érv, hogy az ingázók legalább a nyári hónapokban otthon hagyják autóikat:

A csekély számú parkolóhelyre megoldást jelenthet, hogy motorral - a tiltó tábla ellenére is - lehet járdán várakozni, ha legalább másfél méter szabad hely marad a jármű mellett. Mindenesetre jobb megoldás, ha külön parkolókat kapunk - igazán figyelmes a győri vezetők részéről

A kivitelezők arra is gondoltak, hogy a fejlesztés során ne csökkenjen az autók számára fenntartott helyek száma, ezért nem a jelenleg használt parkolókból csíptek le, hanem azok mellett, eddig kihasználatlan területen alakították ki a beállókat. Úgy tervezik, hogy kedvező visszhang esetén tovább bővítik majd a motorosok számára fenntartott parkolók számát.