Múlt vasárnap Gyálon rendezték az MX Országos Bajnokság az utolsó fordulóját. Mint arról nemrég olvashattatok, Déczi Balázs súlyos sérüléseket szenvedett az előző versenyhétvégén, így Gyálra sem tökéletes formában érkezett. Ennek ellenére vállalta a megerőltető futamokat, s hogy miként sikerült teljesítenie arról már ő maga mesél.

mxob-gyal-10248
Tökéletes forgatókönyv - Balu mindkét futamban az élen fordulhatott az első kanyarban

- Bár korántsem voltam 100 %-os állapotban, mégis neveztem, mert eltökélt célom volt, hogy a bajnoki pontversenyben megőrizzem a dobogós pozíciót. Semmit nem akartam kockáztatni, ezért csak néhány kör erejéig gurultam a pályára az edzések során, nehogy túlterheljem magam, de azért igyekeztem összebarátkozni a mély homokos, nem éppen könnyű helyszínnel.

Meglepően sima rajtok

Az időmérőn nyolcadiknak kvalifikáltam magam, de ettől nem csüggedtem, s mint kiderült, nem is volt nagy jelentősége, mivel mindkét futamban az élen fordultam az első kanyarban (!), majd a sérülések miatt szép lassan visszaestem a hatodik majd a következő futamban az ötödik helyre. Mindez persze mit sem számít, mert ezzel az eredménnyel elértem a célomat, és a bajnokságban az összetett harmadik helyen végeztem.

mxob-gyal-10247
Déczi taktikus motorozással az összetett negyedik helyen zárta a napot, amivel megszerezte a bajnokság harmadik helyét

Szerencsére nem sérültem rá a komoly ütést kapott lapockámra, se jobb, se rosszabb nem lett a megterhelő nap után. Most terveim szerint pihenek még vagy két hetet, majd elkezdek készülni a szezon utolsó versenyére, ami Kiskunlacházán lesz október 16-án - ez az úgynevezett csapatbajnoki futam. Itt nem az egyéni eredmények számítanak, hanem a csapat összevont eredménye, azaz a három pilóta mindegyikének kiválóan kell teljesítenie, hogy elhódítsák a győzelmet. Természetesen itt is a Husqvarna Maurer Racing Team színeiben fogok majd rajthoz állni, és ígérem, beszámolok majd a rendhagyó küzdelemről. Addig is szeretném megköszönni az egész éves támogatást szponzoraimnak, a Maurer Racing Teamnek, a Maurer Gép Kft-nek, Maurer Kertészeti Gép Áruháznak, a Husqvarnának, az mxon.hu-nak, az Oakleynak, Dir-Ép Kft-nek, a Market ZRt-nek, a Déczi Suspensionnek, az MX Flash Kft-nek és a Varró Divatnak.

mxob-gyal-10245
Idén már csak egy megmérettetés vár a Husqvarna Maurer Racing Team pilótájára, mégpedig az októberi csapatbajnoki futam, Kiskunfélegyházán

Összetett végeredmény - MX OB - Gyál

1. Hugyecz Erik

2. Szőke Márk

3. Szvoboda Bence

4. Déczi Balázs

5. Krc Martin

6. Szabó Zoltán

7. Irt Jernej

8. Irt Peter

9. Hudák Péter