Németországban 2010-ben vezették be azt a rendeletet, mely szerint havas, jeges körülmények között kivétel nélkül minden jármű csak téli – vagy négyévszakos - abronccsal közlekedhet az utakon. Így tehát ez a motorosokra is vonatkozott, pedig tudjuk, hogy a kétkerekűek esetében jóval kisebb a kínálat, csak néhány termék elérhető a leghidegebb évszakra, s azok is inkább robogókra.

nemetorszag-teligumi-motorra-12868

A cél egyértelmű, de megvalósítás gyakorlatilag lehetetlen: hiába akart volna valaki megfelelni a törvénynek, a nagymotorokra szinte lehetetlen téligumit találni
Belátta ezt a Szövetségi Tanács is, s nemrégiben úgy döntöttek, a motorkerékpárosokra ezentúl nem vonatkozik a szigorú előírás. Az már más kérdés, hogy egyáltalán van-e gyakorlati jelentősége a kérdésnek, mindenesetre az Elefantentreffenre zarándokolók megnyugodhatnak - ezentúl nem kérhetik számon rajtuk a 17-es és 19-es méretben egyébként nem is létező téligumit.