A nemrég bemutatott BMW, Ducati és KTM kapcsán már kielemeztük, hogy mit is jelent a motoroknál az „önvezetés”, ugyanis ennek egyes szintje teljesen mást takar, mint amire a köznyelvben használjuk a kifejezést. Szó nincs automatikus kormánymozgatásáról és önálló irányváltásról, mint például egy hármas szintű önvezető autóban, itt a sebességet és a követési távolságot felügyeli az elektronika. A megoldás gyakorlati haszna, hogy figyelmeztet, ha úgy érzékeli, ráfutásos baleset következhet be, sőt tesz is ellene, hogy túl gyorsan és túl közel kerüljünk az előttünk haladóhoz.

NIU TQi – önvezetés az A1 kategóriában

Igazán formabontó az önvezető gépek legújabb tagja, a NIU TQi, mely önegyensúlyozó és részben önvezető, azaz a vezető közbelépése nélkül is tartja a beállított követési távolságot, tehát önállóan lassít és gyorsít, ha a forgalom tempója megkívánja.

10 kW-os teljesítményével nyolcvanas tempóra képes az A1 jogsival vezethető, tisztán elektromos modell

A TQi végsebessége 80 km/óra, hatótávja pedig elérheti a 200 km-t, vagyis egy átlagos ingázó ráér kéthetente tölteni, ugyanis a gyártó felmérése szerint a hazai robogósok átlagos napi távja nem éri el a 10 km-t.

niu-tqi-onvezeto-robogo-28336
Hagyományos konnektorról és Type2-es csatlakozón keresztül, nyilvános töltőn is visszapumpálhatjuk az ampereket a TQi második generációs Panasonic akksijába

A márkánál megszokott, hasznos funkciók itt is elérhetőek, mint például a GPS-alapú nyomkövető, sőt a TQi parkolást segítő érzékelővel is felszerelt. Bár a jármű méreteit látva ezt tényleg csak az autóból átülő, csekély motoros tapasztalattal rendelkező pilóták miatt építhették be, hogy rutin nélkül is gyerekjáték legyen a városi manőverezés a motorral. Igazi különlegesség, hogy légzsákkal is felszerelt a modell, sőt az okostelefonos alkalmazás segítségével távolról is láthatóak a jármű legfontosabb pillanatnyi adatai, beleértve például a guminyomást is. A különleges NIU TQi hazai árusítása várhatóan 2021 első felében kezdődik.