A 25 és 37 év közötti vezetőkből álló társaság szerette volna megörökíteni hétvégi motorozását, ezért a motorra ragasztott kamerával próbálták filmezni társaikat. A felvételek tanúsága szerint 230-240 km/órás sebességgel haladtak, közben pedig egykerekezéssel és pár merész előzéssel próbálták még „színesebbé” tenni a felvételt.

A motoros egy alagútba érve megszabadult a kamerától, hátha így megúszhatja a bírságot, de vesztére a rendőrök megtalálták azt, és bizonyítékként felhasználták ellenük

Vesztükre az arra járőröző rendőrök a nyomukba eredtek, amit egyikük, név szerint Matthew Langley is észrevett, és úgy próbált menekülni a szorult helyzetből, hogy menet közben eldobta a kamerát, hátha így nem tudják rájuk bizonyítani a gyorshajtást. Vesztére a zsaruk is látták, ahogy megszabadul az eszköztől, így elég volt felvenniük azt, majd a videó alapján bíróság elé állítani a motorosokat.

A gyorshajtás és a közúti veszélyeztetés ténye nem lehetett kérdéses, így a társaság tagjait több évre eltiltották a vezetéstől, ismételt vizsgára kötelezték őket, illetve perköltség és bírság jogcímen átszámítva 2,3 millió forintot kellett befizetniük. Az ügy érdekessége, hogy a videón egy autós is látható, aki egymás után több szabálytalanságot elkövet - őt a motorosok felvételei alapján szintén bíróság elé állították.