Párizs vezetése idén februárban részleges tilalmat vezethet be a település belső kerületeiben, és eszerint a benzines motorok, robogók csak a meghatározott időszakban hajthatnának be a megjelölt utcákba, városrészekbe.

Az elektromos motorok továbbra is közlekedhetnek Párizsban

Pierre-Yves Bournazel javaslata alapján 

este 22 és reggel 7 óra között nem hajthatnak be motorosok Párizs legfelkapottabb részeibe, igaz, ezt még a képviselőtestületnek is meg kell szavaznia.

A beadvány alapja, hogy a korábbi felmérés szerint a párizsiak 80%-át zavarja a motorok hangja, bár nem derült ki, ez pontosan milyen kutatás eredményeként született.

parizs-kitiltja-a-motorokat-a-varosbol
Annyiból legalább következetes a javaslat szövege, hogy egyértelműen a zajt jelöli meg a szigorítás okaként, s ezért az elektromos motorokra – mint ez a Zero SR – nem vonatkozik majd a behajtási tilalom

A beadvány legnagyobb hiányossága, hogy nem tesz különbséget a hobbi- és a munkacélú motorozás között. Márpedig aki a kereskedelemben, azon belül is pékségben, ABC-ben dolgozik, nem ér rá hétkor elindulni, egy sima bolti eladónak pedig – a kinti fizetés mellett is – nagy teher robogóról autóba átülni. Arról nem beszélve, hogy a zsúfolt párizsi utakat ismerve mekkora időkiesés ez azoknak, akik a munkájuk miatt kénytelenek kettőről négykerékre váltani.