A döntést az indokolja, hogy az utóbbi három évben duplájára, 167-ről 293-ra nőtt a közúti veszélyeztetés bűncselekményét elkövetők száma, írta meg a Magyar Nemzet. Ennek kapcsán az InfoRádió készített riportot Sógor Zsolt közlekedési szakjogásszal, aki elmondta, hogy

vannak olyan kiemelten agresszív emberek, akiknél az ilyen tulajdonságaik csak a járművezetés során jönnek elő. Ők aztán büntetőfékeznek, ráhúzzák a másikra a kormányt és egyéb hasonló dolgokat művelnek. Ezekben az eseteknél, ha kiderül, hogy valaki nem alkalmas a járművezetésére, akkor eltiltják.

Az EU országaiban továbbra is autóba ülhetnek, akiket itthon eltiltanak a vezetéstől

Az autósiskolák vezetőinek országos szervezete is pszichológiai vizsgálathoz kötné a jogosítványszerzést.
Hogy ez mielőbb megvalósuljon, munkacsoportot hoznak létre a Közlekedési Minisztériummal a KRESZ felülvizsgálatáról.

Rengeteg autóvezető van, aki dugóban ül, és biztos vagyok benne, hogy a dugóban álló autós mellett három-öt perc múlva megjelenik a leállósávban egy nagy teljesítményű autó, amely aztán elszáguld a sor mellett. Aki ezt vezeti, mindenki felett állónak érzi magát. Egy nárcisztikus alkat. Nem szabadna az ilyet beengedni a forgalomba. A pszichológusok ezt meg tudnák szűrni

mutatott rá Hoffmann Csaba.

pszichologiai-alkalmassagi-a-jogositvanyhoz

Érdekesség, és ezt ki is emelték, hogy ha Magyarországon eltiltanak valakit a vezetéstől, az – az uniós jogrend hiányosságai miatt – szabályosan vezethet tovább az EU államaiban, amin szintén ideje lenne változtatni.