Tegnap hozták nyilvánosságra a szervezők, hogy idén Debrecen adhat otthont a salakmotoros Európa-bajnokság idei első döntőjének, mely immáron 23 éve a földrész legrangosabb ilyen viadala.

Salakmotor-Eb-t rendez Magyarország 

Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, ilyen rangos salakmotor verseny Magyarországon a sportág fennállása óta még nem volt. Hozzátette, hogy a Speedwolf bizonyított, mert megannyi kvalifikációs versenyt szervezett, ahogy idén is teszi majd, de a különböző nemzetek itt tartott edzőtáborai is jó hírét vitték Debrecennek.

salakmotor-eb-2024-debrecen
Kiderült, hogy nemcsak SEC-döntőnek ad otthont Debrecen, hanem az egyik selejtezőnek is. Rögtön ezzel indul a 2024-es salakos év a cívisvárosban, ugyanis május 1-jén az egyéni Európa-bajnokság kvalifikációs versenyét is itt rendezik

Ismertette, hogy öt versenyzőnek van meg a helye a döntőben, név szerint a címvédő dán Mikkel Michelsen, és honfitársa, Leon Madsen, a lengyel Janusz Kolodziej és Patryk Dudek, valamint a lett Andzejs Lebedevs. Hozzájuk csatlakozik majd a SEC Challenge-ből feljutó legjobb öt salakos, öt olyan vaspapucsos, aki állandó indulási jogot kap a One Sporttól, illetve őket egészít ki helyszínenként egy-egy szabadkártyás.

Az idei sorozatban Debrecen után a lengyelországi Grudziadzban szerveznek döntőt július 20-án, majd a németországi Güstrowban augusztus 24-én és végül a szintén lengyelországi Chorzówban szeptember 21-én

tette hozzá Baráth Norbert.

Az Eb mellett világbajnoki selejtezőnek is otthont ad Debrecen

Emellett május 20-án is lesz verseny, akkor a Grand Prix világbajnoki selejtezőjét rendezik, ezt követi a már említett Európa-bajnoki döntő június 8-án, melyet július 6-án és 7-én követ a 250 köbcentis ifjúsági Európa-bajnoki elődöntő és döntő. Augusztus 20-án a 49. Debrecen Nagydíjért szállnak harcba a vaspapucsosok, míg október 12-én flat track vb-döntő helyszíne lesz a Perényi Pál Salakmotor Stadion.

Amióta átadták 2019-ben a Speedwolfnak a szervezést és a stadion a működtetését, azóta minden évben rangos eseményeket láthat a közönség. Tavaly öt versenyt rendeztek, átlagosan háromezren látogattak ki egy-egy megméretésre, a 48. Debrecen Nagydíjra pedig több mint ötezren. Mindez azt mutatja, hogy nagy az érdeklődés a sportág iránt, ráadásul nemcsak Debrecenből, hanem az agglomerációból, sőt, esetenként a többi országrészből és határainkon túlról is

fejtette ki Barcsa Lajos polgármester.