A Team Toth pilótája éppen a felvezető körén haladt, amikor a gyors, erősen emelkedő balosban a közvetlenül előtte haladó Schmitter bukott, és magával sodorta Sebestyént is.

- Hát nem ilyen hétvégére számítottam! Amilyen jól indult, olyan szerencsétlenül ért véget... Bizakodásra adott okot, hogy folyamatosan tudtam gyorsulni, és egy igazán jó superpole-edzést zártam, ahol végig jó volt a lendületem. A futamon azonban már „nem kellett" elrajtolnom, mert Schmitter bukása megpecsételte az én versenyem (és azzal együtt a hétvége) sorsát is - nyilatkozta Peti a szerencsétlen ütközés után.

sebestyenpeti-imola-8611
Petya karcolásokkal megúszta a szokatlan versenybalesetet

A nagy tempójú esésről felvétel is készült, mely - a kiváló védőfelszerelésnek hála - csak alig hagyott nyomot a versenyzőn. Nem tört csontja, csupán egy kisebb vágás keletkezett a lábfején, amit azonnal összevarrtak. Azonban a pilóta és a motor sérülései miatt ki kellett hagynia a szombati és a vasárnapi futamot, így Peti legközelebb két hét múlva, Malajziában állhat rajthoz, hogy folytassa az ismerkedést a Yamahával.