Nem akármilyen kalandról van szó, ugyanis a Cake márka vállalati vevőkért felelős munkatársa 124 napon át motorozott Afrikában, és jutott el Spanyolországból a kontinens legdélibb csücskéig. Semmilyen technikai vagy orvosi segítséget nem kapott, és mint tudjuk, mindez Afrika szívében nem éppen a legbiztonságosabb utazási formák egyike, főleg nem nőként.

sinje-gottwald-cake-motoros-tura-afrikaban
Sinje csaknem 150 alkalommal állt meg tölteni a 13 ezer kilométeres út alatt

Sinje Gottwald lenyűgöző túrája a Cake-kel

Persze nem ez volt az első ilyen kihívás az életében, ugyanis 2017-ben egy benzines motorral – szintén egyedül – körbemotorozta a Földet. Jóllehet, ezúttal nem szériaállapotú motorral vágott neki a kalandnak, többek között megduplázta az akkumulátorokat és a töltőket, vitt magával gázkart, vezérlőt, műszeregységet stb., no meg egy laptopot, hogy azzal diagnosztizálhassa, és ha szükséges, meg is javítsa a motort.

sinje-gottwald-cake-motoros-tura-afrikaban
A bátor kalandor és motorja

2022. október 14-én Spanyolországból indult el, majd átkompozott Marokkóba, és ezzel megkezdődtek Sinje afrikai kalandjai, élen a mély homokkal, ami próbára teszi a vezetőt és persze az elektromos motor tartalékait is. Ezután célba vette Mauritániát és Szenegált, s a tereprali rajongói bizonyára tudják is az irányváltás okát – igen, a Párizs-Dakar egykori útvonalát szerette volna bejárni.

sinje-gottwald-cake-motoros-tura-afrikaban
Sinje egy Cake Kalk AP-val indult útnak, mely 11 kW-os névleges teljesítményű, csúcssebessége 90 km/óra, és 2,6 kWh-s kapacitású akkumulátorból nyeri az energiát

Végül közel 13 ezer kilométer motorozás után megérkezett Dél-Afrikába, ahol összegezte a túra tanulságait. A 124 nap alatt összesen 140 alkalommal töltötte fel az akksikat, és örömmel számolt be róla, hogy semmilyen technikai problémája nem akadt. Még defektet sem kapott, így egyedül a lánc ápolása adott plusz feladatot a négyhónapos út során.