A lebonyolítás rendszere annyiban hasonlít a korábbira, hogy a szombati első futam rajtsorrendjét a Superpole eredményei alapján állapítják meg, azonban a vasárnapi összecsapás már egészen más tészta - ott alaposan megkavarják a legjobb pilótákat.

superbike-versenynaptar-forditott-rajtracs-11106
Forradalmi változással tennék izgalmasabbá a Superbike-vb futamait: 2017-től új szabályok szerint állhatnak rajtrácsra a pilóták

A módosítások lényege tömören összefoglalva - már ha ez lehetséges, - hogy a szombati befutó első három helyezettje a harmadik sorból indulhat, mégpedig fordított sorrendben, vagyis a tizedik helyezett előtt lesz a futamgyőztes, nyolcadik pozícióba állhat a második és így tovább.

Még jobban megkeverték

Ha ez nem lenne elég bonyolult, jön a második csavar a történetben, hogy előttük nem a negyedik helyezett áll, ugyanis a szombaton negyedikként leintett versenyző indulhat a pole-ból, mögötte az ötödik, illetve hatodik sorakozik majd. Kizárásos alapon marad a második sorra az a trió, akik a 7-8-9. helyet szerezték meg előző nap.

Az intézkedés célja, hogy a vasárnapi versenyek még izgalmasabbak legyenek, egyben lehetőséget nyújtsanak a dobogóról éppen csak lemaradt pilótáknak a jobb eredmény elérésére.