Még 1999-ben bukkant fel a formás, 645 köbcentis V2-es a Suzuki kínálatában, a kereken 70 lovas és mindössze 165 (SV650S: 169) kilós tömegű csupaszmotor gyorsan elterjedt az öreg kontinensen. Sokat eladtak belőle, ami nem is csoda, hisz' a tulajdonosok a korai évjáratok rakoncátlan váltóján, a néha elfüstölő feszültségszabályozón és a sebességmérő törékeny jeladóján kívül csak elvétve számoltak be bosszantó műszaki hibákról.

suzuki-sv650-2016-7902
Már első ránézésre is feltűnik, hogy az SV valójában a Gladius rokona, erre utal a 650-es testvértől örökölt, de átalakított, s így nyolc kilóval könnyebb váz is

A sikermodellt végül tízéves pályafutás után mégis nyugdíjazták, helyére a modernebb formatervű SFV650 Gladius érkezett, ami a válság kellős közepén nem bizonyult jó időzítésnek, így sajnos nem tudta megismételni az előd sikereit. Újabb hat év telt el, mire a Suzukinál úgy döntöttek, leporolják a jó öreg SV-t, és erősebb hajtóművel, valamint sok új fejlesztéssel debütáltak vele a 2015-ös EICMA-n.

suzuki-sv650-2016-7903
Csak semmi tétovázás! Az Easy Start funkcióval nem kell nyomva tartani az önindító gombját - elég ujjal megpöccinteni, a többit a motor végzi automatikusan

Minden tekintetben fejlettebb

Szinte nem volt olyan része a 645 köbcentis V2-esnek, amin ne változtattak volna a modellfejlesztés során, az erőforrás összességében 50-60 ponton módosult és lényegesebben erősebbé vált. Immáron 76 lóerő áll a vezető rendelkezésére, ami a 197 kilós (menetkész) tömeg mellett nem éppen kiugró, de az SV - 64 Nm-es forgatónyomatékával - azért lustának sem nevezhető. A puszta számadatoknál sokkal érdekesebb, hogy a mérnökök milyen technikai csemegéket csempésztek a visszatérő Suzukiba. A legfontosabb a kezdő motorosok kedvéért beépített ún. Low RPM Assist, melynek főként kereszteződésekben, illetve emelkedőn elinduláskor jut szerep. Ez ugyanis a kuplung behúzásakor magasabbra állítja az alapjáratot, ezáltal az SV-t szinte lehetetlen lefullasztani.

suzuki-sv650-2016-7906
Keskenyebb, egyszersmind hatékonyabb lett a hűtőradiátor, így a nyári forróságban sem fenyegeti túlmelegedés a motort

A módosított üzemanyagellátó-rendszernek és a duplagyertyás gyújtásnak köszönhetően a Suzuki nakedje még takarékosabbá vált, pedig a tulajdonosok elődjéről is visszafogott, 4,8-5,3 l/100 km-es fogyasztásadatokat jegyeztek fel. A gyár mérései szerint az új, erősebb SV650 ezen a téren is domborít, országúton csupán 3,83 litert kér százanként, azaz a karcsú, alig 14 literes üzemanyagtartály dacára is 300-350 kilométer megtehető egyhuzamban.

suzuki-sv650-2016-7901
A karcsú nyereg és a rekordgyanús, 785 millis ülésmagasság egyaránt hozzájárul, hogy az alacsonyabb motorosok is jól boldogulnak az SV-vel

Váz, felfüggesztés és fékrendszer tekintetében is az előd megoldásai köszönnek vissza. A sok-sok háromszögből álló acélvázhoz 41 millis csúszószár-átmérőjű, hagyományos felépítésű első villa kapcsolódik, mely ötküllős könnyűfém kereket fog közre. Gumiméret tekintetében is az ezredfordulós modell adatai juthatnak eszünkbe, mivel a korabeli hatszázasokon megszokott 120/160-17 páros teljesít szolgálatot. A 290-es első és 240-es hátsó tárcsák és a hagyományos rögzítésű féknyergek munkáját a Nissintől származó, mindössze egy kilós tömegű blokkolásgátló felügyeli, hogy a kezdő és a tapasztaltabb pilóták egyaránt bátran lassíthassanak az útviszonyoktól függetlenül.

suzuki-sv650-2016-7904
A folyadékkristályos kijelzőn az aktuális sebességfokozat mellett a pillanatnyi és az átlagfogyasztás, az aktuális hatótáv és az üzemanyagszint is megjelenik. A jókora LCD-panel fényereje hat fokozatban állítható

Az SV tehát hű maradt az eredeti koncepcióhoz, továbbra is könnyed, nyomatékos, fürge motor sok új tulajdonsággal és néhány plusz lóerővel, hogy még versenyképesebb legyen a középméretű csupaszmotorok mezőnyében. Hogy a csinos mindenes mennyibe kerül majd, arról egyelőre nincs információ, de látva a közvetlen konkurensek 1,9-2,2 millió forint közötti vételárát, várhatóan a Suzuki is hasonló árcédulával kerül majd a szalonokba.

Műszaki adatok - Suzuki SV650A (2016)

Erőforrás: kéthengeres, négyütemű, 90 fokos hengerszögű V-motor

Összlökettérfogat (cm3): 645

Furat/löket (mm): 81 x 62,6

Legnagyobb teljesítmény (LE): 76

Legnagyobb forgatónyomaték (Nm): 64

Tengelykapcsoló: többtárcsás, olajban futó

Váz: acél térhálós csőváz

Első felfüggesztés: hagyományos felépítésű teleszkópok 41 mm-es csúszószár-átmérővel

Hátsó felfüggesztés: központi rugóstag állítható rugó-előfeszítéssel

Első fékrendszer: 290 mm-es átmérőjű dupla féktárcsa

Hátsó fékrendszer: 240 milliméteres átmérőjű szimpla féktárcsa

Blokkolásgátló: Nissin

Gumiméret elöl/hátul: 120/70 - 17/160/60 - 17

Tengelytáv (mm): 1445

Szabad hasmagasság (mm): 135

Méretek (HxSzxM): 2130 x 760 x 1090

Ülésmagasság (mm): 785

Üzemanyagtartály mérete (L): 13,8

Saját tömeg (kg): 197