A novembertől márciusig tartó időszakban a legtöbben pihenni küldik kétkerekűjüket, pedig most is lehet élményekben gazdag motoros programot szervezni. Mit szólnátok például egy offroados kalandhoz, ahol hóban, sárban „szánthatjátok” a határt?

Téli terepezés – hol és mivel motorozhatsz?

Amikor szóba kerül az ilyen jellegű időtöltés, sokan azért tesznek le róla, mert nincs megfelelő gépük hozzá vagy nem tudják, hol motorozhatnak szabályosan. Utóbbira egyszerű a válasz:

Magyarország 206 ezer kilométeres úthálózatának 62%-a nyilvántartott földút, ami közútnak minősül, azaz ugyanúgy motorozhatsz rajta, mint bármelyik műúton.

Ami a motorkérdést illeti, egyrészt kifejezetten kedvező áron hozzá lehet jutni ilyen célra alkalmas vasakhoz, akár már néhány százezres összegért hazavihettek egy-egy negyed- vagy nyolcadliteres endurót, illetve krosszmotort. Sőt, akár az RMC Motor használt vasakat felsorakoztató oldalán is szétnézhettek – mindig akad náluk néhány kedvező árú enduro és quad. 

Másrészt befizethettek olyan quados programra, ahol képzett túravezetők segítségével ismerhetitek meg határaitokat, így még saját gépre sem lesz szükségetek a terepezéshez.

Az Extreme Quadtours törökbálinti parkjában megannyi technikás pálya várja az érdeklődőket, akik kezdőknek vagy haladóknak szánt csomagokból választhatnak, s akár háromórás, intenzív „sárdagasztással” is elüthetik az időt.

terepezes-telviz-idejen
Télen különösen fontos, hogy megfelelő ruhában, kesztyűben stb. motorozz. Ráadásul most érdemes megvenned vagy lecserélned a krosszruhát, ugyanis több termékhez 20% kedvezménnyel juthatsz hozzá az RMC-nél. A kedvezményes ruhadarabok és felszerelések köréről, kérjük, érdeklődj a törökbálinti boltban!

Ahhoz, hogy élvezzétek a játékot, nélkülözhetetlen a megfelelő minőségű felszerelés, ami véd a hideg ellen, és megakadályozza, hogy  esés során megsérüljetek. Az RMC-s csapat az elmúlt időszakban alaposan feltöltötte raktárkészleteit, így könnyű megtalálni náluk az igényeidhez és testalkatodhoz illő szerelést. Miként a cég beszerzési vezetője a SportMotornak elmondta, egyre többen keresik a terepes öltözékeket és kiegészítőket, ennek megfelelően ők is folyamatosan bővítik választékukat. Ha betértek a Pest megyei szaküzletbe, többek között AFX, Airoh, Moose Racing, továbbá THOR csizmákból, protektorokból, sisakokból, szemüvegekből, illetve felnőtteknek és gyermekeknek szánt ruházati termékekből szemezgethettek, mi több kedvező árú, de kiváló minőségű saját márkás cuccokkal is rendelkezésetekre állnak.