Nagyszerű verseny kerekedett a hétvégi Olasz Nagydíjon, ahol a Moto2-esek között a spanyol Alex Marquez győzött, aki már másodjára állt a dobogó legfelső fokára ebben az idényben. Ám nem csak róla szólt ez a verseny, mert akadt még néhány említésre méltó teljesítmény.

Több mint háromszázzal hasítottak a Triumph háromhengeresei

Már rögtön a szabadedzésen szédületes tempót diktált a Sky Racing Team VR46 klasszisa, Nicolo Bulega, minekután ő lett az első Moto2-es pilóta, aki elérte a 300 km/órás álomtempót - különleges rekord ez egy háromhengeres, mindössze 765 köbcentis, háromhengeres erőforrással!

tobb-mint-haromszazzal-hasitottak-a-triumph-haromhengeresei-22186
Elöl Marquez, mögötte Luthi, aki a harmadik helyen ért célba. Rendkívül szoros a bajnokág állása, hat versenyt követően mindössze négy pont választja el egymástól az első három helyezettet

És még nem volt vége a tűzijátéknak, mivel az időmérőn Marcel Schrotter hatalmasat ment, közel egy másodperccel megdöntötte a pálya körrekordját és így szerzett pole pozíciót. Hogy mennyit gyorsultak a pilóták az utóbbi években, azt remekül jellemzi, hogy első hat helyezettje mind felülmúlta a 2015-ös leggyorsabb időt.

A végső győztes Marquez az egész futamon brillírozott, ráadásul mostantól az ő nevéhez kötődik az olaszországi versenyen futott leggyorsabb kör is. Elsőségével két pontra megközelítette a bajnokságban vezető Lorenzo Baldassarrit, aki csak a tizenötödik pozícióból rajtolt és végül negyedikként zárt Mugellóban.