A karbonmintás burkolat ugyan eltakarja, de az Akula ruhája alatt bizony a tavaly már bemutatott BMW G 310 R technikája lapul, azaz a TVS sportgépében is a 313 köbcentiméteres, folyadékhűtéses, négyszelepes, egyhengeres motor dolgozik két felülfekvő vezérműtengellyel és elektronikus üzemanyag-befecskendezéssel.

tvs-akula-310-7822
Az erőforrás különlegessége a hátrafelé megdöntött beépítés, az „open deck” építésmód szerint készített henger, valamint a 180 fokkal elforgatott hengerfej - ez utóbbinak köszönhetően a TVS szívócsöve a motor menetirány szerinti elejére kerülhetett

A gép 9500-as percenkénti fordulatszámnál 25 kW-ot, azaz 34 lóerőt teljesít, ami önmagában nem éppen szenzációs érték, de éppen elég, hogy megszorongassa az európai piac negyedliteres és 300-as modelljeit. Ez már csak azért is így van, mert a TVS sajtóanyaga szerint az Akula meglepően könnyű lesz - a közlemény 140 kilogramm alatti (!) értéket említ.

tvs-akula-310-7824
Szinte hihetetlennek tűnik a gyár által kiadott adat, mely szerint az Akela mindössze 130-135 kiló közötti tömeggel mérlegel

A főként ázsiai piacra szánt modell azért lehet érdekes az öreg kontinensen, mert a BMW vezetői már korábban kijelentették, hogy a G 310 R-ből többféle kivitel, így idomos sportmotor is érkezik, ami így valószínűleg többé-kevésbé megegyezik majd a most bemutatott modellel.