A Yamaha ma délelőtt, Mugellóban, a következő MotoGP futam helyszínén bejelentette, hogy a Ducatihoz távozó világbajnokuk, Jorge Lorenzo motorját Maverick Viñales hajtja majd a 2017-2018-as szezonban.

vinales-a-yamaha-gyaripolotaja-8800
ÍVinales pimaszul fiatal és máris világbajnok, ráadásul több neves elismerést szerzett ötéves pályafutása alatt

Kiemelték, hogy a mindössze húszéves Viñales jelenleg ötödik a világbajnoki tabellán, és rövid, de tartalmas GP-karrierje során öt év alatt többször volt már az év újonca, illetve a Moto3 világbajnoki címét is elhódította. Korábban felmerült, hogy Lorenzót esetleg Pedrosa válthatja az alakulatnál, de a napokban bejelentették, hogy a HRC továbbra is igényt tart a szolgálataira, ezért újabb két évre leszerződtette jelenlegi pilótáját.

vinales-a-yamaha-gyaripolotaja-8799
A Yamaha a Vinales-Rossi párossal áll rajthoz a következő két esztendőben

Ezzel 2019-ig biztosított a Yamaha jövője, ugyanis néhány héttel ezelőtt Valentino Rossi is újabb két évre elkötelezte magát a hangvillás márkához, így a világbajnok csapatnak a következő esztendőkben biztosan nem lesznek átigazolási problémái, vagyis teljes erővel az újabb vb-címek szerzésére koncentrálhatnak.