A legendás holland pálya felett szinte zavartalanul sütött a nap, igaz, a reggeli fagy arra utalt, hogy Holle anyó még bekavarhat a mai programba. Végül így is lett - nem sokkal az első összecsapás előtt hirtelen beborult az ég Assen felett, majd olyan mennyiségű eső, illetve hó hullt a híres-hírhedt aszfaltcsíkra, hogy az unatkozó Bautista még egy hatalmas hógolyót is gyúrt, amíg várta, hogy pályára léphessen.

wsbk-assen-2019-21647
Sok pilóta a bőrruhára húzott mellénnyel, kabáttal futott ki a felvezető körre, de végül nem kellett versenyezniük az időközben újra fagypont közelébe hűlt hidegben

Végül a versenybírák úgy döntöttek, hogy annyira extrémek a körülmények, hogy nem tarthatják meg a futamot, s törölték a viadalt. Eközben a tengerentúlon, a MotoGP texasi nagydíján is az időjárást szólt közbe - özönvízszerű esőzés miatt törölték a harmadik szabadedzést, és jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a kvalifikáció is holnapra tolódhat, ha nem változnak a körülmények.