Az évváltás általában kéz a kézben jár az áremeléssel, ám a Yamahánál ezúttal pont fordítva történt. Számos motorhoz továbbra is a tavalyival megegyező összegért juthatsz hozzá, sőt valódi sikermodellek sorakoznak a szalonokban jobb áron, mint 2023-ban.

A Yamaha legnépszerűbb típusai Magyarországon

Mielőtt rátérnénk az újdonságokra, érdemes szót ejteni róla, hogy a Yamaha milyen sok géposztályban diadalmaskodott az elmúlt évben, hiszen Magyarország egyik legnépszerűbb márkájáról van szó. Hosszú évek óta dobogós a gyártók versenyében, amit főként a közkedvelt robogóknak, valamint az utazó- és a csupaszmotoroknak köszönhet, de a klasszikusok és a sportmotorok is jelentős részét teszik ki az eladásoknak.

yamaha-motor-arlista-2024
Elsősorban kiváló időjárás-védelmével, meglepően gazdag felszereltségével és pörgős sorhármasával tűnik ki a Tracer 9 GT+ a túrasportmotorok tömegéből. Tavaly pályán és közúton is próbára tettük a Yamaha újdonságát

Immáron hagyomány, hogy a hangvillások uralják a túrasportmotorok géposztályát, olyannyira, hogy a képzeletbeli dobogóra két Tracer is felkerült. Toronymagasan lett első az általunk nemrég tesztelt, részben önvezető Tracer 9 GT+, nyomában a Tracer 7-tel, és a sportmotorok között is egy Yamaha diadalmaskodott, név szerint az MT-03, megelőzve a japán kihívó Kawasaki Z400-at.

yamaha-motor-arlista-2024
Nem csak az ára vonzó: a Tracer 7 GT a legutóbbi modellfejlesztés során új, színes TFT-műszeregységet, nagyobb első féktárcsákat és átdolgozott, még hatékonyabb felfüggesztést kapott

Idén minden esélye megvan a Tracer 7-nek a győzelemre is, tekintve, hogy a könnyű és filigrán túragép még a tavalyinál is jobb áron, 3 548 000 forintért lehet a tiéd, míg a túrakész, gazdagabb felszereltségű Tracer 7 GT 3 898 000 forintba kerül.

yamaha-motor-arlista-2024
Jóllehet, napjainkban nem a sportmotorok a legnépszerűbbek, a könnyű, sorkettes R7 így is befért a legjobb tízbe

A kedvezőbb árakon túl az is az új Yamahák mellett szól, hogy a cég fejlesztői „nem ültek rá az eredményre”, hanem pont a legkedveltebb típusokat tették még vonzóbbá 2024-re. Így született meg az új R9 előfutárának is tekinthető XSR900 GP, a még csábítóbb fényezéssel színre lépő, szintén nemrég tesztelt MT-10 SP, valamint a sportmotorok felszereltségét és kifinomultságát idéző, új MT-09 és MT-09 SP.

yamaha-motor-arlista-2024
Tavaly – a Tracer 9 GT+ túramotor mellett – a különleges MT-10 SP-t is kipróbálhattuk.

Kíváncsi vagy rá, hogy milyen újdonságok sorakoznak a Yamaha idei kínálatában, és melyik motornak csökkent az ára tavaly óta? Itt egy helyen megtalálod a japán márka összes két- és háromkerekűjét, beleértve a rendszámos és a kizárólag pályázásra fejlesztett típusokat is.

A legnépszerűbb Yamaha motorok és robogók Magyarországon (2023):

1. YAMAHA X-MAX 300 - 107 db
2. YAMAHA TRACER 9 GT - 75 db
3. YAMAHA MT-07 - 72 db
4. YAMAHA TRACER 7 - 57 db
5. YAMAHA TÉNÉRÉ 700 - 50 db
6. YAMAHA MT-09 - 44 db
7. YAMAHA MT-03 - 40 db
8. YAMAHA NMAX125 - 37 db
9. YAMAHA TMAX - 30 db
10. YAMAHA YZF-R7 - 17 db