Zelenka idén eddig két versenyen, a Slovakia Ringen rendezett első és a Pannónia-Ringen tartott második fordulón állt rajthoz az IMRC és Alpok-Adria sorozatokban Aprilia RS125-ösével. A szlovák forduló nem sikerült igazán jól, kilencedik lett, a hazai fordulóban pedig két harmadik és egy második helyezéssel tért haza, mivel a második versenyben meghibásodott motorján a leállító kapcsoló. Ilyen előzmények után a „ha összeáll a technika…" kezdetű fogadkozás nem csak üres fecsegés volt.

aszalos-zoltan-most-2014-785
Aszalós a pole pozíció után a futamon sem talált legyőzőre

Már a pénteki szabadedzésen úgy kezdett, mint aki az űrből érkezett. Több mint egy másodperccel voltak jobbak a köridejei, mint az Alpok-Adria Bajnokság rutinos tagjának számító, a bajnokságot vezető Danilo DiGiorgiónak. Ez az előny nem csökkent az időmérők során sem, Zoli megszerezte a pole pozíciót, majd megnyerte a szombati és a vasárnapi futamot is, ráadásul utóbbit pályarekorddal (1:58.573).

aszalos-zoltan-most-2014-784
Zoli a vasárnap a második versenyen, ezúttal is a mezőny élén

„A rajtjaim nem sikerültek a legjobban egyik versenyben sem, ennek ellenére mindkét verseny második körében már feljöttem az első helyre. Így már tudtam saját ritmusomban motorozni, és folyamatosan növeltem az előnyömet. Apukám kívülről táblával jelezte a verseny háromnegyedétől, hogy van annyi előnyöm, hogy most már nem kell túlzott kockázatot vállalnom. Nagyon élveztem a hétvégét, arra törekszünk, hogy a további versenyek során is tudjuk ezt a teljesítményt nyújtani. Köszönöm a támogatást az Imet motorosboltnak és a családomnak.”

aszalos-zoltan-most-2014-788
Újra a dobogó tetején! Nagyon örültem, hogy végre megmutathattam, hogy mit tudok

„Hála Istennek ezúttal semmilyen külső tényező nem hátráltatott, így csak Zolin múlt a jó eredmény. Sikerült maximálisan kihasználnunk a kategória adta technikai lehetőségeket” - mondta a verseny után Zelenka édesapja, Aszalós Péter, aki a 18 éves fiú edzője, s egyben Aprilia RS125-ösének szerelője, de ő készítette fel a szezon előtt az Alpok-Adria Bajnokságban jelenleg a harmadik helyen álló Kovács Bálint Apriliáját is.

Eredmények:

Alpok-Adria Bajnokság, 125SP kategória, első verseny:

1. Aszalós Zoltán HUN 19:49.084

2. Sedlo Martin CZE 19:50.999

3. Radek Lamich CZE 19:58.633

4. Kovács Bálint HUN 20:01.233

Alpok-Adria Bajnokság, 125SP kategória, második verseny:

1. Aszalós Zoltán HUN 18:41.668

2. Danilo DiGiorgio ITA 18:47.461

3. Martin Sedlo CZE 18:47.775

...

5. Kovács Bálint HUN 19:11.643

A hétvége részletes eredményei megtekinthetők az Alpok-Adria oldalán.

Az Alpok-Adria Bajnokság állása, 125SP:

1. Danilo Di Giorgio ITA

2. Kovács Bálint HUN

3. Andrej Kosmac ITA

Az IMRC Bajnokság állása, 125SP:

1. Aszalós Zoltán HUN 93pont

2. Peter Rauch SK 93pont

3. Kovács Bálint HUN 85pont

A következő AA forduló augusztus első hétvégéjén lesz Poznanban, majd augusztus 15-17-én a Hungaroringen nézhetik meg élőben az érdeklődők, hogyan állnak helyt hazánk fiai a nemzetközi mezőnyben.