A Triumph Budapest csapata mindent vitt 2014-ben! A 2014-es év FIM Európa Bajnokság kvalifikációs sorozatának, az Alpok Adria a SuperStock 600-as kategóriájának bajnoka ismét Chrobák Jani! A Nyílt Nemzetközi IMRC (International Motorcycle Race Cup) sorozatnak szintén a Stock 600-as Bajnoka, ami egyben azt is jelenti, hogy a hazai értékelésben is megnyerte a bajnokságot, azaz ő az idei év Magyar Bajnoka!

chrobak-janos-slovakia-ring-1671

Az elmúlt hétvégén rendezték mindkét rangos nemzetközi gyorsasági motoros sorozat zárófutamát. A Slovakia Ringen az időjárás nem könnyítette meg a versenyzők dolgát, de ennek ellenére - vagy éppen ezért - izgalmas versenyeket láthattak a nézők. A Paksi AMSE igazolt versenyzője, Chrobák Jani az idei évben már az utolsó hétvége előtt akkora pontelőnyre tett szert, hogy bebiztosította az Alpok Adria bajnoki címét. Az IMRC bajnokságban is megnyugtató előnnyel várta az utolsó hétvégét, ám matematikailag még nyitott volt a bajnokság. A szombati időmérőkön megszerzett polepozíció viszont nem azt mutatta, hogy Jani biztonsági motorozást fog bemutatni a versenyen.

chrobak-janos-slovakia-ring-1670

Az időjárás kegyes volt a szombati napon a versenyzőkhöz, és az időmérők végére már teljesen felszáradt a pálya, így Jani is száraz versenyre készült. A rajt nem sikerült a legjobban, ezért az első kanyarban az ötödik helyre csúszott vissza, és innen kezdhette meg a felzárkózást. Az első kör végére azonban már a másodikként érkezett, majd a célegyenes végén féktávon át is vette a vezetést. Innentől folyamatosan nőtt az előnye, és magabiztosan nyerte a futamot, sőt a mezőnyben egyedül ő tudott 2:10-es köröket futni!

chrobak-janos-slovakia-ring-1669

A második helyezett Gyutai Adrián, a harmadik Győrfi Alen, a negyedik az Alpok Adria bajnokság második helyezettje, az osztrák Jochen Rotter, míg ötödik a tavalyi Alpok Adria győztes, idén összetettben harmadik helyen végző Daniel Bukowski lett. Chrobák Jani ezzel a győzelemmel duplázott, azaz bebiztosította az IMRC és Magyar Bajnoki címét is.

chrobak-janos-slovakia-ring-1672

Chrobák János: „Nagyon jó zárás volt ez a hétvége! Mivel már az Alpok Adria bajnokaként érkeztem az utolsó futamra, az IMRC bajnokságban pedig igen tetemes előnyöm volt, így teljesen felszabadultan motoroztam. Amúgy sem vagyok egy ideges típus, de ez azért megnyugtató érzés. Félig vizes, félig száraz hétvége volt, de aminek külön örülök, hogy nedves pályán is jó időket futottam a szabadedzéseken, illetve az első időmérőn. Száraz pályán sikerült ismét polepozíciós időt motoroznom. A versenyen a rajtom nem volt tökéletes, így az ötödik helyről kellett feljönnöm, de ez a második kör elejére sikerült is, úgyhogy onnantól nyugodt motorozással folyamatosan növeltem az előnyöm, és sikerült megnyernem sorozatban a hetedik Alpok Adria futamot a szezonban. A 2012-es bajnoki címem az utolsó futamon dőlt el, most egy kicsit nyugodtabb volt az év, főleg a vége fele.

Köszönöm az egész szezonon át biztosított támogatást szponzoraimnak, a Triumph Budapestnek, illetve a Marketprog Kft-nek, a Daráló Aprító Kft-nek, a Zenit Öhlins-nek, a Colony Cool Kft-nek, a Kristófy és Társa-nak, a Paksi AMSE-nek és Greksa Attilának.”