Összeroncsolódott, kiégett személyautó és motorkerékpár mellett helyszíneltek a rendőrök az 5-ös számú főúton, Balástya közelében 2014. július 7-én.

motorosrendor-balastya-537

A két jármű balesetében a motorosrendőr meghalt, az autó vezetője mellkasi sérüléseket szenvedett. Az ütközés után a személyautó meggyulladt, majd mind a két jármű kiégett. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, a baleset részleteiről illetékesség hiányában nem nyilatkozhat. Az ügyészség kedd délelőttre ígért tájékoztatást.

Nem akarjuk elvenni a kedvet a motorozástól, de az utóbbi hetekben szinte minden napra jut egy-egy motoros incidens. Június 28-án az M0-ás körgyűrű kistarcsai lehajtójánál, az M3-as autópálya felé vezető oldalon egy motoros eddig ismeretlen okból szalagkorlátnak ütközött és meghalt. Információink szerint a vezetőn nem volt motorosruha, félcipőben, utcai nadrágban motorozott jogosítvány nélkül. Egy tapasztaltabb barátját próbálta követni, amikor elesett. A korlát tartóoszlopát fejelte le egy filléres bukósisakban.

Július 1-én a Somogy megyei Pogányszentpéter közelében csapódott fának egy motoros miután letért a 61-es útról.

Július 5-én kora reggel egy motorkerékpáros és egy személygépkocsi ütközött Budapesten a XVI. kerületben, a Csömöri út és a Pálya utca kereszteződésében, a motoros életét vesztette.

Július 6-án Csesznek határában, a 82-es főút 33-as kilométerénél ütközött össze egy Yamaha a német rendszámú Frankia lakóautóval. A motor a szalagkorlátnak ütközve állt meg, első kereke leszakadt. A motoros súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter vitte kórházba. Még aznap Pécelen a Pesti úton, valszínűleg a nagy sebesség miatt, egy motoros villanyoszlopba csapódott. Az egyikük lerepült a járműről, másikuk meghalt a becsapódástól. A pár kölcsönbe kapta a motort.