Ahogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, úgy segítőkészségünkkel könnyen veszélybe sodorhatjuk magunkat vagy a közlekedés többi résztvevőjét, ha nem tudatosan ténykedünk, hanem csak a pániktól vezérelve csapongunk.

teendok-motorbaleset-117
Ha többen érkeztek a helyszínre, osszátok el a feladatokat! A környezet biztosítása, az újraélesztés megkezdése és a mentők értesítése egy-egy egész embert kíván!

Először is végy egy nagy levegőt! Semmiképp sem veszítheted el az önuralmadat, hiszen emberek élete van most a kezedben. Elképzelhető, hogy leszakadt végtagot vagy nyílt törést kell majd ellátnod, de az a szerencsétlen aki ott fekszik majd és még tudatánál van, a te arcodat nézi majd és tőled várja a biztatást. Ne hagyd cserben!

Törekedj a biztonságra!

Egy mondatba összefoglalva, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egy további szerencsétlenséget elkerüljünk. Ebbe beletartozik a balesetesek biztonságba helyezése, a forgalomban résztvevő többi közlekedő figyelmének felhívása a rendkívüli helyzetre vagy akár egy égő jármű oltása, csak hamar-hamar, minden perc számít!

teendok-motorbaleset-116
Az újraélesztés legfontosabb mozzanatai

Derítsd ki, hogy az összetört motoron hányan ültek, nehogy az utas azért maradjon ki a mentésből, mert eszméletlenül fekszik valahol a magas fűben. Könnyebb dolgunk van, ha az egyik sérült magánál van, mert erre a kérdésre is választ kaphatunk tőle, s az állapotát is könnyebben felmérhetjük. Mindenesetre próbáljuk őt megnyugtatni és kérjük meg, hogy ne mozogjon!

Hívd a 104-et!

Ezt a telefonszámot bármely hálózatból, ingyen tárcsázhatod, s így közvetlenül a mentőszolgálatnál csörög majd a hívás, de a 112-es segélyhívó is működik, ráadásul SIM kártya nélküli és PIN kóddal védett telefonról is. A diszpécserközpontnak meg kell adnod a nevedet, telefonszámodat, hogy el tudjanak érni, ha megszakadna a hívás vagy további információra lenne szükségük.

A bukósisak levétele: mit tegyünk és mit ne tegyünk közvetlenül a baleset után

Rákérdeznek majd a sérültek számára és állapotára is, hogy az ennek megfelelő kocsit indítsák útnak. Elengedhetetlenül fontos még a szerencsétlenség pontos helyének meghatározása, így segítségedre lehet a motorra szerelt navigációs készülék, melyről telefonálás közben leolvashatod a pontos GPS koordinátákat.

Elsősegély

Miután útnak indítottuk a mentőket, lássunk el a mindenkit a lehetőségeinkhez mérten! Motorosok esetében igen gyakori a nyaki gerinc sérülése, ezért nagyon fontos, hogy a bukósisak eltávolítását csak abban az esetben kockáztassuk meg, ha feltétlenül szükséges, tehát ha hányás vagy vérzés miatt veszélyben van a légzés, esetleg el kell kezdenünk az újraélesztést, és a lélegeztetést a sisak akadályozná.

További teendők

Egyszerűbb a helyzet, ha bokros teendőink közepette mások is segítik munkánkat. Keressünk közöttük egészségügyi végzettségűt, hogy segítsen a sebek ellátásában, másokat pedig kérjünk meg, hogy irányítsák a forgalmat vagy jelezzék az úttestre kiömlött olajfoltot. A járművet és szétszóródott, törött alkatrészeit csak indokolt estben mozdítsuk el eredeti helyükről, ezzel ugyanis a rendőrségi helyszínelők dolgát nehezítenénk és akadályoznánk a nyomozati munkát. Amennyiben motorostársunk sisakját időközben kénytelenek voltunk eltávolítani, mindenképpen adjuk azt át az ápoló személyzetnek, mert az ütések nyomai segíthetnek a koponyát ért sérülések diagnosztizálásában.

Hagyjuk hát inkább a profikra a bukó levételét, mi inkább kötözzük be a vérző sebeket és stabilizáljuk a törött testrészeket. Folyamatosan kommunikáljunk a balesetessel és figyeljük a légzését, így nyomon tudjuk követni az állapotában bekövetkező lényeges változásokat. Ha ápoltunk eszméletét veszti, sokkos állapotba kerül vagy leáll a légzése és fogalmunk sincs, mit tegyünk, tárcsázzuk azonnal a mentőket és kérjünk tőlük segítséget!

Rettegünk a pillanattól, amikor nekünk kell majd hasonló szituációban helytállni. Nem könnyű feladat, de életet ment, ha tudjuk a dolgunkat és képesek vagyunk nyugodtan cselekedni. Érdemes hát évente felfrissíteni az emlékeket, átnézni az elsősegély tananyagot, megtanulni az újraélesztést és letölteni egy alkalmazást a telefonra, hogy a bajban legjobb tudásunk szerint cselekedjünk.