2007. június 11.

A közút nem versenypálya

Megrázó képsorok!
Engedélyezze a javascript futtatását, vagy töltse le a Macromedia Flash Playert.

Kapcsolódó anyagok:
Videó hozzászólásai
Biztonságosabb utakat!
Motoros baleseti statisztikák
Halálos szalagkorlát
cimkék: baleset · biztonság

217 hozzászólás

+ 1
#1 Yetirider - vendég
Kollektív szépjónapot.!

Gyerekek, tele van a tököm.

Az, ami a felvételen látszik, az bizony nem hiba, de még csak nem is baleset.
Ez pont olyan, mintha valaki az utcán sétálgatva találomra lövöldözné agyon a járókelőket azzal a különbséggel, hogy a lövöldöző nem sérül.

Vagyunk ebben a kis országban több mint 100.000-en motorosok. Ebből szűk 5% az ilyen vadbarom speedes, de ez a kis hányad tehető felelőssé az összes motoros baleset több mint feléért.
Már alig várom a híradót, hogy lássam, hogyan lobogtatják a médiák ezt a felvételt, hogy a motorosok márpedig ilyenek és hogyan ölik halomra a terhes anyákat az utakon. Majd jól megszorongatnak valami politikust is, aztán meg kapunk a pofánkba egy pont olyan ostoba szabályozást, mint amilyenre nyugaton már láthatunk pár példát. Tudjátok, mint a franciáknál, ahol 100LE fölötti motort nem lehet a közúton használni. Vagy mint a németeknél, ahol akkora biztosítási díj terheli a nagyobb gépeket, hogy a jómódú Jürgen sem bírja fizetni.
Mindez néhány műmájer speedes miatt.

Mindig elképesztenek az ilyenek. Azzal hőzöngenek, hogy hogyan előzték meg a
2007. június 11. 19:04
0
#2 DCMON - vendég
"A világegyetem határtalanságával csak az emberi hülyeség vetekedhet."
2007. június 11. 19:04
0
#3 ssanyi - vendég
Remélem megdöglik ez a barom!Meghalt miatta egy ember,mert csinálta az agyát!Ha esetleg életben marad,akkor kívánom neki,hogy rohadjon tolószékbe egész életében!Remélem büszke magára!
2007. június 11. 19:05
0
#4 mociccah
Már meghalt tegnap este. Szerencsétlen... 23 évesen kergette a halált... Nem tudom megérteni, miért kell ezt csinálni, és megölni egy másik embert a hülyeséggel (van pár ilyen az utakon...sajnos). Sajnálom mindkettőt. A vétlent, mert vétlen, a másikat mert egy fiatal életet dobott el. Tanult volna meg rendesen motorozni... Nyugodjanak békében.
2007. június 11. 19:12
0
#5 F_Krisztián - vendég
Ha a kamerás motoros nem fékez és nem egyenesíti ki a motort, hanem fék nélkül még jobban megdönti a mocit, akkor nem ütköznek össze.
2007. június 11. 19:34
0
#6 Attos
Én is a legrosszabbakat kívánom a száguldozó barátunknak.....
Sajnálom szerencsétlen motorost aki vétlen volt:(
Részvétem a családnak.
2007. június 11. 19:39
0
#7 AndrewCBR
CSak a vétlent sajnálom... A másik meg kár h ilyen ember volt. Inkább a versenypályán kéne osztódni nem ilyen szakaszon főleg nem ilyen tudással mert szerintem látszik h nincs akkora tapasztalata a tagnak. :( És most egy ilyen miatt lesznek megen leugatva meg lehordva a motorosok... Kár :S :(
2007. június 11. 19:40
0
#8 EdHarley
Sajnálom a vétlen motorost tiszta szívemből és őszinte részvétem!
Sajnos az ilyen motorosok miatt vagyunk megítélve, de azért kívánom, hogy épüljön föl és gondolkodjon el a tettein!
Nem akarok itt pampolni, hogy én egy szent vagyok, de én olyan helyeken küldtem a gépnek ahol lehetett és az útviszonyok is megengedték, nem beszélve arról, hogy mások épségét megpróbáltam minnél jobban védeni.
Most a csapból is ez fog folyni, hogy így a motorosok meg úgy......
Vigyázzunk egymásra és csak ott menjünk ahol lehet és nem veszélyeztetünk másokat, ha meg a kanyarok ennyire izgatják a fantáziánkat, menjünk inkább pályára, aki meg koppig szeretné húzni a gázt menjen autópályára és csak akkor húzza neki ha nem nagy a forgalom!
Balesetmentes utat mindenkinek!
2007. június 11. 19:56
0
#9 gooler
Üdv!
Végigolvastam a legtöbb hozzászólást és sztem GSX400F mondandója a legértelmesebb és a legfigyelemreméltóbb. Szeretek énis kanyarogni meg szerpentinezni de még soha nem vállaltam annál többet mint amennyit tudok. Volt olyan ismerősöm, barátom aki meghalt ilyen balesetben és a temetés után érti meg az ember hogy nincsen vissza út, és 3-szor meggondolja azt hogy hol milyen sebességel és hogyan közlekedik. Az a temetés a legszörnyűbb dolog volt az életembe és úgygondolom hogy a nagyarcoknak meg a döntögetős kemény videósgyerekeknek temetés nélkül kéne megérteni hogy másokat a nyugodt motorosokat akik nem vagánykodásból és megfontoltan vezetnek, veszélyeztetik és ölik meg.
Amint a cím is írja A KÖZÚT NEM VERSENYPÁLYA!

Mátrix! Te nem vagy arra feljogosítva hogy szerpentinen állatkodj és eszetlenül döntögessél meg záróvonalatátlépj mert nincsen pénzed pályára és a pálya is messze van. Nemaztmondom hogy ne menj ki oda motorozni, csak annyit hogy ne úgy mennyél ahogy az adrenalin meg a menőzés és a havrrok diktálnák, hanem egy kicsit fogj vissza, fogjon vissza mindenki. Amikor 140-al akarsz bevenni egy kanyart vedd be 100-al vagy 110-el főleg ha nem lehet belátni a kanyart és nemis ismered az utat ahol mész. Én speciel nem válallom túl magamat lehet nincsen akkora élményem mint ennek a gyereknek is volt mielőtt ütközött de én élek és a többi motorost sem járatom le és nem ölök embert.
Nagyon kérek mindenkit hogy mennyen egy kicsit óvaatosabban és a kanyar nemjáték egyenesben lehet menni de egykét ilyen baleset után nehogymár félve kelljen minden kanyart vennünk hogy jönegy barom.....Kész...........

Jha és a pályázásról annyit: ha nincsen pénzed akkor honnan van ilyen mocid? vagyél olcsóbb gépet és mennyél pályára ha havi egyszer akkor havi egyszer de engem meg a többieket ne öld meg és ne vezsélyztesd. Lehet dinamikusan közlekedni csak ne válalld túl magad vegyél viszsább az adrenailból.
2007. június 11. 19:58
0
#10 Tomika - vendég
Hát az a z egyik legnagyobb baj,hogy a nagy gépeket adják már 0 forint befizetővel és a sok rutintalan egyböl ilyet akar magának rögtön tehát szerintem ezen is kéne szigoritani!A srác felelőtlen volt nem kicsit hanem nagyon!
2007. június 11. 20:00
0
#11 Rózsa Ferenc - vendég
Az ilyen őrülteket örökre el kellene tiltani minden jármű vezetésétől!
2007. június 11. 21:35
0
#12 Micuir - vendég
Én nem vagyok motoros, ezért a "másik oldalt" képviselem: szerintem nagyon komolyan figyelni kellene azt, ahogy a motorosok közlekednek. Teljesen kiszámíthatatlan egy motor, sokkal jobban gyorsul, mint egy autó és ezzel simán visszaélnek a vezetői. Ez pedig félelmetes, mert nem tudhatom, hogy mikor és honnan bukkan elő elő egy őrült motoros, aki nekem jön, megsebesít vagy megöl. Tehát ami a közutakon folyik, gyalázatos!
(Persze nemcsak a motorosok nagy része gáz, hanem a furgonosok is megérnének egy írást és azok az erőszakos parasztok, aki nagy terepjárókkal nyomulnak.)
2007. június 11. 21:40
0
#13 zita - vendég
Hát mi kell még hogy észhez térjenek az emberek, Már mindenhol kiírják a neveket ha baleset van,hogy megrázóbb legyen,személyesebb,de hiába. Hullákat kell mutatni kifordult belekkel? Akkor talán észhez térnek akik hajtanak mint az állat,kártyapartiról száguldoznak hazafele és még sorolhatnám. Tisztelet azoknak az autósoknak,motorosoknak akik tudják tisztelni az alattuk levő lóerőket. Talán ez kéne: tisztelni a lóerőket. Részvétem mindenkinek aki értelmetlenül elveszítette a hozzátartozóját mostanában sok ilyen volt sajnos.
2007. június 11. 21:40
0
#14 Airjordan23 - vendég
Teljesen igazad van Yetirider!

Megdöbbentő!

DE!
Nem értek egyet azzal,hogy 100 LE felett ne engedjenek semmilyen motort a közúton használni!
Mivel én nekem egy ZX-12 R büszke tulajdonosa vagyok én mégsem megyek vele eszetlenül!
Igyekszem betartani minden szabályt!Én alapból dönteni a motorral nem is mindig merek mivel bennem van egy félsz,hogy a kanyarban van valami(gödör,úthiba,kavics stb..)!

Szeretném ha megnéznétek egy cikkemet!Amiért elég sokan kiakadtak.
www.kisalfold.hu és a keresőbe írjátok be "Életben maradni két keréken is"

Vigyázzunk egymásra "Gyerekek"!
2007. június 11. 21:57
0
#15 csiga - vendég
sajnálom a motorost, de sajnos a saját hülyesége vitte a sirba.
Együtt érzek a szülőkkel tudom ez nem vigasz de 130 -al száguldozni azon az uton kész életveszély. Egyszer esik ami esik!
2007. június 11. 21:59
0
#16 TeeJay
"Nem csak az számít, hogy valaki mennyire magabiztosan uralja a gépét kétszázas tempónál, ha mindezt a délutáni csúcsforgalomban műveli! Amellett, hogy hogyan csavarjuk a gázt, tisztában kell lennünk azzal, hogy hol és mikor tehetjük azt meg. A legfontosabb, amire a motorosnak szüksége van a motorzás nagy kalandjához, az a józan ítélőképesség. Ez az, amit használni kell! Mindig."

A balesetet is okozó magatartással nem sok mindent lehet elérni. Majd bekamerázzák a Mecseket, meg a Mátrát. A yardok harapni fognak a motorosokra (mindenki pakolja be az izzókészletet...), a vérszagra éhes média meg ezeket az eseteket fogja csócsálni és a kispolgárok majd elindítják a népi kezdeményezéseket, hogy tiltsák be a motorozást. Nevetséges? Németországban 100LE feletti vasra istentelen magas adó van, Jordániában robogóra sem lehet ülni, nemhogy motorra... Az EU is lobogójára tűzte a motoros balesetek csökkentését. Mit gondoltok, ha a cigi árát 300-400%-kal felemelték pár éves átmeneti időszakon át, akkor nem teszik ezt meg a motorokkal illetve a releváns adókkal, ha csak ezzel érnek el valamit?
Persze mehetünk majd demonstrálni a Dózsa Györgyre, meg a Parlament elé, kit fog érdekelni (...)?

Ja és csak egy kis összehasonlítás. Nemrég Ausztriában motoroztam, érintve a helyi "ki-a-legény-a-gáton" szakaszt. Pont beértünk a társasággal egy faszállító teherautót, minket meg új literes speedmotorokból álló társaság. Nem álltak neki előzgetni a szerpentinen, mentek ők is 30-70-nel a teherautó után, aztán elhúztak, miután az kiállt az út szélére...
2007. június 11. 22:00
0
#17 stuby
a nagy baj az, hogy én is ismerek hasonló motorosokat, akik 0 tudással egyenesben nyomják, kanyarban meg lassan, babettával lenyomod. nyitott az ajtó most is, és hallom a haverom motorja hangját, aki bukó nélkül nyomja, és viszi a kis csitri csajokat, mert ugye neki ezt jelenti a motor. nekem nem, én minnél jobb akarok lenni, többet tudni róla, és irányítani. nekem is becsúszott már hiba, de ez túl nagy hiba. csak 1x kell elvágódni és megtudja mi az. mindenkinek javaslom, hogy 1x szenteljen rá időt és pénzt és menjen el vlmi pályára, ahol megtanul dönteni... mert az nem annyira egyszerű mint tűnik, és sokan azt sem tudják, ha fékelnek, a motor kiegyenesedik, nem jó bepánikolni, nem tudják sokan az ellenkormányzás technikáját sem sajnos, és nem is érdekli őket, mert nem jobb motorosok akarnak lenni, hanme flanc az egész. Én nem azért vettem a motort, hogy a kávézók előtt mutogassam.. hanme motorozni, tanulni, minél jobb lenni.... bukó nélkül soha sehova... tök mindegy mennyiért vehetsz gépet, nekem a régi 90es zxr400as is kihúzta a 226ot, és már az is sok, de az már ugye kis gép... gázt mindenki tudja húzni... attól még h valakinek motorja van, NEM MOTOROS! sajnos kevesen vagyunk... nem azt mondom hogy én vagyok rossi, de a tudásvágy megvan...
2007. június 11. 22:04
0
#18 stuby
és eddig én féltettem másokat, de már magamat is féltem, az ilyenektől...
2007. június 11. 22:08
0
#19 Joe - vendég
Csak arra lennék kíváncsi hogy hova tűnt az a 120 hozzászólás ami fenn volt az oldalon?!?!?!
Érdekes...
2007. június 11. 22:12
0
#20 TeeJay
A videonál van, ez a hír, ami a címlapon van...
Egyébként 170.
2007. június 11. 22:17
0
#21 satyus - vendég
Kár hogy ezt kell látnunk. A kamerás srac a gixxerrel megrémült mikor az első motor eljött vele szembe ezért ment át a másik sávba. Kár hogy ilyen komoly motorral vergődik valaki és nincs kellő tapasztalat. Valóban ésszel kellene közlekedni az utakon. Nem mondom hogy lassan, de ésszel.

Széles utat
2007. június 11. 22:18
0
#22 mito7gang - vendég
Senkinek semmit nemkívánok, csak annyit hogy egy kicsit gondolkozzatok el amikor legközelebb döntögettek két szallagkorlát között!
Ugyanezt zárt pályán megcsinálta volna és akkor semmi nemtörtént volna!
Versenypályán éljétek ki magatokat ne a Mátrába, Mecsekbe!

Autósokat nemszabad hibáztatni az esetek többségében mert mi is tudjuk magunkról hogy milyen állat módjára közlekedünk! tudom vannak kivételek akik erősitik a szabályt!

szóval mindenki vonja le a következtetéseket és ha döntögetni akartok biztonságosan akkor irány egy nyíltnap! nemfeltétlen kell oda csúcsgép!
2007. június 11. 22:20
0
#23 crashdummy - vendég
Elmebeteg állat! Az ilyeneket ki kell irtani a közutakról. Sajnos naponta látok hasonlókat. Nemrég Pesten a Bajcsy-Zsilinszky úton a dugóban állva láttam, hogy egy barom motoros kb. 80-100-zal végigszáguldott a JÁRDÁN! Mi van, ha egy kisgyerek kifut egy kapu alól, vagy egy öreg néni kitotyog a boltból? És sajnos az ilyen esetekben mindig a vétlen fél húzza a rövidebbet. Dögöljön meg az ilyen köcsög.
2007. június 11. 22:22
0
#24 Rb - vendég
Sajnos amatőr volt (a vétkes) mint mi is legtöbben. Nem döntött rá.
Persze közúton nem is lehet rádönteni. Hülyeség az egész.
Az egész speedezés.
Szerinten nem kellene 100LE motorokat árulni a rendőröknek pedig sokkal keményebben kellene fogni a közveszélyeseket. Sajnos ők erre nem alkalmasak.
Inkább engem fognak megbüntetni, ha 65 km/h-val megyek.
Itt csak a motorosok kontrolálhatják magukat.
Vagy még felemelik a motor adót 5x és akkor is kimegy az újgazdag vagizni
és halomra töri a szembejövőt.
Ha is majdnem megállt a buszsofőr szive amikor a Vezér úton kielőzött egy agyatlan 150 felett. mi van ha nem tudja a szituációban irányítani a buszt és befordul a gyalogosok közé vagy . . .
Bocs, de ezeket a szabálytalankodókat üldözni kellene, meg kellene gátolni, hogy lehetőségük legyen motorra ülni . . .
2007. június 11. 22:23
0
#25 Heki - vendég
Azt gondolom, hogy az itt látott felvétel hatására a motoros társadalomnak össze kellene fogni, és ki kellene tagadni maguk közül ezeket a potenciális gyilkosokat. Tovább megyek: a rendőrségnek és a motorosok képviselőinek közösen kellene megfogalmaznia azokat a szabályokat, amelyek minimálisra csökkentik még a lehetőségét is az ilyen eseteknek. Természetesen a kreszbe foglalva vagy egyéb hatósági szintre emelve.
Egyébként semmi különbséget nem látok e között a motoros, és egy magát emberek között felrobbantó fanatikus között. Csak az indok más ...
Isten irgalmazzon a lelkének!
2007. június 11. 22:23
0
#26 Z46K
Hát igen... Ez szörnyű..de az a legszörnyűbb, hogy rajta kívül még rengeteg iylen felelőtlen suhanc van az utakon mert apucinak sok a pénze neki pedig nagy az arca...és azt hiszi a 9 élete van...de sajnos ez nem így van.... A médiának most van min csámcsogni....csodás... Nekem még nincs motorom de a kozeljövőben el szertetném kezdeni a ranglétrát.... na és itt álljunk is meg...mert szerintem ez az amit az illető nem járt meg csak felül a 600as? (750es? 1000es?)gixerre és minimális tudásával egy ember életét és egyben a sajátját is kioltotta.... Na ez az amiért én szeretnék kategóriánként megtanulni motorozni.... Mert szerintem a simson S51 után nem az 1000es gixer kell hogy következzen... Csak az a szomorú, hogy amire én oda jutok hogy kellő tapasztalatom és pénzem lesz hogy vegyek egy (álom) Yamaha R1-et, addigra maradhatok a Yamaha Jog-nál... és ezt a hasonló arcok szépen ügyessen apránként elérik nekünk motorosoknak

Arról meg már nem is beszélek, hogy a környezetemben az emberek többsége úgy beszél a mifélénkről, hogy mi szar szemét idióta barmok vagyunk...és az iylenek miatt skatujáznak be minket...

Vigyázzunk magunkra és egymásra is...

Az ilyen embereknek ajánlanám mondjuk a Motorozás Mesterfokon című könyvet...sokat lehet belölle tanulni... na mind1
2007. június 11. 22:24
0
#27 GSX400F
Hééé! Hova tűntek a hozzászólások?!
Nem 120 volt itt, hanem 170, mikor utoljára itt jártam!
2007. június 11. 22:25
0
#28 skopolamin
Nem olvastam mindekit végig de semmi beláthatatlan kanyar meg záró vonal csak bénaság egyszerűen 50 szer megnéztem és nem értem miért kellett átmennie a másik oldalra nem volt sem olyan tempo sem helyzet!
2007. június 11. 22:29
0
#29 pali72 - vendég
Tipikusan megdermedt mindkét srác,bízva tudat alatt a másik mozdulatában, ami
mindkét félnél elmaradt.Nagyon sajnálom mindkét embert.Nem heccelni
kellene egymást,hanem pártfogolni az ügy kapcsán,Sajnos az utóbbi időben
felhigult a motorostársadalom,és egymás iránti hovatartozás ill.megbecsülés az luxus.
Pénzzel nem lehet rutint venni.Az elhunyt családjának Őszinte részvétem.P J.
2007. június 11. 22:33
0
#30 Fade - vendég
Tetszik mind a francia "100LE fölötti motort nem lehet a közúton használni." mind a német "akkora biztosítási díj terheli a nagyobb gépeket, hogy a jómódú Jürgen sem bírja fizetni." szabályozás.
Ez kell nektek, megkapjátok.

Egyébként nemvagyok motoros csak eddig 2barátom halt meg motorbalesetben és 1 jó ismerősöm meg szana szét törte magát. (Pont uezen az utszakaszon kb 5hete.)
2007. június 11. 22:35
0
#31 vendég - vendég
Én ifjú koromban motoroztam, én is szerettem országúton "száguldozni", s ezért talán most autós koromban nagyon vigyázok a motorosokra. (ennyire azét soha nem voltam felelőtlen) Az a baj, hogy sokan nem ismerik a határaikat. Nem tudják, hogy nem az a művészet, mennyire húzom a bajszát, hanem az, hogy hogyan védek ki egy egy cikisnek induló helyzetet. A bükkben és a Mátrában rendszeresen találkozom ilyenekel, s megjegyezném, nem 5 % megy így. ( örülnék, ha csak 5% lenne) Látszik, hogy szegény vétlen igyekszik kivédeni a barom hülyeségét. Egyes "menő" motoros észre sem veszi, hogy az autós, vagy a társa korrigál, s ezért marad csak életben. Jó enne ezen tisztelt "speed"- motorosok elgondolkodni!
2007. június 11. 22:37
0
#32 hresko
Helló mindenkinek!Ramirez vagyok!Sokat járok a barátokkal az ominózus szakaszra ahol a baleset történt!Nagyon szomorú az eset!Részvét!Én is pereceletm már párat,de szerencsésen megúsztam pár töréssel!Nem voltam elég tapasztalt!És ez a kulcs szó!A közlekedés az a "sport" amiben az ember szép lehet,de elég okos nem!Hiba volt átlépni a záróvonalat!Egyre többen vagyunk évről évre és bármennyire is tagadjuk sajnos sokszor követünk el hibákat mi, motorosok amivel degradáljuk a rólunk kialakult képet!Én a motorozás elég komolyan veszem és a józan ész határain belül igyekszem maradni!Olvasni kell a szakirodalmat!pl:Motorozás mesterfokont!Ami sok mindenre rávílágít!Nekem sokat segített!Egyébként vannak kis pályák Repülő terek Magyarországon ahol kis pénzért lehet pályamotorozni és egy kis rutint szerezni.Nekem úgy érzem sikerült,de még nagyon sokat kell tanulnom!Nem kell az embernek Valentino Rossinak lennie,hogy komolyan vegye a motorozást!Üdv mindenkinek! Vigyázzunk egymásra!Ramirez R6
2007. június 11. 22:41
0
#33 mito7gang - vendég
A szembelévő sávba azért ment át mivel kicsit nagy volt a tempó de ellehetett volna fordulni! a tapasztalatlanság! amikor rányúlt a fékre és ilyenkor a motor ohatatlanúl kiegyenesedik! ha lett volna egy kis pályázós rutinja akkor kisfék és ledönti a motort és vagy elfodul vagynem....
2007. június 11. 22:43
0
#34 xtman
Ien baromságot csinálni... ha ekkora versenyző miért nem megy pályára?
2007. június 11. 22:58
0
#35 hresko
Valószínüleg! Én hasonló helyzetben buktam!Egy autót előzetm külső ívről kanyarban rutintalanul!Megúsztam egy szilánkosra tört kulcscsontal,de a szerencsének köszönhetően van lehetőségem javítani.De nem mindenki egyformán tolerálja a krízishelyzeteket!A hideg vérrel motorozást csak sok gyakorlással lehet megtanulni ami nem más mint a rutin,szerintem.Egy ismeretlen közelekedési helyzetet nem feltétlenül biztos,hogy jól tudunk megoldani vagy egyátalán meg tudunk oldani,ha soha nem találkoztunk vele.
2007. június 11. 23:02
0
#36 rewt - vendég
Sokba kerül a butaság, a tapasztalathiány....
2007. június 11. 23:04
0
#37 Loloke - vendég
Sajnalatos az eset, dehat igy nem lehet kozlekedni. En, aki 125ccm-nel nagyobb geppel soha nem motoroztam, en is ugy gondoltam a felvetelt latva, hogy donteni kellett volna fekezes helyett, de majd a nalam okosabbak felvilagositanak.

Miciurnak uzenem, hogy a sztereotipiakat eleg surgosen el lehet felejteni... En spec 2 "nagy terepjarot" es 1 furgont vezetek/vezettem, es marhara utalom az altalanositast. Lehet azzal esszel kozlekedni, es en meg is teszem... Furan nez ki egy terepjaro, ami kiengedi maga ele a buszt, meg megall a zebranal? Pedig lathatsz ilyet, nem is keveset, egyszeruen csak hajtod a hulyeseget esz nelkul... Van, akinek nem azert van marhanagy terepjaroja, mert sok penze van, hanem mert pl nagycsaladoskent ekkora autoba fer bele az egesz csaladja ertelmesen...
2007. június 11. 23:13
0
#38 egy amatõr - vendég
Azért érdemes megfigyelni, hogy az ütközés előtt nem sokkal egy másik ámokfutó megelőzte a balesetet okozó srácot. Az meg - gondolom - próbálta követni. Nem jött össze!
2007. június 11. 23:13
0
#39 no - vendég
Nem vagyok motoros .Megmondom őszintén ,nemis szeretem se a motorosokat ,sem a motrokat .
DE
Azt hiszem h nektek ,akik ien nagy gépekkel mentek ,tényleg tennetek kéne valamit !
Ez amellett h egy szörnyü baleset (mint minden baleset ) ,szörnyübb benne h egy ártatlan embernek kellett meghalnia ....
2007. június 11. 23:17
0
#40 Cbr Attila - vendég
Részvétem a családnak !
2007. június 11. 23:19
0
#41 hresko
Ha elindulunk motorozni mindíg elmondjuk az újaknak,hogy mindenki a saját tepóját motorozza!Ha lemarad megvárjuk a legközelebbi félreeső helyen.Nem akarunk egymásnak semmit bizonyítani!Felesleges!A józan észnek felül kell kerekedi az érzéseinken!Az erő semmit sem ér kontroll nélkül!
2007. június 11. 23:23
0
#42 Aprilia50 - vendég
Spikey, ez így azért nem helyes, a fejekben kellene rendet tenni! Mert pl. miközben emberünk döntögetve videózott egy haverja megelőzte, és csúnyán lehagyta. Az is elmebajos, de ő is csak annak az 5%-nak a része, aki elmebeteg módon motorozik.
Talán az életkorral kéne variálni, 25 év alatt csak robogó, vagy mittomén, de ez szörnyű, és még hány ilyen lesz idén nyáron?!?!
2007. június 11. 23:29
0
#43 frenkie - vendég
Büdös gyökér, hogy mér nem tudott előbb megpusztulni magában ...
2007. június 11. 23:32
0
#44 Yetirider - vendég
Üdv Fade!

Pár jellemzőm: Lassan 27 leszek és ez a 14. szezonom. A ranglétrét bőségesen végigjártam, most egy 1.4-es motorral szerelt géppel járok. Nekem elhiheted, hogy tapasztalt kezekben egy akár bőven 100LE fölötti motorral biztonságosabban lehet közlekedni, mint egy kicsivel, mivel a szükséges nyomaték minden fordulaton rendelkezésre áll. Ezért a francia és a német példa is ostobaság. Kezdő kezében egy nagyteljesítményű gép nem más, mint egy eltévedt rizsrakéta.
A gond az, hogy a jelenlegi rendszer hibás. Nem kényszeríti rá az embert arra, hogy a ranglétrát végigjárja, illetve nem szűri ki azokat az embereket, akiknek nem való nagy gép. Akrl. jogsival vezethetsz kb 30 lovas gépet, aztán korlátlannal vehetsz akár GSX-R 1000-et 190 lóval. Egy kezdőnek kb 600 köbcis mocival kell kezdenie, ami max 70 lóerős. Ezek nem mennek többet 160-nál, nem lehet igazán nagy marhaságot csinálni velük. Másrészt a korlátlanos jogsihoz szerintem hasonló vizsgálatokon kéne átesni, mint amilyenek egy fegyverviselési engedélyhez, hogy kiszűrjék azokat, akik 200 alatt szédülnek.
2007. június 11. 23:37
0
#45 petya - vendég
Sajnos ez a magatartás sokkal jellemzőbb, mint gondolnánk. Én nem láttam még nagy motoron ülőt betartani városban a sebességhatárt. A túlnyomó többség is minimum a duplájára gyorsul fel szórakozásból. Sajnos a rendőrség nem képes kiszűrni őket a forgalomból.
2007. június 11. 23:38
0
#46 hresko
aprillia 50nek igaza van nem kell álltalánosítani!És sajnos 21éves korban korlátlan motorvizsgát lehet tenni!Ha megvan a jogsi csak pénz kérdése mekkora motort vesz magának valaki!
2007. június 11. 23:42
0
#47 slippy
komolyan nem értem egyeseket...attól hogy anyáztok, meg elkülditek ide-oda, attól jobb lesz valami? hát megomndom a választ, ha még nem jöttetek volna rá...NEM
sajnos tényleg nagyon sokan nem tudják felmérni a tudásukat, nem tisztelik a gépet, és a többi forgalomban résztvevőt, de meghalt több ember...
nem akarok én itt senkit "megtéríteni", csak azt szeretném kérni, hogy anyázás és szitkozódás helyett nézzen mindenki magába, és ha legközelebb akármilyen közlekedési formát is válasszon, vigyázzon magára, és az összes többi társára
2007. június 11. 23:44
0
#48 Gabika - vendég
Megrázó! Egyetlen embernek sincs jogában saját és mások életét veszélyeztetni! A saját élete is nagyon fontos, (ha Ő nem is becsüli meg azt,) -másoknak, akik szeretik Őt! Határtalan bánat, feldolgozhatatlan, egész életre szóló szomorúság a szülőknek, a feleségeknek, gyermekeknek, barátnőknek, és barátoknak, ismerősöknek! A felelőtlenségnek, a virtuskodásnak nem az úttesten a helye, ott mások is közlekednek!
Nagyon sajnálom mindkét ember hozzátartozóit, mindenki tanuljon belőle! aki ilyen "sport"-ot üz, megfelelő helyen, megfelelő járművel, és megfelelő felkészültsléggel tegye azt. A közlekedés egyébként is igen veszélyes üzem, ne mi tegyük azt még veszélyesebbé! Nem csak a motososok azok, akik versenypályának használják a közutakat! Sajnos! Együttérzek minden érintett hozzátartozóval, Öszinte részvétem.
2007. június 11. 23:44
0
#49 Csaba - vendég
Nagyon sajnálom a vétlen embert, és örülök, hogy a vétkes is meghalt (legalábbis így tudom). Tudom, szemét dolog volt ez tőlem, de ez a legkevesebb, ami történhetett a vétkessel! Mert az ilyen állatot tuti nem kínozta volna élete végéig a bűntudat, hogy a primitívsége miatt meghalt egy ártatlan ember. Sőt, egyre több az ilyen primitív állat, és nem csak a motoron, hanem az utcákon is! Kis pöcs tizenévesek már agyba-főbe püfölik egymást a nyílt utcán. Milyen világot élünk? Megdöbbentő, gyalázatos, és szörnyű.
2007. június 11. 23:44
0
#50 Yetirider - vendég
Látom, néhány autós kolléga is idetévedt, ami nem baj.
A speedes jellemzője, hogy rikítós motorszínű ruhában közlekedik csilivili, kiherélt kiufogójú géppel mint az állat. Nagyon feltűnő. Ők csinálják a motoros balesetek több, mint felét. De ott a második fel, ami a motorosok 95%-a, aki nini, fel sem tűnik a többi közlekedőnek. Na ebből adódik a motoros balesetek másik fele.
Én, mint autót gyakran vezető motoros tudom, hogy az autósnak egy mezei motorost semmi esélye észrevenni. Az autó jól hangszgetelt, szól bent a rádió, esetleg telefonálunk ugye, a tükörbe nem nézünk, de ha mégis, akkor sem fogjuk észrevenni a motort, stb.

Ui.: köcsög autós nincs
2007. június 11. 23:50
0
#51 matz - vendég
csak annyit, hogy sírva nézem a képeket mert pár órával előtte ezen útszakaszon mentem motorral, a túratársammal együtt és akár velünk is történhetett volna! Kár értük.
2007. június 11. 23:55
0
#52 Loloke - vendég
Nem az a baj, hogy nem vesszuk eszre a motorost, hanem az, hogy nem hagynak eselyt lereagalni. Autopalyan megyek a belsoben, latom a motort a tukorben, mire index savvaltast meglepem, mar elment mellettem jobbrol. A sebessegkulonbseg miatt hiaba minden joakarat, nem lehet nekik segiteni.
2007. június 11. 23:56
0
#53 mega - vendég
hát sajnos a motorosok 90 százaléka ilyen vadbarom :( látom az utakon nap mint nap. gyerekek, miér nem lehet azt a szar motort letenni a f....ba. Menjetek BKV-val.
2007. június 12. 00:02
0
#54 Fade - vendég
Yetirider:
Nap mint nap tapasztalom ahogy sorba húznak el a kocsim mellett nagyon durván a motorosok. Látom őket hülyülni. Látom sorba meghalni a barátaimat. Esetleg csak ripityára tört ezaz, megbénult....
Ha mégcsak magatokat gyilkolásznátok halomra...... de nem. Jórészetek nem tiszel se embert se istent.
Kegyetlen mérges és szomorú vagyok.

A megoldásra ötletem sincs de hozzák be a német rendszert és a franciát együttvéve és spékeljék még meg is.
Mert amit "Ti" csináltok az egy nonszensz, hogy is írtad? Semmiben se különbözik mindha puskával lövöldözne az utcán....?
2007. június 12. 00:03
0
#55 Yetirider - vendég
Pár jó tanács autósoknak:
1. Mielőtt bármit csinálsz (pl sávváltás), úgy kell körülnézni, hogy keresed a motorost. Valahol ott van, az szinte tuti. Jó eséllyel melletted, bár az a motoros, aki vezet autót (a többség ilyen), igyekszik nem tartózkodni a kocsi holtterében.
2. Ha észrevetted a motorost (pl autópályán), ne csinálj semmit. A motorosnak szinte nincs is holttere, magasabban űl, sokkal jobban átlátja a forgalmat, mint te az autóból. Számol veled. Ha te bemódosítassz (főleg index nélkül) akkor áthúzod a számítását és már is kész a krízis. A motor pályáját előre meg kell terveznünk, körülményes módosítani.
2007. június 12. 00:08
0
#56 mano - vendég
az a baj az ilyen esetekkel, hogy az emberek azt hiszik, hogy a motorsok 90%-a ilyen vadbarom, hogy megat idezzem
pedig ahogy en latom eppen forditott a helyzet es a par elmebeteg miatt ilyen a megitelesunk
2007. június 12. 00:09
0
#57 petya - vendég
Hát sajnos Mano, nem. Ismétlem: még nem láttam sportmotoron ülőt betartani városban az előírt sebességet és akkor még enyhén fogalmaztam.
Itt valaki azt írta, hogy ha elmennek motorozni, mindenkit arra bíztatnak, menjen a saját tempójában. Ez némely tapasztaltabb motorosnál 200km-t vagy többet is jelent nyilvánvalóan. Nem gndolkodtatok el azon, hogy azért van ennyi baj mert durván túllépitek a sebeséghatárokat? Száguldozni szerintem csak zárt pályán lenne szabad. Van rá lehetőség.
2007. június 12. 00:19
0
#58 Yetirider - vendég
Üdv Fade!

Bocsesz, de a speedesek viselkedésére nem tudok neked értelmes magyarázattal szolgálni, valószínűleg mert nincs is.
A sorok között cikázó motorosokkal kapcsolatban a következőbe gondolj bele: a motorost semmi nem védi egy esőtől vagy akár egy elcsúszástól. Az egyetlen hely, ahol valami védelmet viselhet, az a teste, ezért viselünk bőrruhát meg bukót. Ha van kint 30 fok, akkor az őltözetben legalább 60 fok van. Az egyetlen hűtési lehetőség a menetszé. Ha beöltözve kell a dugóban ácsorogni, az illető 10 percen belül garantáltan kiszédül, rádől a motorja, kész a lábtörés, medencetörés. Na ekkor jobb, ha lezárod az autót és gyalog mész haza.

Kérdések:
Hányszor előzött már meg 200-zal chopperes? (általában 70-90 km/h utazó)
Túramotor (100-110 országúton)
2007. június 12. 00:22
0
#59 Natan
Uraim! (természetesen Hölgyeim is - ha vannak)!

Két éve motorozom 600-s gépen, 20.000 km, kezdőnek tartom magam. És nem speed motorosnak. DE!
Két észrevétel az eset kapcsán:
1. Két éve szereztem jogsit egy - magát legjobbnak tartott - lassú állatról elnevezett autós-motoros iskolában. 9 óra rutinpálya és 7, azaz HÉT óra forgalom után sikeres vizsgát tettem, persze úgy, hogy a kötelező 27 órát (bár ez sem sok) aláíratták velem. (Más kérdés, hogy megvártam, amíg kezemben a jogsi és az oktatómtól visszakértem a pénzt, amit nem dolgoztam le. Szó nélkül visszaadta: Tudta, ha ügy lenne ebből, nemcsak őt, de a sulit is keményen seggbe kúrnák.)
Most ismét eszembe jutott. Ennek a csávónak vajon hány óra után nyomták a kezébe a jogsit, elhitetve vele, hogy mostmár tud motorozni? Gondolom az óraszámot Ő is aláírta. Felvetődik az iskola felelőssége? Vajon általában megtanítják a tanulókat motorozni? Hogyan kell egy kanyart nagy sebességgel bevenni? Nem 140-nel, de pl. 90-nel? Emlékeim szerint 30-as tablákkal telerakott lakótelepeken bóklásztunk sokat.
Tehát az első észrevétel: Az oktatás egy kalap sz@r.
2. Mit lehetne tenni? Azzal együtt, hogy tudom: őrültek mindig lesznek (vannak az autósok között is elegen ls. Streetfighter), azt hiszem nem a fokozott közúti ellenőrzés és a motorosok rendőrök általi szivatása a megoldás. Jönnek a statisztikákkal, hogy milyen sok lett a motoros baleset. de tudomásul kell venni, motoros is jóval több lett.
Akkor? Akkor szerintem egy kicsit több figyelmet kellene fordítani arra, hogy az autósok figyeljenek a motorosokra, számítsanak rájuk. Olaszországban nem lepődik meg egy autós, ha felbukkan egy motoros. Tudom, ez a baleset nem ezen múlt, de a sok gyorshajtásos baleset mellett a fő ok, hogy az autós nem vette észre a motorost.
Van már néhány plakát, de ez kevés! Olvassa ezt valaki a Közlekedésbiztonsági Tanácsból?
És lehetne kedvezményes árú tréningeket szervezni. Nem nagy költség, nem a Hungaroringet kéne kibérelni és tömeges lenne az érdeklődés.

Most, e tragikus eset láttán könnyű lehülyézni mindenkit, a média nyáladzik rajta, százszor mutatják a TV-ben, végre horror, igazi bulvárhír.

Megelőzni kellene a sok balesetet. Ennyit akartam mondani, ha megbocsájtjátok, hogy nem speed, de jóérzésű motorosként beleszóltan a "nagyok" dolgába.

Széles utat!

Nat
2007. június 12. 00:26
0
#60 Loloke - vendég
By default nem csinalunk index nelkul semmit. Jo lenne, ha ezt a sok autos kollega is megtanulna. Nekem sem esik le a gyuru az ujjamrol, valoszinuleg masnak sem fog.
Yetirider kolleganak pedig koszonjuk a jo tanacsokat, bar en ugy erzem, figyeltem a motorosokra, es ezutan is fogok rajuk figyelni. Mondjuk abban az egyben vitatkoznek, hogy magasabban ulnek, jobban ralatnak a forgalomra. Nalam nem nagyon ul magasabban, mondjuk kb ugyanott, azert is szerencses a helyzetem, elobb eszreveszem oket a forgalomban.
2007. június 12. 00:28
0
#61 Yetirider - vendég
Na még egy kis fejtágítás:
A motors társadalom áll kb. 10 különféle stílusból:
Hiperspeed (250-300 km/h (nem tudom minek) hosszú egyenesek)
Speed (lsd video)
Túrasport (100-130)
Túra (100-110)
Túranaked (100 fölött levisz a szél)
StreetFighter (50 vagy tsco parkoló)
Túraendúró (90-100)
Endúró (90 vagy terep)
Krossz (közúton elvileg nincsenek)
Chopper (70-90)

Ezekből most egyről beszélünk. A többi nem árt senkinek, minek kéne őket bántani
2007. június 12. 00:30
0
#62 mano - vendég
Yeti te mirol beszelsz
barmilyen 500 kobcenti feletti motor siman megy 160-at
nem kell itt szukitgetni a motoros tarsadalmat
vannak a vadbarmok meg a normalisan kozlekedok, azt kesz
2007. június 12. 00:35
0
#63 hondavt750 - vendég
Sziasztok! Nekem 20 eve van jogsim kocsira, 2 eve motorra eddig mindkettovel baleset mentesen kozlekedtem(kozlekedek).Szabalyozni lehet, de mindig lesz olyan aki megserti a szabalyokat.Ami hianyzik Mo-n az a kozlekedesi kultura.Lehet szidni az autosokat,motorosokat mindket oldalon van olyan aki nem torodik a masikkal.ua rossz motoros van mint amennyi autos.Mennyivel tart tovabb ha valaki kivarja amig elozni lehet a masik veszelyeztetese nelkul? 5 perc vagy 10? Mennyivel jutsz elorebb ha a masikat nem engeded be? Amikor valaki befurakszik eled gondolsz arra hogy holnap esetleg Te jutsz hasonlo szituba mert pl sietsz a gyerekedert a suliba? Reszvetem a mindket csaladnak, hozzatartozonak mert "olyat" vesztettek el amit nem lehet potolni!
Egy motor, autot barmikor....
2007. június 12. 00:41
0
#64 Gyoszor
üdv urak!

csináljatok olyan programot, hogy mikor megláttok egy ilyen onboard csoda videót ahol nincs haláleset, de hasonlóan veszélyes, azt is telekommentezitek _ÉRTELMESEN_ megpróbálni rávenni az illetőket hogy ezt ne, satöbbi. tudom, hogy nagyon fafejűek és elvakultak, de meg kéne próbálni. mást úgyse lehet tenni ellenük én szerintem. valamit meg kell, mert ez így nem jó. Amint az kiderül 90% minimum normális a fórumozók közül. sok lúd disznót győz alapon. hátha. nem? hajrá!
2007. június 12. 01:02
0
#65 Kerecsensólyom - vendég
Nemrég egy korombeli fiatal autós (márkát nem mondok, az általánosítás miatt) háta mögött voltam, hátam jött nem messze, két motoros. előznek, szépen elengedtem őket, mert normálisan megelőztek, az újgazdag mikor meglátta, hogy előzik őt, rányomott a gázra, hogy nehezebben előzék meg [persze relative nehezebben, mert azért egy motor mégis gyorsabban gyorsul] - bizonyára valamiféle gyengéd erekcióval járt nála, hogy "most megmutatta, hogy az ővé is gyors". Pár napra rá, be akartam menni a körforgalomba, és egy ütödött motoros kivágott mellőlem, csak szerencsén múlott, hogy nem lett balaset, mert viszonylag megfontoltabb vagyok vezetésnél, s ha kell jobban körülnézek. (tapasztaltnak nem mondom magam, tapasztalt az apám a maga cirka 30 éves vezetési tapasztalatával).

De...

A Motorosokkal semmi bajom, ahogy az autósokkal sem.
Nekem csak a felelötlen balfaszokkal van bajom. Mindegy, hogy traktoron, motoron, biciklin vagy lovaskocsin ülnek, mind egyformák...
2007. június 12. 01:03
0
#66 Stalinzx9r
szörnyű ez a baleset, de ne feledje senki,hogy a motorosoknak össze kell tartani,nem agyon kell fikázni, hanem gyászolni őket!
2007. június 12. 03:57
0
#67 andras - vendég
Üdv mindenkinek, nekem lassan 24 éves az A kategóriám 20 éves a B,C, anno sokat motoroztam kezdve romet, simson , 350java, P21 pannonia (a kedvenc) 250 ETZ. A tunningolt P21 vitte a 180at. Bejártam az országot motorral, most munkámból kifolyólag sokat vezetek, és megrémít amit látok. Bárki vehet, olyan motorokat amiket 10-20éve még csupán versenyeken, zárt pályákon, versenyzői licenszel rendelkező, képzett versenyzők vezethettek. Félreértés ne essék, én nem vagyok a motorosok ellen, imádtam motorozni, de az extrém teljesítményű, akár 300 feletti tempóra képes motorokat kitiltanám a közforgalomból , egyrészt mert kevesen vannak akik biztonságosan tudják megülni ( gondolok itt a vezetési és a technikai rutinra) . Másrészt meg értelmetlennek találom a tempót is és a 120-180 lóerőt 1 utcai motorban, mire kell? hova? De ha mégis kell. ok, akkor spec jogsihoz kötném, ami mögött olyan tanfolyam van ahol tényleg megtanítják a delikvenst vezetni, kis közlekedés kultúrát is csepegtetnek az agyába, és megtanulhatja zárt pályán a motor viselkedését nagy tempónál. És talán kevesebb ŐRÜLT motoros lenne az utakon. Nekem azt mondták valamikor a tanfolyam arra jó hogy ne legyünk közveszélyesek a közúton, de vezetni csak a forgalomban eltöltött évek alatt lehet megtanulni! És valóban így van. Ezekkel a motorosokkal (arra az idióta 5% ra gondolok) az a bajom hogy nem csak a saját hanem mások életét is veszélyeztetik. Szerintem nem extra adó, vagy teljesítmény korlátozás (bár?.) inkább kötelező kiegészítő tanfolyam kéne erre a motorokra, afféle mestervizsga . Szörnyű volt nézni a videót?..
2007. június 12. 05:00
0
#68 andras - vendég
bocs, nem minden kérdöjel van a helyén, a böngésző bekavart..
2007. június 12. 05:04
0
#69 parabela - vendég
Egyetertek,
ez kb olyan, mintha valaki az utcan lovoldozna a jarokelokre. Ezert is kene betiltani ezeket a motorokat, vagy technikailag maximalni a sebesseguket. De legalabbis olyan feltetelekhez kotni a hasznalatukat, mint amilyenek a fegyverhasznalatra vonatkoznak.
2007. június 12. 05:27
0
#70 Atesz - vendég
A következők miatt sajnálom, hogy nem ez a barom döglött meg a balesetben:

- Megölt egy vétlen embert, óriási fájdalmat okozott családjának, barátainak
- Egy valag pénzbe került a mentés (hagyták volna ott az állatot, mnt egy elcsapott
kutyát!)
- Órákra feltartotta a forgalmat
- Ha egyszer felépül (remélem soha), akkor ismét az utakra megy ez a barom és lehet,
hogy megint ártatlan emberek életét veszélyezteti!

Javaslom, hogy a lehető legkeményebben lépjenek fel a rendőrök a száguldozó motorosok ellen, kobozzák el a motorjukat, szaggasák szét a jogsijukat. Ezt a videót (és egyéb motoros balesetekről szólókat) pedig tegyék kötelező anyaggá a motorvezetői tanfolyamokon.

A kisköcsögöt pedig vágják dutyiba 30 évre emberölés miatt! Talán 53 évesen már megjön az esze!
2007. június 12. 06:10
0
#71 Bela - vendég
Mennyi okos lett itt hirtelen!
Mindenki utalja a motorosokat, de megis olvasgatja a sportmotor.hu -t!
Szornyu tragedia tortent, de nem kell altalanositani.
Mikor leesett a nagyon sok tonnas gep, mert rosszul volt rogzitve es meghalt egy komplett csalad, akkor senki nem kezdte el szidni a nehezgepvezetoket!
Hulyek mindehol vannak es mindegy milyen jarmut vezetnek eppen.
2007. június 12. 07:51
0
#72 Trabence - vendég
Én is sajnálom őket még a vétkest is...

Én egyszer csattantam motorral talán nem is mondaném hogy motor volt mert csak robogóval 50el értem utol egy féklámpa nélküli kocsit aki ugy döntött index nélkül lemegy balra és szépet satuzott és meg épp a csajokat néztem :)

12éve van jogsim és elég sokat megyek. Mikor jön a jóidő évről évre több a motoros és sajna évről évre több a vakmerő felelőtlen is. Én kocsival ha látom hogy úgymond "megérkezik" mögém egy motoros lehúzódok megvillantom a jobb indexet és elengedem... had menjen... DE az ilyen baromtól aki alatt ott a bitangerős moci és nem tud vezetni félek... OK hogy mi (Anya, én meg a 3 kölök) védve vagyunk valamennyire bár csak egy 25éves Youngtimer BMWvel nyomulunk de mégiscsak van körülöttünk BÓDÉ... Ezt tesség megjegyezni állatkodó motorosok! Nektek nincs ...
2007. június 12. 07:53
0
#73 xxx - vendég
Srácok!
Én nem vgyok motoros,de nagyon sok haveromnak van.Tényleg van egy-két nem normális,de sok közülük a legjobb fej a világon,és a legösszetartobb és legsegitókészebb csapat.Lehetne ragozni a dolgokat,de szerintem felesleges.Remélem most azok is egy kicsit elgondolkodnak akik "felülök és tiltásig huzom neki" gondolkodásu.Mindenkinek ajánlom nézze meg mégegyszer,két okból-mert mgrendittö,meg nezzétek meg hány motoros jön összesen szembe vele és milyen tempoval.
Vigyázzatok magatokra!Az élet potolhatatlan,és az ittmarataknak fájdalmas ha meghaltok.!
2007. június 12. 08:00
0
#74 h-hézag - vendég
Csőváz Tesóim!

Sajnos a Suzukis csákó nagyot hibázott! Nem tért vissza a sávba, mert meg volt a lehetősége, csak megijedt az első centizéses manőver után és egyenesített a kanyaron!

Én 7végén, amikor arra kerekezek, próbálok a külsőbe haladni, mert tudom, hogy jönnek lefelé az "agybetegek"! Túllicitálni mindenkin! Menjenek pályára!

Lehettem volna én is már részese!

Csak mikor jut el az agyukig, hogy minden motorossal kicsesznek, ha ehhez hasonló produkcióval tudják megmutatni a tutit!?

Mineket b*szogatnak majd a zsaruk! Kell ez nekünk?


Részvétem!:(
2007. június 12. 08:17
0
#75 Odi - vendég
Hogy szakadt volna a feje az anyjába ennek a gyökérnek. Ártatlan ember halt meg miatta. És mennyi mentősnek,tűzoltónak ad munkát. Remélem megdöglött és pokoli fájdalmai voltak! Kis csíra patkányoknak apu vesz egy motort és rögtön azt hiszik,hogy törvényen felül állnak!
2007. június 12. 08:49
0
#76 ernesto75 - vendég
Sziasztok.Elolvastam a címlapot.Azon azért elgondolkodtam,hogy 59%százalékotok jelöle meg a balesetek okaként az autósok figyelmetlenségét,és csak 11 ill.12% a gyorshajtást és a körültekintőbb vezetést.Azt hiszem sok embernek kellene nagyon komolyan elgodolkodni!
2007. június 12. 08:54
0
#77 tr - vendég
Gyerekek! Aki mototozik az nem szokott autot vezetni? A motorosok fel vannak haborodva, hogy az autosok nem segitenek nekik es nem veszik eszre oket. Hogy vennenk eszre, amikor ugy jonnek a semmibol 2-3 x sebesseggel mint ahogy normalis lenne. Ki nezi allandoan a tukret, hogy hatha jon egy valaki aki jobbrol, balrol, alulrol vagy felulrol le akarja elozni? Utana meg nem gyozi a szerencsetlen autos kapkodni a kormanyt. (Ez akkor buli amikor az egyik jobbrol, a masik balrol jon).

Nekem semmi gondom nincs altalaban a motorosokkal sok normalissal is szoktam talalkozni, ha lehet el is engedem oket. Autosbol is van legalabb ennyi barom, csak azok nem fernek el a kocsik kozott.

De ezeket (lasd video) utalom.

Sajnalom a vetlent, de ha jobban megnezitek, az elol halado motorost, o sem 2-ve jott le, lazan suhant el a szelso savban jovo kocsi mellett! Es abban a pillanatban ment vissza a sajat savjaba, o is a szembejovo savban jott! A haverja is gondolom igy jott. Vetlen?.... talan.
2007. június 12. 10:09
0
#78 CyB - vendég
Érdekes, hogy én mindig csak azzal az 5%-kal (aki motorral száguldozik) találkozom...

Ismerősök közül, akinek a motorja bírja a 250-et az rendszerint ki is használja.

Gondolom az ember nem azért ad ki ennyi pénzt egy ilyen motorért, hogy a nyugdíjas nagyi után döcögjön...
2007. június 12. 10:10
0
#79 BerTolT
Még1x, a halott barátomért:

Te nyomorult, tetű gyilkos, te autópályák hőse, te!
Aki alá apu-anyu benyomja a drága mocit, aki a tuningolt kocsidat mosod hétvégén, te, aki miatt lassan már nem lehet Budapesten kerékpárra ülni! Te, aki az Andrássyn gyorsulsz, nyugdíjasokat gázolsz, te, aki miatt pár éve egy kisbaba meghalt az anyja hasában, amikor gyorsulás közben a sportkocsiddal egy vétlen Skodába hajtottál, és persze elmenekültél segítség nyújtás nélkül!

Ne fordulj el, te rohadék, szembesülj azzal amit tettél! Ismerem a fajtádat, te utolsó szar! Emlékszem rád, amikor ott tuningoltad az igénytelen szemét kocsidat, emlékszem arra amikor alig tudtam félreugrani, mert meg akartad mutatni, mennyit bírsz városban! A haverjaid röhögtek, te is röhögtél, emlékszel? Nem röhögtél sokáig, ugye arra is emlékszel? Felcsavarodtál egy fára, te tetű, nem sokkal később, amikor betépve dizsibe mentetek a haverjaiddal! Megúsztad azzal hogy egy idegroncs lett belőled, de bár meghaltál volna inkább, te is, meg az összes hozzád hasonló gerinctelen gyorsuló!

Te utolsó féreg, akinek nem elég az ha a Hungaroringet a segge alá rakják, mert nagyobb móka városban gyorsulni, meg IRL játszani a Grand Theft Auto-t! Te rohadt szemét, akinek az okoz élvezetet, ha videóra veszed saját lazaságodat, és nem érdekel hogy közben kinek az életével játszol!

HALJ MEG, és haljanak a gyermekeid is olyan halált, mint amilyet te okoztál másoknak, a szüleid meg legyenek átkozottak amíg csak élnek!
2007. június 12. 10:12
0
#80 ata01 - vendég
Ez a baleset így is megúszható lett volna, ha egy kicsit rutinosabb a motoros.
Nézzétek meg a videón azt a részt, amikor a kisodródót, a balesetet okozó motor a kanyarban és majdnem az első szembejövő motorosnak ütközött.
Ott már jól látható megijedt és jócskán visszavett a gázból, ezek után megpróbált az ivjére ismét rámenni már jóval kisebb sebességel.
Szerintem, itt rontotta el a manővert, ugyanis ha nem visszasorolni próbált volna a sávjába, ha nem balra kerülve a már kisebb sebességével kellett volna kerülni a második motort.
Neki csak balra szabadot volna mennie.
Talán így elkerülhető lett volna a baleset, ha így cselekszik.
2007. június 12. 10:13
0
#81 ata01 - vendég
Ez a baleset így is megúszható lett volna, ha egy kicsit rutinosabb a motoros.
Nézzétek meg a videón azt a részt, amikor a kisodródót, a balesetet okozó motor a kanyarban és majdnem az első szembejövő motorosnak ütközött.
Ott már jól látható megijedt és jócskán visszavett a gázból, ezek után megpróbált az ivjére ismét rámenni már jóval kisebb sebességel.
Szerintem, itt rontotta el a manővert, ugyanis ha nem visszasorolni próbált volna a sávjába, ha nem balra kerülve a már kisebb sebességével kellett volna kerülni a második motort.
Neki csak balra szabadot volna mennie.
Talán így elkerülhető lett volna a baleset, ha így cselekszik.
2007. június 12. 10:21
0
#82 tuborg - vendég
Sziasztok!
Bennem az is felvetődött, hogy mivan ha ép hátranézett a tükörben, hogy akivel majdnem összement, az elesett-e vagy ilyesmi? Erre jöhetett a társa a szembejövőnek, aki ugye lemaradt a másik mögött... Mindenhogy xar...Én nem vagyok motoros, csak sofőr buszon, de mikor vezetek, igyekszem mindig elengedni a motorosokat úgy, hogy még sávot se nagyon keljen váltaniuk, mert tudom, hogy pillanatok alatt elhagy, azt már nem is emlékszik rá hogy valakit megelőzött...
2007. június 12. 10:23
0
#83 ember - vendég
Sziasztok!


Nem nagyon szoktam fórumozni, de most nem bírok ellenállni a vágynak, hogy írjak.
Nem vagyok motoros és nem jutna eszembe általánosítani a történtek után. De egyvalami azért elgondolkodtat: hogy van az, hogy akáhányszor történik valami hasonló, mindig csak azt hallom, hogy a vétkes nem is volt igazi motoros és hogy most majd mindenki a motorosokra száll rá. Elég sokat vezetek, számtalanszor találkozom olyanokkal, akik azt gondolják, azért van két kereke egy motornak, hogy dugóban két autó között lavírozva jusson előrébb. Arról nem is beszélve, amikor a jobb oldalamon húznak el, teljesen figyelmen kívül hagyva a szabályokat. Merthogy erre is van szabály, mely minden közlekedőre vonatkozik. Úgy gondolom, hogy az igazi motoros nem közlekedik másképp, mint ahogy az autósok. Ha dugó van beáll az előtte lévő autó mögé és kivárja a sorát. Eddig azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyet láttam. De láttam. Nekem ő motoros volt.
Többen írják, hogy sajnálják mindkét motorost. Felháborít! Mit lehet sajnálni azon, aki sportot űz a szabályok megszegéséből, a száguldozásból, mások veszélyezetetésétből (minderre bizonyíték, hogy még fel is veszi videóra). Egyszerűen egy bűnöző volt. Nem sajnálom. Csak azt, hogy belehalt. Jobb lett volna ha szellemileg teljesen épen de tolószékben élhetné le az életét. Akkor talán elgondolkodott volna azon, hogy mit tett és talán segíthetett volna abban, hogy ez többé ne forduljon elő. "Mementóként" létezhetett volna, hogy ne felejtsük el, milyen barmok is tudunk lenni. Mert én most mondom, hogy minden csoda 3 napig tart és sajnos vannak, akik már most tervezik a következő őrültséget.
2007. június 12. 10:24
0
#84 lajoska - vendég
Én egy ilyen motoros miatt tavaly nyáron az árokba vittem a kocsit családostól. A kocsi totálkáros lett, a család hál"istennek sértetlenül megúszta, én meg egy pár öltéssel...

22 éves volt a srác, de nem volt benne annyi, hogy megálljon. A rendőrök otthon találták meg zokogva a sarokban.

HA VALAMELYIK FIAMNAK CSAK A HAJA SZÁLA MEGGÖRBÜLT VOLNA, AKKOR MÁR MEGDÖGLÖTT VOLNA AZ A BAL...SZ.

Ennyi.

lajoska
2007. június 12. 10:25
0
#85 Tomato977 - vendég
"#5 F_Krisztián - vendég - tegnap 19:34
Ha a kamerás motoros nem fékez és nem egyenesíti ki a motort, hanem fék nélkül még jobban megdönti a mocit, akkor nem ütköznek össze."

Ha nem száguldozik esztelenül, akkor sem ütköznek össze. Nem okoskodni kellene, hanem normálisan közlekedni mások veszélyeztetése nélkül. Ha bohóckodni akar, menjen ki a pusztába, ahol rajta kívül senki sincs, és ölje meg magát, ha ez jó neki. Szívből örülök neki, hogy beledöglött, mert ő több balesetet már nem okoz. Csak a másikat sajnálom, hogy vétlenül meghalt.
2007. június 12. 10:26
0
#86 stellaz
Sziasztok!

Én most már nem motorzok ugyan, de dolgoztam motoros futárként illetve az autós rallyval is próbálkoztam egy ideig, jelenleg pedig kerékpározom.

Szóval száguldani azt szeretek, de ha van valami amit megtanultam az az, hogy lehet bármilyen vezetéstechnikai tudásunk, a közlekedés helyzet az teljesen más, mint amikor rákészülök egy ívre, egy féktávra és technikailag megoldom. Az említett videóban is a nem várt helyzet pánikba ejtette a motorost.

Egyébként amiért én motorról kerékpárra váltottam az pont amiatt volt, hogy én nem a sebességet keresem, hanem a száguldás élményét. És ott ahol egy enduro motorral 80-nál még semmi extra adrenalin nem termelődik köszönhetően a kiváló futőműnek, ott egy kerékpárral már 40-nél megvan a "hú de odaba*ós" élmény. Viszont, ha bukok csak 40-el és nem 80-al vagy még gyorsabban bukok a fák, kocsik, gyalogosok közé. És éppen emiatt nem engedém meg én sem a sok száz lóerős gépcsodákat, mert egyra nagyobb az a tempó ahol biztonságosan fut, és egyre inkább magassabb sebességnél lehet feszegetni a korlátokat, és valjuk be, hogy ez okozza az igazi élményt. Egy tgv-én sem szarja össze magát senki a sebességtől..... gondolom minenki érti miről beszélek, nem magyarázom tovább.

Amúgy jellemző eset: éppen a minap engedtem el egy motorost autóval, köszönhetően régebbi futár mivoltomnak, ahol beidegződött, hogy 360 fokban nézelődök, nem kenődött egy szabálytalan motoros a kocsi oldalának 50-el, és ami a legdurvább, hogy neki arról fogalma sem volt láthatóan, hogy igen nagy bajtól óvtam meg mindkettőnek azzal, hogy megszokásból figyeltem másokra is. Szerintem kicsit minden motorosnak kéne futárnak lennie, és megtanulná, hogy közlekedni és "motorozni" nem jelenti egy és ugyanazt.
2007. június 12. 10:38
0
#87 Lassítok... - vendég
Ami történt az egyszerűen borzasztó, az ilyenek engem mélyen lesúlytanak és bevallom elülteti bennem bennem egy kicsit a félelmet.

Ugy gondolom hogy a motorosok 90% nem ilyen és észben tartja a KRESZ könyv első oldalát (ha a többit nem is), ami mindennek az alapja : A bizalmi elv!
Ezt egy kicsit átértékelem és minden kanyarban eszembe fog jutni hogy nem lehet egyértelműen bízni ebben. Ezt természetesen nem csak ezen eset kapcsán teszem, mert be kell vallani azt is hogy máshol más körülmények között is történnek balesetek.

Másrészt, ha az adott esetnél a kamera nem lett volna és nem jut el a médiához (amit meg külön nem értek hogy miért és hogyan jutott el oda), akkor ez az eset tizede ekkora felbolydulást nem okozott volna. Naponta történnek halálos kimenetelü motoros balesetek amit csak egy megemlített hír formájában jutnak el hozzánk.

Ilyenek alapján aztán természetesen elítélik az egész motoros társadalmat, és azon sem csodálkoznék hogy ezek után mindenféle súlytó jogszabály meg rendelkezés lépne életbe, hogy mégjobban kicsesszenek a motorosokkal és minezt az ominózus 10% miatt aki ennyire barom tud lenni. Gondolom a közeljövőben fokozott rendőri jelenlét, motorosok állandó igazoltatása várható. :(((


Megjegyzem, azt kéne felvenni egyszer hogy egyikmásik autós milyen tahó tud lenni a motorosokkal szemben.
2007. június 12. 10:56
0
#88 Skin - vendég
Lehet ésszel is... És így...
Mindenki azt hiszi, hogy tévedhetetlen... Aztán egyszercsak kiderül, hogy mégsem.

Petya: Akkor visszakérdezek: Hány autós tartja be a szabályokat?

Ez akár autóval is előfordulhatott volna. Itt nem az számít, hogy milyen járművel mentek, hanem, hogy ésszel kell közlekedni.
Vagy ha ez nem megy, akkor ott, ahol nem veszélyeztetsz másokat is!


Skin
2007. június 12. 11:01
0
#89 nomotor - vendég
Sziasztok!

Én sem vagyok motoros, és magamat ismerve valószínűleg soha nem is leszek az. Ez a tegnapi baleset valóban elszomorító és felháborító és lényegében az összes eddigi hozzászólással egyetértek ezzel kapcsolatban, ezért nem ismétlem meg. DE. Én is azon a véleményen vagyok - és ezzel lehet, hogy nem leszek itt népszerű -, hogy nagyon sok motorosnak magába kellene néznie; egyre többször hallani, hogy panaszkodnak, hogy az autósok nem figyelnek rájuk stb stb....; de könyörgöm, sokszor nem is tudnak, ha akarnak sem! Milyen alapon kellene egy autósnak számítania arra, hogy bőven 100 felett közlekedik néhány motoros városi utakon száguldozik autópályán (autósok is, félreértés ne essék, de egy motorost néha szó szerint nem lehet észrevenni!)?! MÁS DIMENZIÓ! Nekem is vannak motoros ismerőseim, és alapvetően 2 táborba sorolom én is őket: a "szelíd" motorosok, akiken látszik, hogy tényleg azért motoroznak, mert élvezik, legyen bármilyen gépük is (és a szabályokat is hellyel-közzel betartják), és vannak a vadbaromállatparasztok, akiket, ha jogom lenne rá, írtanék én is!
Alapvetően úgy gondolom magamról, figyelek a motorosokra (még ha nem is ragasztom ki a szélvédőmre hátra, mert úgy látom, nagy divat lett ez is); ha látom, hogy forgalomban valahol érkezik egy, mindig számítok rá, volt már, hogy emiatt kerültem el ütközést, nem volt ő szabálytalan, csak egyszerűen holttérben közlekedett és nem láttam sávváltáskor, hogy ott van, de tudtam, mert előtte figyeltem, hogy jön! Tartom rajta a követési távolságot, mintha autó lenne, stb stb.
De amikor pl. megyek a kerepesin és gyenge forgalomban jön egy "hős", aki elkezd szlalomozni az autók között, sávokat váltva, persze index nélkül, és majdnem kivasalja egy autós, akinek a háta mögül kivág úgy 120 körül és ezek után még ő mutogat az autósnak, meg bólogat a fejével, hát akkor szívem szerint padlógázzal söpörném le a picsába az útról és ezért a véleményemért akár meg is kövezhettek.
Meg amikor belvárosban 100 felett egykeréken úgy megy el a zebrán, hogy a babakocsi és közte kb 50 centi van (láttam!), akkor az ilyenről mit mondjak? Nem ragozom, remélem értitek mire gondolok.

És még valami, valaki írta itt, hogy a szavazás a kezdőapon elgondolkodtató és nekem is pont ez jutott eszembe, mikor először néztem; 59%-otok úgy gondolja, hogy az autósoknak kellene jobban figyelni a motorosokra? Hát ez valóban elszomorító (tisztelet a kivételnek ismét!).

Ennyit akartam, üdv
2007. június 12. 11:04
0
#90 embertelen - vendég
Tisztelt #83 ember - vendég - ma 10:24!

"Elég sokat vezetek, számtalanszor találkozom olyanokkal, akik azt gondolják, azért van két kereke egy motornak, hogy dugóban két autó között lavírozva jusson előrébb."
Egyszer próbáld már ki beöltözve motoros ruhába, milyen 30 fokban álldogálni a kocsik között! Ja, téged nem zavar, megy a légkondi. Ma a városokban közlekedő motorosok, robogósok nagy része nem csak azért jár motorral mert nincs jobb dolga, hanem mert (remélhetőleg ésszel!) kihasználva a motor nyújtotta előnyöket, hamarabb odaér uticéljához. Nagyon nagy részük megtehetné (mert az is van neki), hogy kocsival araszolgatna ő is a dugóban és akkor te 5-10 autóval hátrébb álldogálnál, 5-10 perccel később érve a célodhoz. Egyszer számold már meg, hány motoros megy el melletted a dugóban. Na pont annyi autóval több állna előtted, ha ők nem motoroznának. Inkább örülj annak, hogy egyre többen járnak kétkerekűvel, hogy te, talán egyre kisebb dugóban, ácsoroghass.
Amit a két motorosról írsz, az egy beteg emberre vall. Bármennyire barom is volt a srác, azért azt kívánni valakinek, hogy egész életében tehetetlen roncsként létezzen, súlyosan beteg elmére vall. Pontosan azért kell az ilyen esetekre odafigyelni, hogy lehetőleg minél többen magukba szálljanak és elgondolkozzanak. Aki az ilyen hírek hallatán sem gondolkodik el, annak tökmindegy hány hasonló őrült tengeti életét tolószékben, az sem lesz rá hatással.
2007. június 12. 11:20
0
#91 Prof - vendég
Szevasztok!

Nekem nincs elfogult véleményem kolletkí­ve a motorosokról. Ismerek normális motorost, motorversenyzőt és öngyulkosjelöltet is (én már csak í­gy hí­vom), mindannyian több éve ismerőseim, alkalmasint beszélek is velük.

Sajnos emberi mivoltunkból adódik, hogy általánosí­tunk. A valakik valamilyenek (tetszőlegesen behelyettesí­thető). A közvéleményt egy embercsoportról mindig a kirívó, a megszokottól komolyan eltérő befolyásolja (pro és kontra is), nem pedig az átlagos.

Vannak jópofa matematikai játékok erről, a lényege, hogy amí­g egy doboz fehér pinponglabda között van egy sárga is, ha csukott szemmel véletlenszerűen kihúzok egyet, van esélyem, hogy pont a sárgát húzom, és amí­g ennek van esélye, nem érdekel, hogy a dobozban jobbára fehér pingponglabdák vannak.

Engem nem érdekel, hogy a motorosok (autósok, taxisok, teherautóvezetők, közlekedők, bárki) túlnyomó többsége törvénytisztelő, másokat nem veszélyeztető módon közlekedik az utakon, ha tudom, hogy bármikor jöhet egy olyan, aki a családom és az én életemet veszélyezteti. És amikor a zárovonal innenső oldalán jön velem szembe egy darab tompított lámpa, a legkevésbé az érdekel, hogy hány törvénytisztelő, biztonságosan, másokra is tekintettel lévő motoros (közlekedő) haladhat az utakon.

A dolgoknak ára van, és ezt az árat az emberek nem hajlandóak/akarják megfizetni.
Mindazok, akik kvázi félünk az összes motorostól, mert van köztük valamennyi, akitől jogosan félünk, joggal követeljük, hogy valamilyen módon e "valamennyi" motorost tegyék ellenérdekeltté abban, hogy gyorsan menjen és minket veszélyeztessenek. Erre rengeteg módszer van, ezek közül nekem az tetszene a legjobban, hogy az első törvényszegés (gyorshajtás) után egyszerűen örökre vonják be a vezetői engedélyét, kobozzák és árverezzék el a motorját. Ezzel senki mást nem büntetnek, csak őket (nem kollektív a büntetés). Előbb-utóbb, elfogynak. Ez lesz a gyorshajtás ára. Nem a magas kötelező, nem az esztelen regisztrációs adó. Ettől még lehet majd kapni ésszerűtlenül erős motorokat (Ferrarit is lehet).


Prof
2007. június 12. 11:20
0
#92 Szabb - vendég
Én 19 éve motorozom, és már évek óta egy SV 1000-rel, bőven elég közútra! Volt Gixxer 1000 is, de használhatatlan közúton, a felét sem lehet kihasználni! Minimum 2-3 éves motor jogosítványhoz kötném az ilyen kaliberű motor használatot, persze komoly bírsággal. Egyértelműen kiderül a képekből, hogy nem volt ura a motornak a srác, és ezzel megölt egy másik embert. Utoljára 2 éve voltam a mátrában, nem megyek többet, pontosan ugyan ez történt meg velem azzal a külömbséggel, hogy én elhúztam a kormányt és így nem ütköztünk az én sávomban, nem a szembejövőn múlt! Tele van idióta motorozni nem tudó, csak vagánykodó hülyegyerekkel akiknek csak az arcuk nagy, a Ringre félnek kimenni!
2007. június 12. 11:21
0
#93 Mester - vendég
Pont a mai napon a Bajcsy-Zsilinszky úton mentem a Nyugati felé autóval, és piros lámpánál megelőzött egy őrült motoros egykeréken. Nem tudom mennyit látott abból, hogy ki merre jár a zebrán, de nem hiszem, hogy túl sokat. Ha van kaszám és látom a visszapillantóban biz isten nyakmagasságban kitettem volna neki.
Az ember azt hinné ezeket a képsorokat mindenki látta az országban, hisz tele volt velük minden Híradó, és ha már látta egy kicsit elgondolkozik rajta. Mint amikor az autópályán egy-egy baleset láttán hirtelen a többség tényleg betartja a sebességkorlátozást. Persze csak ideig-óráig. De nem. És úgy gondolom az ilyen alakokat ki kéne vetnie magából a motoros közösségnek.
2007. június 12. 11:27
0
#94 Ati - vendég
El kéne gondolkozni azoknak a motoros műsorkészítő srácoknak is, akik hasonló módón kamerával felveszik, hogy 200 felett zúznak a közúton. Vannak olyan agyatlan hülyegyerekek, akik túl akarják licitálni őket is. Az értelmes józan motoros tudom, hogy sose csinálna ilyen őrült dolgokat, de lássuk már be, néhány f..sz agyatlan azt hiszi jó móka! Ezeknek ne adjunk tippeket, mert minket ölnek meg, és a motoros társadalom megítélését is károsan érinti. Ezért kérem a motoros műsorok készítőit, nyomatékosan hívják fel a figyelmet erre a problémára, és ők se mutassanak be olyan felvételeket, amin ezerrel tépnek a közúton megszegve minden létező szabályt!
2007. június 12. 11:30
0
#95 Narancs - vendég
Én csak azt remélem, hogy a többi sebességet nem megvető, kanyarvadász kolléga most magábaszáll és elgondolkodik.
De legfőképp azoknak kéne elgondolkodni akik különféle májerkodó videókat töltögetnek fel, pl. ide a sportmotorra is. Az OK, hogy te tudsz motorozni és fölveszed videóra (bár olyat is sokat látok hogy nem tud motorozni és fölveszi), de gondolni kéne arra is, hogy ezzel milyen példát mutatsz a többieknek. Annak a fiatalkorú rétegnek aki ettől teljesen lázba jön és utánozni akar. Ő is így akar majd menni, de nem 1-3-5 év gyakorlás után, hanem rögtön. Olvasom a lelkes, biztató hozzászólásaikat 1-1 sikeres kimenetelű videó után és elborzadok, hogy így gondolkodnak.

Srácok!
Egy két átmotorozott nyár után nem lesz belőletek GhostRider, maximum DONOR!
2007. június 12. 12:01
0
#96 Ironman74
Sajnos vagy szerencsére én valószínűleg én már gyerek koromba elhatároztam, hogy nem fogok motorra ülni, nyilván ehhez a hasonló sokkoló élmények is hozzájárultak. Ennek ellenére az országúton mint kerékpáros gyakran megjelenek, mivel nagyobb kihívást jelent számomra, hogy saját fizikai teljesítőképességemet feszegessem, nem pedig az alattam dübörgő gépezetét.... Sajnos hasonló képsorokat, már majdnem én is átéltem a kerékpár nyergében... mondhatom elég kiszolgáltatottak vagyunk veletek szemben... Azt gondolom nem nagy kérés, amit már többen felvetettetek, hogy legyetek körültekintőbbek másokkal szemben... Előre is köszönöm a BRINGÁSOK nevében is.
UI: ja és javasolnám egyszer Ti is menjetek végig bringával egy olyan úton ahol a motorral 100-as tempóban döntögetitek a kanyarokat...
2007. június 12. 12:04
0
#97 Biciklis - vendég
90-es véleménye nem teljesen korrekt. A bőrruha okozta meleg miatt szlalomozol az autók között? Ugyan már! Nyilatkozatodból kitűnik, hogy a gyilkoshoz hasonlóan veszélyesen száguldozol. Az általad degradált hozzászólóval maximálisan egyetértek. A hozzászólók többsége, nekem úgy tűnik, szabályokat -többségében- betartó, normális gondolkozású ember. A többiek valószínűleg éppen száguldoznak valahol.
2007. június 12. 12:19
0
#98 Nosferatu - vendég
Mennyire szánalmas, ahogy itt hajtogatják, hogy "szemét gyilkos motorosok", "tiltsuk ki a forgalomból", "mintha puskával lövöldöznének"...
Az összes agyhalott f..sznak üzenem, hogy nézzen szét, naponta hány halálos (!) AUTÓbaleset történik. De ezt észre se vesszük, mert gondolom ezt a természetes kiválasztódásnak tudhatjuk be. Vagy ezekkel is ennyit foglalkozik mindenki? Na ugye...
Bezzeg ha történik egy motoros baleset (amit ebben az esetben én is elítélek, mert látszik a felvételen, hogy nem tudott motorozni az illető), akkor azon olyan jó csámcsogni... Pfuj pfuj, szemét motorosok, lőjük a Dunába az összeset. Gratulálok ehhez a hozzáálláshoz...
Szerintem tiltsuk ki az utakról a Trabantnál erősebb autókat, mert sokkal több balesetet okoznak, mint a motorok. Vagy nem?
De. Na ugye, hogy szánalmasak vagytok...

(Akinek nem inge, ne vegye magára...)
2007. június 12. 12:20
0
#99 ember
Kedves Embertelen!


Biztos nagyon nehéz 30 fokban állni a dugóban. Rendben van menjen a kocsisorok közé, de!: Ne jobbról, és ne nagy sebességgel. Mert kérlek csak azt ne mond, hogy ilyen soha nem történik.
Amit pedig a srácnak kívántam, tartom és vállalom. és e tekintetben mindegy, hogy ő motoros vagy autós. Tudatosan készült arra, hogy veszélyes legyen. Pontosan tudta, hogy amit tenni fog, azzal saját és mások életét is veszélyezteti majd. Az, hogy ezt rendszeresen videóra rögzítette, az mi, ha nem beteges. Nekem csak a fejemben merül fel, amit kívántam, de ő tesz is érte. Nem tudom, melyikünket illeti inkább a beteges elme jelző.
2007. június 12. 12:21
0
#100 li ne a - vendég
Sokadszorra nézem meg a videót...de még mindíg összeszorul a szívem, látva ahogy elcsapja szerencsétlen vétlen motorost. Iszonyúan sajnálom....
2007. június 12. 12:22
0
#101 Pirat - vendég
Jó srác volt!

A vétlen motorost Károlynak hívták és a barátom volt!
Temetés Május 22 -én 15-kor a Pécsi központi temetőben!
Amilye volt azért megdolgozott és egy ilyen butaság miatt mindenét elveszítette!
És nem csak ő!
2007. június 12. 12:24
0
#102 vkindustrial - vendég
Ironman 74-gyel teljesen egyet tudok érteni. Én pl. azért mondtam le a bringáról, mert a Mátrát, ahol lakom, teljesen kisajátították a motorosok. Nem egy halt már meg a kanyargós utakon.
És az sem volt gyenge (2002-ben; haverral tekertünk fel Mátrafüred és Mátraháza között), mikor két motoros mögöttünk kb. 15-20 méterre csattant össze egy kanyarban. Hatalmasat szólt, de szerencsére csak a motoroknak lett bajuk...
Szóval nem sok kultúrált motorossal találkoztam eddig. Akivel igen, annak is holland rendszáma volt...
2007. június 12. 12:25
0
#103 ember
Kedves Nosferatu!


"Bezzeg ha történik egy motoros baleset (amit ebben az esetben én is elítélek, mert látszik a felvételen, hogy nem tudott motorozni az illető), akkor azon olyan jó csámcsogni... " Mindig ezt mondják a motorosok: nem tudott motorozni, nem volt elég tapasztalata, nem volt elég rutinos. Azt miért nem mondja egyikőtök sem, hogy talán be kellett volna tartani a szabályokat és akkor az ő meglévő motorvezetői tudása sem okozhatott volna bajt.

NEM GYŐZÖM HANGSÚLYOZNI, HOGY NEKEM MINDEGY, HOGY AUTÓ VAGY MOTOR! A LÉNYEG, HOGY EGY ELMEBETEG ÁLLAT TUDATOSAN ARRA KÉSZÜLT ÉS VALÓSZÍNÛLEG NEM ELŐSZÖR, HOGY ÖN- ÉS KÖZVESZÉLYES LEGYEN. CSAK, HOGY Ő VAGYÁNYNAK GONDOLHASSA MAGÁT. BÁRKIVEL ELŐFORDULHAT BÁRMI, HA VEZET ÉS NEM AZT MONDOM, HOGY EZ RENDBEN IS VAN, DE AZÉRT TEGYÜNK MÁR KÜLÖNBSÉGET A FIGYELMETLENSÉGBŐL BEKÖVETKEZETT ÉS E KÖZÖTT A BALESET KÖZÖTT!
2007. június 12. 12:36
0
#104 rush83 - vendég
Hali!
Én sem leszek népszerű ezzel a hozzászólásommal, de én még nem láttam motorost(sport) lakot területen belül 5O-nel, lakott területen kívül 9O-nel, autópályán 13O-cal közlekedni egyszersem! Szerintem amíg ez így van, ne csodálkozzanak, hogy hullanak mint a legyek. Ne másokra mutogassanak egyfolytában, hogy mennyire nem figyelnek rájuk a közlekedés más szereplői, hanem próbálják pl. betartani a közlekedési szabályokat és biztosíthatom őket, nemfognak meghalni ennyien.ennyi
2007. június 12. 12:47
0
#105 Perillustris - vendég
#101 Pirat:

Gondolom juniust akartal irni...

E tragikus esemeny apropojan a motoros szervezeteknek, honlapoknak ossze kell fogniuk, s oriasi motoros tomeget vinni a temetesre. A csaladot hagyni bekeben bucsuzni, s a temeton kivul sorfalat allitani tobbszaz motorbol, mellettuk pedig a motorosokkal. Neman. Ez szerintem hatalmas ereju uzenet lenne a motorosok megitelesenek vedelmeben.
2007. június 12. 12:59
0
#106 zs - vendég
Nem ez az első patkány, aki megdöglött Komló és Pécs között. Elég gyakran eszi ott őket a rosseb, szervezettek, még saját radarjuk is van, a rendőrök meg tehetetlenek velük szemben (vagy ők is benne vannak, ki tudja...).
2007. június 12. 13:06
0
#107 Nosferatu - vendég
Ember!

Igazad van, a szabályokat be kellene tartani.
Páran említették, hogy nem láttak még szabályosan közlekedő motorost. Fura.
Lakott területen se autóval, se motorral SOHA nem megyek gyorsabban mint a megengedett sebesség. (És lám lám, a Renault Thalia-s családapák úgy szoktak mellettem elsuhanni, hogy nem győzök lehúzódni.) Gratula. Az autósok 80%-a egyébként is a tipikus hétvégi autós, akik 1000 -szer veszélyesebbek a közlekedőkre, mint bármelyik motoros...

Abban viszont nem értek egyet, hogy tegyünk különbséget a balesetek között.
A figyelmetlenségből bekövetkezett balesetet ugyanúgy a NEM tudás szüli.
Ha vezetek (autót, motort) akkor odafigyelek. Ilyen egyszerű.

És ami felháborított, hogy ha ez a baleset úgy következik be, hogy egy autó sodródik át, és üti el szegényt, akkor mindenki elintézte volna, hogy "Sajnálatos eset, rosszkor volt rossz helyen". És mindenki elfelejti.

És még egy.
Amikor a 10-en éves kis majom a BMW-vel elütött pár embert egy buszmegállóba jogsi meg műszaki nélkül, senkibe nem merült fel az, hogy tiltsuk be a 100 ló feletti autókat, mert trabanttal nem csapta volna el őket így.
Ott is, és itt is az egyén hibáját kell vizsgálni...
2007. június 12. 13:07
0
#108 LaccPacc - vendég
Hali!
kíváncsi lennék hogy a lakókörzetében hány autós ismerte és utálta őt a vezetési stílusáért és mit gondolnak ők most. Én nem is tudom mit gondoljak mint motoros: a szerencsére nem sok ilyen kamikaze miatt utálják az autósok az ÖSSZES motorost, mert az általánosítás egy emberi tulajdonság. Namost eggyel kevesebb ebből a fajtából. Sajnálom a szembejövőt. Bár vaszínű ő is túl gyorsan hajtott, hiszen ha lett volna módja rá, korrigált volna a pályáján és elkerülte volna a bajt. Tehát vagy túl gyorsan ment, amikor már nem tudsz odébb menni, vagy nem figyelt oda és észre sem vette hogy jön ez a pasi szemből. Egyik sem egy jó tulajdonság attól aki a közlekedésben részt vesz. Szóval halihó! Közlekedjünk normálisan, legyen ez a tegnapi eset egy nagyon durva tanulság arra, hogy nem feltétlenül kell annyival menni, amennyit a járműved bír, hanem csak annyival, amennyivel az őrangyalaid tudnak repülni!
üdv
LaccPacc
2007. június 12. 13:18
0
#109 embertelen - vendég
#97 Biciklis

Pontosan, hogy nem száguldozok. De azért ül az ember városban motorra, hogy gyorsabban elérje uticélját, ha ésszel és ezen van a lényeg, de kihasználja a motor előnyeit. Motorra viszont fel kell öltözni normális védőfelszerelésbe, mert bármikor lehet bármilyen kis baleseted (akár önhibás elcsúszás), ami izompólóban, rövidgatyában nagyon kellemetlen tud lenni. Ha motorral is ott kéne álldogálnom a kocsik között a dugóban (jó úttörőhöz mérten), ráadásul beöltözve, akkor mi értelme lenne az egésznek, főleg, ha megtehetem azt is hogy kocsival menjek? Arról meg nekem senki ne csacsogjon, hogy a szabályokat betartva. Az autósok sem (én se) tartok be egy rakás szabályt, miközben a városban furikázok, pontosan azért mert a szabályok egy része betarthatatlan. Pl. követési távolság. Ha mindenki betartana minden szabályt akkor még nagyobb dugók lennének. Kevés kivételtől eltekintve ezt mindenki tudja és alkalmazza. Viszont figyeld meg, hogy a legveszélyesebb helyzeteket pontosan azok az autósok okozzák (és most nem csak motorosok kárára értve), akik mereven betartják a szabályokat (50-nel belső sávban, még sárga előtt satufék, mert mindjárt sárga lesz a lámpa és azt nem szabad). Nem szabad elfelejteni, hogy a kresz nagy része, több mint 30 éve érvényben van. Egyes részei az akkori kor követelményeinek felel meg. Nem a mainak. Pl. motorost vasúti átjáróban előzhetsz autóval, de még az is lehet, hogy kamionnal is. Közröhely.
2007. június 12. 13:18
0
#110 ember - vendég
Nosferatunak
Van igazság abban, amit mondasz. Ok, minden baleset így vagy úgy figyelmetlenség. De ez a fiú sportot űzött belőle. Bizonyíték erre, hogy többször "előre megfontolt szándékkal" "csapott a lovak közé". Mérges vagyok és dühös, mert ebben az országban közlekedni sem tudunk kultúráltan. Legyen motorunk, autónk, villamosunk, bringánk, vagy akár csak a két lábunk.
2007. június 12. 13:22
0
#111 Gyoszor
elöszöris külön köszönet a tegnapi kókuszban nyilatkozó Fodor Donát nevű közismeretben álló agysebésznek, hogy azt nyilatkozta amit és adott egy csomó videót amiben örült tempóban száguld a közúton, és grimaszol is közben a kamerába, hogy még addig se figyeljen oda az útra.

A kommentje hozzá valami ilyesmi: Aki nem húzza neki az hülye aki meg nem tud vezetni az halott. Vagy valami ilyesmi volt. Ész megáll.

szoktam autózni is és mikor élszáll mellettem egy ilyen "vedászgép" marhára megijdek és anyázom, pedig az esetek 90%át motoron töltöm. szerethetném is de nem sok ilyen jóérzést váltanak ki belőlem.

aki meg azzal takarózik, hogy a bőrruha meleg ezért megy 60al a kocsisorok között, az meg egy baromság. nekem ugyan nem bőrruhám van hanem cordura, krosszcsizmával a bélése olyan mintha fóliasátorban motoroznék, megállok és a másodpercek tizedrésze alatt rámrohad. Mégis ki tudom várni a sorom és csak akkor megyek el, ha látom, hogy elengednek, nagy hely van és akkoris nagyon lassan, valaki kinyitja az ajtót, akkor ne menjek be a kocsijába, mert fordított esetben nagyon haragudnék érte. attól eg egyszerűen hányok, hogy 50ºn megjelöltétek, hogy az autósok a hibásak. Igen hibásak akkor, ha 50el kóricálsz a belvárosban és kiszáll eléd valahonnan. Ha 150el mész, akkoris ő a hibás, de a HÜLYE és a HALOTT _TE_ vagy mert olyan gyorsan mentél, hogy észre sem vehett. Ezt nem címeztem senkinek, akinek nem inge nem veszi fel.

ebbe az előzésbe egyszerűen nem kellett volna belemenni. A kocsi mögött én megvártam volna a kanyart addig van idő lehigadni, és nyugodt fejjel belemenni a következő kanyarba. ha ott 90el lehet menni akkor érzéssel 100-110 el lehet kanyarodni egy kellemeset a következő kanyarban. Előzések sorozata egyre csak felturbózza az agyat ami hibához vezet. Szerintem tiszta fejjel lehet biztonságosan motorozni. Barátunk megfeszült, utól akarta érni a srácot aki klasszisokkal jobban motorozik nála, ez van. mikor ETZvel a mátrába keveredtem anno nagyon sok sportmotor megelőzött, volt aki nagyon szépen motorozott, látszott rajta hogy tudja mit csinál, annyit kell tennem, hogy kiszámíthatóan megyek és ők teszik a dolgukat. Eddig így voltam. ezekután szerelek fel gallytörő rácsot a BIGemre és néha megállok a parkolóban lerugdosom róla az összegyűlt szemetet. Ti meg kezdhetitek elítélni azokat akik felraknak ilyen videókat, kezdve Fodor Donát barátotokkal!

a temetésre meg oda ne próbáljatok menni, kinek lenne az jó? azt hiszitek majd kimegy a TV és leközvetíti, hogy a tisztességes motorosok ott vannak? dehogyis azzal csak még nagyobb fájdalmat okoznátok a családnak. Aki szeretne menjen ki oda illő öltözékben és helyezzen el egy szál virágot ott, vagy inkább utána. én ha tehetném, így tennék.
2007. június 12. 13:22
0
#112 Li ne a - vendég
Pirat:
Nagyon sajnálom Károlyt és a családját is. Túlságosan átérzem a helyzetet......Ha az én párommal történne ez, túl se élném, vele akarnék halni én is....
2007. június 12. 13:50
0
#113 Nosferatu - vendég
Ember!

Azt hiszem ebben szintén igazat adok neked.
Dühös vagyok és tehetetlen.
Gyűlölöm, hogy nem lehet kimenni az utakra normálisan.
És itt nem akarok álszent lenni, 600-as CBR Hondám van, amivel lakott területen kívül igenis túl szoktam lépni a megengedett sebességet, arra mindenképpen ügyelve, hogy senkit ne veszélyeztessek és nem vállalok be semmi kétes dolgot.
Viszont van egy kis autóm is, amivel nem nagyon száguldozok (nem is tudnék), és bármelyiken(ben) is ülök, azt látom, hogy a vezetési kultúra 0 Magyarországon, ill. ami sokkal nagyobb baj, hogy az emberek NEM TUDNAK vezetni. Se autót, se motort, se biciklit se semmit.

Sok motoros ész nélkül megy, csavarják neki, nem tudják felmérni a saját és a gépük teljesítményét.
Sok autós szintén ész nélkül száguld, plusz a hétvégi autósok képtelenek a vezetésre figyelni.
De ugyanígy a Mátrába a bringások 10-es csoportokba verődve kerekezgetnek egymás mellett, és mindegy, hogy mivel érem utol őket, gondolkozhatok, hogy a szembe jövő busz elé vessem magam vagy őket csapjam el.
Rengeteg felelőtlen ember van az utakon, és fölösleges beskatulyázni őket, hogy motoros, autós, kamionos.
MINDENKINEK jobban kellene figyelni a másikra, és kevesebb lenne a baleset.
2007. június 12. 13:55
0
#114 Nosferatu - vendég
Kicsiny hazánkban az a legnagyobb baj, hogy a "Dögöljön meg a szomszéd tehene is" még mindig virágkorát éli.

Angliában ha jól tudom, az autók egy 1-1,5 méteres sávot hagynak a sorok között, hogy a motorosok nyugodtan tudjanak haladni, hiszen nem tartanak fel ezzel senkit (nem a motorok szoktak a kereszteződésekbe beragadni), meg ne legyenek veszélyeztetve.
A motorosok ezt azzal hálálják meg, hogy nem mennek a sorok között 100-al, veszélyeztetve ezzel az autósokat, és még sorolhatnám.

Erről beszélek. A közlekedési szemléletünkön kellene változtatni.
Érdekes szitu volt, amikor a Mátrába utol értem egy Z3-as BMW, az meg az egyenesbe lehúzódott, hogy menjek nyugodtan, úgyis gyorsabb vagyok. nem zavartuk egymás, megköszöntem neki, hogy elengedett és mentünk a dolgunkra.
De amikor az agyig tuningolt 2-es Golf visszaszúr az egyenesbe, pofámba enged 2 köbméter füstöt, mert "versenyezni" akar egy motorral, az szerintem gáz.
Ugyanúgy nekem sem szakad le a kezem, ha utolér valaki (legyek motorral vagy autóval), és félrehúzódok az útjából, mert ha gyorsabb, nem tartom fel, menjen csak a dolgára.

Ezek csak apróságok, de rengeteg balesetet megelőzhetünk velük.
2007. június 12. 14:04
0
#115 T. Bala - vendég
ABS-nek!

A haverod egy közönséges gyilkos. Ilyen baromi egyszerű. Nem tudom másként megítélni, mert nem lehet.

Te pedig pont olyan gyilkos vagy, mintha egy rablóbandába tartoznátok! Téged sem lehet másként megítélni.

Az uccsó odavetett szavadra meg: szégyeld magad! Az én részvétem neked...

jah és még valami: remélem pont így nyírja azt a kis segget egy olyan állat mint ő. Kíváncsi leszek a véleményedre...

Bala
2007. június 12. 14:16
0
#116 tr - vendég
Hatha sok motoros elolvassa ezt:

Adott 2x1 savos ut, megy a sor mindket iranyba, akkor mi a francert nem varjatok meg motorosok, amig van hely elozni? ? ? Miert kell a szembejovoket leszoritani, mert ti nem ertek ra? Es ha en azert megyek a felezonel mert a szelen szar az ut, vagy nem akarom az ut szelen allo gyalogost, barkit elsodorni. Nincs valasztas, nem akarom a szemkozti motorost elcsapni, lehuzodok. De ha nem tudok? Akkor szarban vagytok, es anyaztok, pedig ti keresitek a bajt. Es ez sokoszor elofordul.

Gondolkozni kene egy kicsit, nem allandona sietni!
2007. június 12. 14:28
0
#117 115-nek (Tbalán - vendég
S tod mi a gond, az hogy nem mindig igaz, amit ABS mond, hogy majd felépül okosabb lesz. Nagy L.Ó.F.A.S.Z.T!
2007. június 12. 14:49
0
#118 nem en a nevem - vendég
asszem a mellette levo kocsi miatt nem tudott mar jobban bori­tani - ha nem jön össze, alaesik, meg mar a sebessege sem volt meg neki... ki kellett volna engednie a motort, akkor csak o serul, de akkor sem ennyire. mar amennyire en latom
2007. június 12. 14:50
0
#119 Koda Gábor - vendég
Furcsa, hogy azon elmélkedik a többség, hogy rutinos, vagy rutintalan volt-e a vétkes motoros, hogy hülyék az autósok, hogy a kölekedéi morál nulla...

MIÉRT?

Egyszerűen csak BE KELL TARTANI a KRESZ előírásait. Városban 50, országúton 90, autópályán 130. A záróvonal azért van, mert ott nem szabad előzni. Motorral SEM!

Ha ezt betartja ez a fiú akkor ketten élnének ma is...

A KRESZ nem elavult. (A baleseti statisztikákat látva még laza is) Ez van érvényben és ezt KELL betartani. Ez alól NINCS mentség, kibúvó stb. Az nem közlekedési kultúra nullázása ha valaki 50-nel megy a belső sávban. ENNYIVEL SZABAD! Az viszont hibás magatartás ha ezt akkor teszi, ha a külső sáv üres (és nem épp balrakanyarodási szándékkal tartózkodik a belső sávban), mert nem tartja be a kötelező jobbratartást.

Ugyan ez áll autópályára is 130 és nem több. A belsőben is.

Versenyzésre, száguldásra vannak erre a célra létesí­tett helyek (pl Hungaroring).

Nem rutinról, lóerőről kell vitatkozni, hanem be kell tartani a szabályokat!

Akár hány keréken közlekedik is az ember.
2007. június 12. 14:54
0
#120 Biciklis - vendég
Legutóbbi gondolataiddal egyetértek, embertelen. Nos, én sokszor járok kerékpárral melóba, keresztül a városon, de mivel a közúti forgalomhoz nem vagyok elég bátor, kerülő- és bringautakon közlekedem. Nem is volt még közlekedési konfliktusom, se autóssal, se motorossal, sem pedig gyalogossal. Tudom, mégis sokan mondják, hogy "hülye biciklisek", meg is értem őket, mert látom, hogy néhányan rászolgálnak erre a jelzőre, igaz, ezt ilyenkor a kerékpárosok egészére általánosítják. Ez azonban a pillanatnyi indulat műve, meg bizonyára többeteknek is volt negatív élménye pedálgépes emberrel. Engem az ilyesmi nem izgat mert ÉN NEM ILYEN VAGYOK. Tisztában vagyok azzal is, hogy járművemmel a közlekedésben a leggyengébb láncszemként veszek részt, ilyen körültekintéssel is tekerek. Egy motoros viszont mindenkinél gyorsabb, a felelőssége hatványozott, hiszen egy személyben kell gondolkoznia a közlekedés valamennyi résztvevőjének a fejével. A motor súlya és ereje szinte szemmel követhetetlenné képes tenni. Ez a balesetet okozó motoros felelőtlen volt, beleszart a mások biztonságába, hiszen számítóan vette a jelenetet, ahogyan vagánykodik. A másik fórumoldalon egy ABS-nevű haverja védelmezi, hozzászólásai elolvasásra figyelmesek. Ha viszont a vétkezőt is így magyarázzák és védelmezik, majdhogynem megértik, akkor látható, hogy nagyon sok ilyen mentalitású ember mozog még az utakon.
A lényeg az, hogy lehet bármilyen kurva szép és csodálatos egy motor -mert valóban az-, nyilvánvaló, hogy sokkal nagyobb odafigyelést igényel a vezetése, mint egy kerékpáré, vagy autóé. Ahogyan nekem is figyelnem kell a gyalogosra, hogy lelép-e elém, vagy sem, a motorosnak ezt ugyanúgy át kell látni, akkor is, ha ez nyilvánvalóan sokkal nehezebb.
2007. június 12. 14:55
0
#121 ember - vendég
Nosferatu
Hát, igen... Én is mentem már gyorsabban, mint amennyivel lehetett volna. Ez alatt azt értem, hogy még így is csak 10-15 %-al lépem túl a megengedett határt. De soha, soha nem kezdtem előzésbe, ha csak egy kicsit is bizonytalan voltam akár az útviszonyokat, akár a saját aznapomat tekintve. Mert bizony előfordul, hogy az embernek nincs épp jó napja, ilyenkor 100x jobban figyelek és sokkal óvatosabb vagyok. Nem csinálok hiúsági kérdést abból, hogy egy zöld lámpánál melyikünk autója gyorsabb. és igen, megállok, ha sárgára vált. Hányan anyáztak már mögöttem, mert ő még átment volna...
Bringások: A fiaim most voltak 10 évesek és szeretnek bringázni. Most tanulunk az úttesten közlekedni. Van bukósisak, mellény, lámpa napközben is. Nekem is. Ronda zöld mellény, de életet menthet. Ők persze még azt mondják, minek anya?, viszont érzem, hogy napról napra megértőbbek, ha hosszú az előkészület egy bringatúra előtt.
Az este kivilágítatlanul közlekedő bringásoktól pedig egyenesen rettegek.
2007. június 12. 15:04
0
#122 tr - vendég
#119 Koda Gábor hozzászolásában van a lényeg!

Pl. Én pl 10%-kal szoktam járni, de csak ha lehet.

A záró vonal meg nem tényleg nem diszito csik, altalaban nem poenpol van ott.

Biciklist meg becsulom. En kulvarosban lakom, nem merek nekivagni bringaval a munkahelyre, mert kb 3 km-et kellene olyan kozuton mennem, ahol 90 a megengedett.

Tenyleg tanulsagos a video, az eletet jobban kellen becsulni!
2007. június 12. 15:09
0
#123 KovA - vendég
Hát nem értek hozzá de én úgy látom,
hogy a videós motoros a hibás nemcsak azért ahogy közúton viselkedik
meg nem csak azért mert nem elég ügyes.

Szerintem a hely ahol ez történt háromsávos egy hegyen,
a szembejövö nem a felezövonalat lépte át,
hanem a kapszkodósávot elözte.

A mi videósmotorosunk pedig a lefelémenö 1 sáv záróvonalat lépte át,
már akkor amikor az ütközést közvetlenül megelözöen megzavarodott a vele szembejövötöl.

Ha pedig így van úgy néz ki a dolog - mindkét a szembejövö a saját sávjában jött.
Meglehet az elsö nem sok lehetöséget adva egy szembejövönek
záróvonalátlépegetöselözgetösesdinek.

Túl azon hogy minimum az elvárható a száguldozóktól,
hogy mások börét ne vigyék vásárra - ahol száguldoznak ott garantáltan ne legyen senki...
ne csak úgy látszódjon...

Itt még erröl sincs szó.
Akit pedig elkapnak a szokásos büntetéssen kivül a motorját is kobozzák el tiltott
fegyveres közveszélyokozás címén - mert aki elkapható, az eleve nem figyelt rá,
hogy senki ne legyen ott..., ha ott van aki elkapja :-) és így használva a motor fegyver.

És még valaki: ne csak magával gondoljon az ember: a közlekedés társasjáték.
A többiek tökéletlenségeivel is számolni kell... pl. mi van,
ha egy béna biciklis ijedtében hátranéz a nagy motorbögésre, és két méternyit beleng ?
Jó persze ö is hibás, de ez utólag senkit nem vigasztal, az egész szarozás nem ér annyit.
Baleset lehet, de az ember közlekedjen úgy, ha odakerül feddhetelen legyen minden tekintetben.

Tehát mihelyst ott van valaki a környéken/hatósugárban aki bénázhat legyen szabályos mindenki 100%-ig !
2007. június 12. 16:02
0
#124 Roni - vendég
na egy újabb motoros faszkalap gyilkolt....az ilyeneket bele kéne lőni mindd a dunába!
Az autós száguldozókkal egyetemben!
2007. június 12. 16:40
0
#125 hunter` - vendég
Hibás volt a gixxeres , de az r1 -es mennyivel ment azt nem kérdi senki? mert ha nem a gixxeres de a yamaha megakadályozhatta volna az ütközést.
2007. június 12. 16:59
0
#126 osze - vendég
Embertelennek: igen, azok is okoznak balesetet, akik "túlságosan" betartják a szabályokat, de ismerd el, a sokhalottas, nagy durranások nem ezek miatt vannak.
A közlekedésben (és ebben különbözik ez a műfaj a versenytől) fel kell készülnöd arra hogy sokféle szereplő van az úton: sokféle járművel, eltérő tudással, tapasztalattal - tehát nem mindig tudod kiszámítani, mi következik.
A versenyben megteheted, hogy a határon mész be egy kanyarba, egyáltalán a "határon mész", a közlekedésben is, de az az ún. "orosz rulett". A záróvonal nem dísz, azért festették oda, mert nem látod be a kanyart, ha átmész rajta ne mondd azt, hogy váratlanul jött a szembejövő.
Jó apám (40 év hivatásos jogosítvány, sok millió balesetmentes km.) szokta mondani, hogy a balesethez általában (persze nem mindig) 2 szereplő kell: 1 hülye 1 figyelmetlen. Sajnos nálunk (Mo.) túl sok a hülye az utakon: szerencséjükre elég sokan figyelnek rájuk (az itt fórumozók között is biztosan sok olyan van, aki mentette már meg hülye autós vagy motoros társa életét egy fékezéssel/lehúzódással stb.).
IMHO: a vétlen motoros sem 70-nel jött szembe...
2007. június 12. 17:02
0
#127 öreg
Sziasztok, most már nem birom ki hozzászólás nélkül. (Bár a végére kicsit elkanyarodott a csapásirány) Iszonyatos az eset :-( Szerintem itt egy dolog van: "közlekedni", vagy mayerkedni ment(ek) ki a srác(ok)? A válasz egyértelmű. Akkor pedig őszintén senki se mondja, hogy a szabályok betartásának a gondolata egyáltalán felmerült. ÉS EZ ITT A BAJ! Mert nem az a kérdés, hogy a szitu többi résztvevője igy, v. úgy korrigálhatott volna, hanem az, hogy normális mentalitással (ami NEM anyagi kérdés!) nem lett volna mit korrigálni! 1 adalék: tud valaki vitorlázni? Hogy jön ez ide? Úgy, hogy a hajó nem 150 kg, hanem több tonna & NINCS RAJTA FÉK. Mégis meg lehet vele tanulni ott & akkor & úgy megállni, ahogy kell! Többeknek elkelne némi JELLEGÉBEN HASONLÓ tapasztalat... Én most rakosgatom össze a motoromat, de a hozzászólások némelyikét olvasva lehet, hogy inkább szobadísz lesz belőle.
Szép időt jó motorozást mindannyiotoknak!
2007. június 12. 17:03
0
#128 Lali XT - vendég
szerintem hülyéség amiről itt vitatkoztok. Az én motorom egy vastag stopvonalon úgy elkapar öröm nézni. pld piros lámpától mikor indulok. mindig azt hiszem megcsúszik a kuplung. ez a paréj meg előzött döntött fékezett mindent csinált rajta. Maga a festék balesetveszélyes persze főleg a motorosok számára. A záróvonal NEM FAL át lehet lépni poénból ezzel szoktam hülyülni, de jobb lenne ha kistéglából raknák fel. Most eggyel kevesebb halott lenne... de egy mindenképpen. Csak most azt néznénk végig milyen szépen kopik el aprólékosan egy gixxer a sofőrrel együtt.

aki meg azzal takarózik, hogy az a balesetveszélyes aki 60as táblánál 60al megy, azzal TELJESEN egyetértek. Miért? azért mert az a paraszt aki ezt mondja Ő ELŐZ és teremti meg a veszélyt, balesetbe sodorja azt is aki 60al menne. Mondok egy példát. Nálunk van egy lapos rész, egyenes út, lemész majd fél kilóméter múlva felmész. ilyen a táj. amúgy alföld. folyómeder volt. végig záróvonal és 60. Ha 70el megyek mindenki rámelőz még közvetlen a beláthatalan emelkedő előtt. Mit tehetek: 1: csúnyán nézek rá. 2 megyek énis 110el. 3 offroadra váltok és teljes biztonsággal megyek az aszfalt melletti földóton akár 130al mert ismerem és onnak kivagytok zárva mert ilyen pöcsköszörű sportmotorotok van! a földút az ami megment tőletek és minden csak rajtam múlik. miért van oda kitéve a 60as tábla? HÁT VICCBŐL! nemrég 2 hónapon belül 3 halálos baleset történt azon a fél kilóméteren. egyik egy rendőrNŐkkel megrakott opel corsa gyök 2 vel az emelkedő előtt nekiállt kamiont előzni, szembe mentő jött. Mivel jó rendőrök voltak nem akartak nekimenni a mentőnek és a fát válaszották. Én úgy gondolom JÓL tették illetve tette a sofőr. A többiek voltak a szenvedő alanyok. A kocsiból kb úgy szakadt ki a motor mint a Potzneréből, pedig ezek nem mentek 200at. nah. Mindekinek további jó sietést kívánok. Engem hagyjatok ki, mert aki kiveri alólam a tehenet, az első adandó élet kioltására alkalmas eszközzel kiherélem.

Jah anyámat lekurvázta 2 fiatal gyerek egy BMWből, mert megállt forgalmi okokból. Aztán beelőzték majd vissza kellett tolatniuk mert keresztben állt az úton valami.
2007. június 12. 17:40
0
#129 Ordas - vendég
Mindig is zavartak az ilyen állatok - a versenypályán meg utolsó lenne, és ott is csak tolakodna. Az ilyen parasztok teszik tönkre a motoros élményeket.
Ezeket az életunt köcsögöket nem kellene kiszolgálni a motoros boltokban. Ha ilyen bunkót látok legközelebb nem állom meg szó nélkül és ti is figyelmeztessétek!
Részvétem a családnak.
2007. június 12. 18:21
0
#130 Yetirider - vendég
Megnéztem már a fókusz tegnapi adását. Na pont ettől féltem. Ez itten kérem a világszenzáció.
Amit a kedves Fodor Donát barátunk mondott, azt kikérem magamnak. Jó lenne, ha egy kicsit elgondolkodna, mert szerintem elég kevés olyan idióta van, aki vele egyetért.
Adja itt a lovat a vérszomjas bulvársajtónak. Többet árt, mint használ.
Gratulálok.
2007. június 12. 18:22
0
#131 Robifire - vendég
ata01-nek!
Aranyszabály: ha az előzést elcseszed soha ne balra menekülj!
Ez a szerencsétlen is pont ezt cseszte el. Ha elengedi a féket és jobbra ráborít simán elkerülik egymást. A terelővonalnál találkoztak.
Bocs de ezt a sok "okos" hozzászólást már nem bírtam szó nélkül.
A családoknak részvétem!
2007. június 12. 18:24
0
#132 én - vendég
miért kell olyan kanyarba így belemenni amit nem lát be teljesen?
2007. június 12. 18:27
0
#133 gracz - vendég
Nem tom mi lehetett a baj, simán be tudta volna venni ezt a kanyart, talán megcsúszott vmin?!

Részvétem a családnak.
2007. június 12. 18:30
0
#134 arp - vendég
Aki azt elemzi, hogy mit kellett volna ilyen esetben csinálni, fékezni, nem fékezni, jobbra, balra, annak tök fölösleges megnezni az ilyen videókat. Ha megnéz még 100 srác elveszétést, akkor sem fog leesni neki, hogy nem az előzés mikéntjével volt a gond, hanem hogy eszébe juttott a gyereknek, hogy ott zárovonalnál kanyarban előz. Egyesek az ilyeneket .donorok.-nak nevezik, vagy .hullajelölteknek. Ha még mindig nem érted a lényeg, akkor annyi, hogy a következő, lehet hogy TE leszel, hiába nagyon technikásnak érzed magad, nem ezen döl el.
2007. június 12. 18:50
0
#135 csibe92
Robifire Úgygondolom te pontosan jóllátod a szitut.sok okos csak nyomja a baromságokat , de kiváncsi lennék mit tenne a sok okos hasonló vagy ilyen szituban.
Midenki ugyan így megy csak időkérdése mikor következik ez be.
2007. június 12. 18:53
0
#136 györgy - vendég
Robifire a te hozzászólásod sem lett okosabb a többinél, már bocs. hisz mindenki csak annyit fűz hozzá a nagyokos speedesek közül, hogy ez töknormális meg nem is lett volna veszélyes csak döntnei kellett volna. Nem. ez az elejétől kezdve elítélendő cselekmény. ezért mindenkinek azon kell lenni, hogy ilyenek ne legyenek magyarország útjain. minden adandó alkalommal el kell ítélni aki ilyet művel, személyesen fórumon, újságban sajtóban és ezért akadtam ki énis VeseDonoráton. Ez kész hülye. Ilyet mondani nyilvánosan? azt csináljátok mint a ghostrider de a nagy fenegyerek sosem meri megmutatni a pofáját. Én crusty demons videókon növögetek fel de érdekes módon azokat az embereket valahogy mindeki ismeri. Talán mert legális amit csinálnak? nemtom.. ezen el kéne gondolkozni...... sürgősen és nagyon

amit még baj, hogy pár nap és lecseng itt ez az egész, mindenki csinálja tovább a nagy megrettenés után a hülységeit. na ennek menjetek / menjünk elé! különben 2 hónap múlva ez a mostani eset elfelejtődik és semmi visszatartó ereje nem lesza szörnyű halálesetnek.

Aki ezt csinálja kérem hogy gondolja át még1x. Nekik sem sikerült. Te vajon különb vagy? épp itt a hozzászólásom mellett van egy ilyen sor, hogy In memoriam... Ő! Ő igen különb volt nálunk! de már nem láthatja felnőni a gyerekét.. :(
2007. június 12. 19:22
0
#137 voodoo - vendég
Magától érthetődik hogy 1 gixerrel zúzni kell, ütni az arcát AMI BELEFÉR! Na de hol? majd ÉN mutatom HÜLYEGYEREK! A PÁLYÁN BAROMARCÚ! A PÁLYÁN! TOMPIKA! Nem az autópályán / a gyengébbek kedvéért/ HUNGARORING, EURORING, stb! Ha nincs pénzed kifizetni a ringnapot, akkor inkább vegyél ROBOGÓT PARASZT!
2007. június 12. 19:54
0
#138 catlina
Sziasztok!
Eléggé megdöbbenve olvastam soraitokat. Először is őszinte részvétem az elhunyt motoros családjának és barátainak. Sok erőre lesz szükségük. Nem igazán szoktam irkálni fórumokra, de szeretném elmondani a véleményem. Motoros múltam úgy kezdődött, hogy csodálattal néztem a gyönyörű gépeket az utakon, majd párom mögött ültem éveken keresztül. Higgyétek el így is sokat lát az ember. Végül tavaly álltam neki, hogy letegyem a jogosítványt motorra. Így nem akarok semmi olyasmit sugallni, hogy én mennyire penge vagyok, és mennyi rutinnal rendelkezem. Két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik, hogy engem mindig is vonzott a motorosok társadalma, rajongva beszéltem arról, hogy mekkora az összetartás, hogy ismeretlenül is ismerjük egymást. De valóban az utóbbi években valahogy ez az egész felhígult. És akkor most ez is, hogy így egymásnak esünk. Nekem is megvan a véleményem, nem is rejtem véka alá. Nem értek egyet az olyan emberekkel, akik magukat igaz motorosnak vallják, holott nem azért ülnek a nyeregbe, hogy élvezzék a vezetést, hanem azért hogy vagányak, menők legyenek. Ezt nem kifejezetten csak a mostani baleset másik résztvevőjére értem. Sajnos nekem is van olyan haverom, aki azért vett egy sportmotort magának, mert azzal lehet flancolni, nőzni, stb. De akkor is úgy vélem, ha én motorra ülök, akkor azt azért teszem, mert szeretem, nem az a cél, hogy minél többen megnézzenek, és éjjenezzenek nekem. Ja, meg ne adj Isten eljutni A pontból B pontba. És nem jövök azzal, hogy így tartsuk be a KRESZ-t meg úgy. Nincs olyan, aki betűről betűre közlekedik. Valóban nincs sok km mögöttem motorral, de kocsival túl vagyok jó pár 10 ezer km-en. Egyet megtanultam, ha ismerem a saját és a közlekedési eszközöm korlátait, és persze ezt merem is vállalni, akkor nagy esélyem van, hogy egyben hazaérjek. Én sose mondtam olyat, és nem is fogok, hogy tudok vezetni, se autót, sem motort, hisz mindig találkozhatunk egy számunkra új helyzettel. És valóban sokszor találkozik az ember
2007. június 12. 20:09
0
#139 Theo - vendég
Ha bevezetik hogy 100 lóerőfelett nem lehet közuton motorozni akkor tiltsák ki a sportautókat is.
2007. június 12. 20:17
0
#140 BM - vendég
Eléggé elszabadultak az indulatok, ahogy látom. Hadd szabadítsam el akkor én is a magamét...
Jómagam már nem motorozom, csak szabálytisztelő módon autózom (és a városban élek), de az igen tisztelt - vértől fröcsögő - és minden motorost legéppuskázni akaró autós (és a saját stílusukat szentnek beállító motoros) kollégákat szeretném, ha egy kicsit magukba szállnának és hamut hintenének a fejükre. Ha számolnám, hogy a környékünkön (eléggé gazdag negyed határa) hány autós érzi magát mindenhatónak, hány sofőr (igen, gyakorlatilag márka- és típusra való különbségtétel nélkül) vág be 60-70-nel a buszsávra, hogy majdnem elütik a babakocsival közlekedő feleségemet (a hangsúly a "majdnem" szón van: ezen a videón is "majdnem" befért a gyilkos a kanyarba), hány autós inkább gyorsít, mint lassít a zebránál, hány autós sodorja el "majdnem" a biciklist, hány autós hány fittyet a pirosra, stb. Összeszámlálható, mennyivel több potenciális gyilkos, mint ahány - normális - motorost látok.
Kedves autós kollégák (én is az vagyok)! Gondoljatok a "majdnem"-re, mielőtt ide írtok és arra, hogy a kis vétek is jócskán tudja rombolni a közlekedési morált.
2007. június 12. 20:24
0
#141 Theo - vendég
Még annyit hozzáfűznék hogy felénk is van pár "nagyvas". Ezek a srácok kimennek a gyár melleti használatlan útszalaszra és ökörködnek gyorsulgatnak streetfighterelnek. A közuton meg full normálisan mennek és ez ingyenes és még a rendőrök sem szólnak érte hogy ott ökörködnek.
2007. június 12. 20:28
0
#142 Kitrákotty - vendég
És tényleg nem nyomoz a rendőrség az ilyen videók feltöltői után, akik bemutatják, hogy városban 120-al nyomulnak? Hehe. Ez pont olyan, mintha betörnék egy boltba és felraknám a videót a netre, aztán versenyeznénk, hogy ki tud ügyesebben és gyorsabban zárat törni, riasztót hatástalanítani. Micsoda világ.
2007. június 12. 20:41
0
#143 domino123
Hááát nem akarok okoskodni meg el sem olvastam az összes hozzászólást, de azért bevésem azt amit gondolok. Pár évvel ezelőtt ( úgy 17 ) történt hogy egy nálam sokkal többet tudó motoron ültem és egy stresszhelyzet után nem tudtam bevenni egy sima kanyart hanem lerepültem az útról ( pár hónap kórház, műtét hegyek, stb... ). Szóval szerintem a srác ( nem a vétlen ) bepánikolt az első szembejövő motoros láttán és utánna a lehető legrosszabb megoldást választotta. Hihetetlen módon logikátlan volt és az ilyet kivédeni lehetetlen. Kérdem én: hogy jutott eszébe balról probálkozni? Érthetetlen...

Részvétem mindkét családnak, de elsősorban a vétlen hozzátartozóinak!
2007. június 12. 20:44
0
#144 Atti - vendég
Sziasztok!nem vagyok Forumozó tipus,de ma reggel a rádio ezzel a motoros csákoval foglalkozot.
Egy betelefonáló szerintem nagy igazságot mondot:-Aki ilyen gyorsasági motort vesz,azzal alákellene iratni egy Donor nyilatkozatot!
Legalább mások életét még megmentheti!
Köszi,sziasztok.
2007. június 12. 20:46
0
#145 Kitrákotty - vendég
Ez mekkora! Kötelező donori nyilatkozatot minden sportmotor mellé :D Ez már eleve elgondolkoztatná a használóját :) Bár lehet, hogy ettől még gyorsabban menne, mert úgy gondolná, hogy halálával úgyis csak jót cselekszik.
Na bocs, csak elmerengtem. A tragédia sajnos tragédia marad.
2007. június 12. 20:51
0
#146 atti - vendég
Semmi baj én is gondolkodoba estem,de igazad van gyorhajtás az gyorhajtás marad!
Üdv.
2007. június 12. 21:00
0
#147 xxx - vendég
Tudatlan barom kispolgárok... MO-n törvényileg felhasználhatják a szerveket transzplantációhoz, csak kegyeleti okból kérik a hozzájárulást a hozzátartozóktól. Legalább tudnák ezek a faszok miről beszélnek...
2007. június 12. 21:27
0
#148 Pocz - vendég
...ABS...remélem a barátod felépül, és lesz még lehetősége gyakorolni a motorozást ...
mert a videoból látszik, bizony van mit edzenie még ... de remélem ezután majd keres vmi ringet, ahol általában nem jönnek szembe ...
15* visszanéztem s 2 dolgot nem értek:
1. minek ment ész nélkül az őt megelőző haverja után a saját tempójánál lényegesen gyorsabban!?
2. ha már úgy döntött hogy jobb kanyarban előzésre adta a fejét miért nem csinálta gyorsan és pontosan!?

azt történt hogy beparázott a fabia mellett az első alig férek el helyzetben .. aztán meg ahelyett hogy borított és visszajött volna elkezdett fékezgetni és a végén a szembe jövő R1et balról akarta elkerülni...

igazi nulla ... kár hogy nem hulla ....
2007. június 12. 23:36
0
#149 György - vendég
XXX látom te valami okból már nagyon vágod a témát...
2007. június 13. 00:18
0
#150 Krisztián - vendég
Én az autósok oldaláról szólnék hozzá:ha mellém ér egy motoros én mindig lehúzódom, csak egy pillanat az egész amíg elhaladnak mellettem és ők mindig megköszönik... Így nem kell áttérniük a másik oldalra...
2007. június 13. 00:35
0
#151 Subidu - vendég
Még nem halt meg a balesetet okozó motoros. Ha esetleg felépül, remélem hogy vagy 30 évet fogházat a nyakába sóznak szándékos emberölés miatt!
2007. június 13. 06:55
0
#152 Rammstein
Újgazdagok,idióták nagyteljesítményű motorok mindig voltak,vannak,és lesznek is.Emlékezzetek az ETZ 250 időszakra mennyi baleset volt a (nagy) teljesítmény és az igen könnyű súly miatt.Manapság bárki ráülhet egy 150-200 LE rakétára....üzletpolitika ha fogy a motor jön a pénz.A bank kézségesen hitelez max rámegy a házad...no de sebaj,a lényeg a vagányság és a magamutogatás.Itt javulás nem lesz mert a vevőkör erősen lecsökkenne és ez nem tettszik ám a motorszalonoknak.Erről ennyit.3 millás moci és az ember egy szál gatyában,nikecsukában védőcucc nélkül tolja a kis barátnőjével mint az állat...persze a csajszin sincs semmi...............SPEED mocira kötelezővé tenném a komoly felszerelést,talptól skalpig.Kötelezővé tenném a Páv alkalmasságit több lépcsőben.Vizsgáztatnám a motorozni vágyókat de nem úgy ahogy ma is...akik manapság vizsgáznak az vicc semmi..nulla tudást ad...röviden ennyit.
A MENTŐSNEK TÖBB LÉPCSŐS VIZSGÁN KELL MEGFELELNI AKI 200 LÓERŐS RAKÉTÁN ÜL ANNAK ELÉG EGY SIMA NEVETSÉGES VIZSGA?

MINDKETTEN NYUGODJATOK BÉKÉBEN.
2007. június 13. 07:59
0
#153 Rammstein
Most olvasom hogy a balesetet okozó srác még él..........a teste még él,lehet......de a lelke már meghalt...ha életben is marad amit tett,soha,de soha nem fogja feldolgozni.
A vétlen srác családjának sok erőt kívánok ahoz hogy feldolgozzák a szinte feldolgozhatatlant :-(
2007. június 13. 08:10
0
#154 Elmebeteg - vendég
Sziasztok!
Nem akartam hozzászólni de a mai reggel az betett! A igen tisztelt MÉDIA elérte megint amit akart! 1973. óta motorozok ! Ami ma történt az már vérlázító! KMD 533 direkt miután meglátott a tükörben nagy gázt adott és rámhúzta a kormányt! Az elmult években most volt a második, hogy betartottam az 50 km/ó sebességet, szigorúan! Mind két alkalom majdnem, az életembe került. Mert egyszer elnézte az autós most pedig a média hatására, mert ugye a pirosnál mi volt a kérdésemre a válasz, ROHADJ MEG TE SZEMÉT MOTOROS ..... Na ezt sikerült elérnie a médiának! Régóta gondolkodom, hogy felteszek egy kamerát a motoromra és minden menetet rögzítek. Aki teheti szerintem tegye ugyan ezt és ne a sebesség felvételekkel vagizzatok, hanem azzal ki, hogy úszta meg a telefonálós, nem figyelős autóst. Nekem már sok ilyen volt. Egyszerűen nem térek napirendre, hogy valaki aki benn űl egy autóban, hogy gondolja, hogy meri megtenni azt amit ez az idióta PICSA tett. Nem egy kissrác vagyok aki egyböl egy többszáz lóerős motorra ült. Érdemes lenne egy-két autósnak az arcába vágni mit is csinál amikor egy motoros aki kevesebb helyen elfér megelőzi vagy uram bocsá elmer menni melette. Szóval indítsuk el valahogy az ilyen videókat és csapjuk arcába a sok elmebajosnak aki nem képes elviselni, hogy nem elsők.
2007. június 13. 08:58
0
#155 Robifire - vendég
Nem azt mondtam,hogy amit a srác csinált az egyébként teljesen normális és fasza dolog, csak próbáltam vezetéstechnikai szempontból megközelíteni miután olyan baromságokat írtak, hogy balra kellett volna menekülnie. A szándék egyébként csak annyi volt, hogy egy ilyen téves meglátást helyre tegyek, hátha valakinek ha legközelebb ilyen helyzetbe kerül, eszébe jut!
Egyébként az egész fórum tele van soha nem hibázok , mindig szabályos vagyok, tökéletes fasza gyerekekkel. Szálljunk ( nem véletlen a többes szám első személy) már magunkba , ki az itt aki még soha sem vétett a szabályok ellen és soha nem hozott létre olyan szitut amit a parnerek oldottak meg?!
2007. június 13. 10:05
0
#156 gid74 - vendég
Szépnapot mindenkinek!

Jómagam is motorozok már tizenöt éve és hiába néztem meg újra és újra a megrázó felvételt a srác alapvető és végzetes hibát követett el.....a rutintalanságával és a sebesség rossz megválasztásával nemcsak a saját életével fizetett de egy ártatlan élet is véget ért.....nyugodjanak békében!
2007. június 13. 10:10
0
#157 szirbik
Üdv mindenkinek!

Nagyon sajnálom mindkét srácot! Azt nem hiszem el egy hozzászólónak sem, hogy mindig mindenhol betartja a szabályokat! Csak az a kérdés, ki mennyit enged meg magának plusszba, 50 helyett 55 vagy 50 helyett 200? pár évvel ezelőtt mikor még nem voltam tisztában a hülyeségeim mértékével nekem is volt pár videóm 200-zal lakotton... Ha most visszanézem a felvételeim, csak fogom a fejem! motorosok.hu-n mikor egy ismerősöm feltette a videót napokon keresztül kívánták a halálom, mert potenciális gyilkos voltam. Örülök, és hálás vagyok az Istennek, hogy senkinek nem okoztam sérülést és kárt! Később eljutottam a Hringre párszor, sokkal jobb volt, mint bárhol közúton! A ringen rájöttem, hogy semmivel nem vagyok jobb egy átlagos vezetőnél, azóta máskébb vezetek közúton, nem érzem magam Rossinak...
Balesetmentes vezetést mindenkinek!
2007. június 13. 10:30
0
#158 jal - vendég
Szevasztok!
Elolvastam szinte majdnem mindegyik hozzászólást,és egyetértek a többség vleményével.Egyértelmű,hogy a tapasztalatlanság,és nem kicsi vakmerÅ‘ség okozta a balesetet!Én nem régóta motorozok(kb.14éve,ebbÅ‘l aktívan,szinte mindennap3 éve)voltam motorosfutár,jártam-keltem az országban,meg külföldön is,szerencsémre még nem volt komolyabb balesetem,esésem.Szerintem maximálisan emberfüggÅ‘ ez a dolog,mert,ciki ide-ciki oda,én féltem az életemet,és nem merek bepróbálni merész dolgokat.Voltam kint a múltkor az Euroringen.Hétköznap,senki nem volt a pályán,csak egy ott melózó srác,(talán pályafelügyelÅ‘,vagy valami ilyesmi,nem tudom).Befizettem 2xfél órára!Hát mit is mondjak.Hiába motorozok már évek óta,rájöttem hogyK..vra nem tudok semmit!De ha vagánykodnék a közúton,ezzel a tudással,akkor biztos hogy már ezt a levelet sem írnám most meg!Én azt mondom,(és lehet hogy most sok ellenséget szerzek magamnak)Hogy aki nem rendelkezik kellÅ‘ tapasztalattal,vagy úgy érzi kell hogy fejlessze a tudását,menjen el egy felkészítÅ‘ tanfolyamra,van már nem is egy ilyen egyesület,ahol kritikus helyzetek kezelését lehet megtanulni,(amit egyébkénet a jogsi megszerzésénél én is bevezetném!És ide csak egy mondat.Köszönet az én motorosjogsis oktatómnak,aki maga is nagy motoros,mert ugy tanított minket,ahogy kevés oktató,külön kitértünk extrém helyzetekre,blokkolásos fékezésekre,"ha kanyarban behúzol mindent mert beszarsz,és feláll a motor,mint a keljfeljancsi effektus",mennyivel menj bele egy kanyarba,vizes út, hírtelen kikerülés,a motoros miníg arra megy ahova néz,és még sorlhatnám.Hozzáteszem ez benne volt a tanfolyam díjába.szóval én azt ajánlom minden motorosnak,persze csak ha elfogadja,hogy nem csak gyorsan lehet menni,hanem ügyesen is.Igenis gyakorolni kell a motorral a rutint,lassan menni is tudni kell ,fejleszteni az egyensúlyt,szlalomozni,megdönteni a vasat rendesen,gyakorolni fékezni,szóval fejleszteni a tudást,nem baromkodni.Én is szeretem a sebességet,volt hogy én is száguldoztam,de mindíg bennem volt a félelem,és mára ezt már ugy élem ki hogy kimegyek a pályára!tudom hogy ez nem olcsó,de megéri.Mert onnan haza is ér az ember.Kösz mindenkinek hogy elolvasta ezt a pár gondolatot.Széles utat,olcsó benzint mindenkinek
2007. június 13. 10:37
0
#159 avalon - vendég
Kedves Fade
Sajnos már magyarországon is elég nagy biztosítási díj illetve teljesítmény adó van nem csak németországban. 9ezer forintos kötelezö biztosítás és melette közel 20 ezer forintos teljesítmény ado van egy 636 os gépre azért ez elég gáz. Szoval szerintem inkább ne kívánj ennél nagyobb adókat mert ez nem csak a motorosoknak lesz még szarabb de az autósok is majd érezni fogják ezt. üdv.
2007. június 13. 10:45
0
#160 agró - vendég
Szaisztok motorosok.
Tudjátok az a probléma ezzel a műfallyal (amit a videón láthatunk) hogy teljesen vétlen közlekedőket, esetleg családokat, netán utas gyermekeket, az Ő életüket is veszélyeztetik egyesek. Nem zavarná a lelki világomat, ha egy kietlen uton valaki a saját életét teszi kockára, hiszen az ő dolga. De valljuk be: mások életével játszni több, mint felelőtlenség!
2007. június 13. 11:13
0
#161 Banditos - vendég
Motorosként (autósként, pilótaként, hajósként) kérem : ne általánosítsatok!

Minden közlekedő vegye tudomásul: a közút (vagy légtér, vagy víz - minden ahol ember közlekedik) veszélyes üzem! Mindig voltak, vannak, lesznek, akik fittyet hánynak a szabályoknak és úgy gondolják, hogy rájuk sem a törvény (kisebb baj), sem a fizika (nagyobb baj!) nem vonatkozik !
Sajnálatos, hogy ezt a tapasztalatot néha azokkal is "megosztják", akik józanul gondolkodnak.

Tisztelt motoros társaim !

Élvezzük együtt továbbra is a motorozás (autózás, repülés, sb.) felhőtlen élményét, de amikor úgy gondoljátok (ki az, aki sohasem?), hogy itt az ideje az adrenalinnak, ezt ne úgy tegyétek, hogy ártatlan embereket (más közlekedő, utas, gyalogos... tök mindegy, de a lényeg hogy nem TE, a közveszélyes!) veszélyeztettek és gyilkoltok!

Nincs joga senkinek sem saját kedvtelése miatt másokat veszélybe sodorni !

Ha szórakozni akarsz, (mert ez néha érthető), csináld egyedül,, veszélytelenül.
Van rá fórum (versenypálya), hogy megmutasd, ki vagy ! Ha már van zséd a mocira, legyen a pályára is ! Vagy ott nem vagy akkora Jani, mint a kalapos Suzuki swiftes apókák között, akik lovaskocsiról meg trabiról ültek a 42 lóerős kocsijukba ?

A közút közlekedésre való, a többiek is erre használják ! (Tudjuk, hogy túl sokan, túl hülyék is) - de nekik is van rá joguk !

Ha a motorosokat ilyesmi alapján itélik meg (el), akkor mindannyiunknak rossz napok jönnek, nemcsak a pár agyalágyultnak !

Részvét a vétlen társunk családjának !
2007. június 13. 11:13
0
#162 fukeneh
Akkor is elküldöm ha beleszakadok is.
Tiszteletem mindenkinek.
Szeretnék megkérni mindenkit hogy csak a építő jellegű és kultúrált hozzászólásokat küldje
el. Ez a tragédia most nagy port kavart ezen csámcsog még a média és ezt vesézgetik otthon a
2007. június 13. 11:29
0
#163 fukeneh
Akkor is elküldöm ha beleszakadok is.
Tiszteletem mindenkinek.
Szeretnék megkérni mindenkit hogy csak a építő jellegű és kultúrált hozzászólásokat küldje
el. Ez a tragédia most nagy port kavart ezen csámcsog még a média és ezt vesézgetik otthon a
civil nem motoros polgárok. Ez a fórum és maga az oldal elég híres a színvonaláról és a
tartalom miatt ha most itt azt látják hogy nem elég hogy egy motoros balesetben megölt egy
másik motorost, hanem még utána a motorosok amikor a legjobban össze kellene
tartani még egymás torkának is esnek és egymást trágár jelzővel illetik ez a jövőre nézve nagy
károkat fog okozni a megítélésünkben.
A srác hibázott ezt senki nem vonja kétségbe, de nem az itt megjelent önjelölt bíróknak a
dolga eldönteni hogy mit érdemel, és nagyon gyalázatos valakinek a halálát kívánni, főleg
akkor ha ez az illető egy társunk.
A srác élete legnagyobb hibáját követte el, ez alól neki senki nem adhat feloldozást, se mi, se
az elhunyt család ha bocsánatot kér erre nincs bocsánat, ezt a keresztet egész életében
hordania kell.
Aki motorozik itt, az tudja mindenki hibázik én is te is más is, csak nekünk szerencsénk volt ,
nekünk megadatott hogy nem okoztunk balesetet, nem sérült meg miattunk senki és mi sem
törtük magunkat nagyon össze. Valakinek ez a hiba pici valakinek, nagy de nekünk
SZERENCSÉNK volt és utána el tudtunk gondolkodni rajta istenem mekkora barom vagyok,
köszi Főnök hogy egyben vagyok. Neki ez nem adatott meg, szívből mélységesen sajnálom
a vétlen srácot, és Őszinte részvétem a családnak, de sajnálom a hibás srácot is, remélem
felgyógyul és mivel vállalni a kell a tetteinek a következményét megkapja azt a büntetést amit
az arra illetékes emberek kiszabnak rá.
De SOHA nem süllyedek olyan mélyre emberileg, és mint motoros hogy egy motoros
társamnak a halálát kívánjam, ilyen hozzászólások után szégyellem hogy ezek az emberek motorosnak nevezik magukat. Régen nem így ment, de ez még a segítünk egymáson segítenek nekem, korszak volt, mostanra sajnos felhígultunk, de legalább próbáljunk meg összetartozást mutatni..hátha
2007. június 13. 11:30
0
#164 tomwar
Tevedsz, a srac TOBBSZOR elkovette ugyanezt a hibat, csak akkor neki, es masoknak is szerencseje volt. Ezen a napon nem.
2007. június 13. 11:32
0
#165 tvr - vendég
A mai speedmotorok erősen túlfejlődték magukat. Közelítik az 1kg/LE álomhatárt. Eljöhet az idő, hogysaját magukat fogják kiszelektálni a közúti közlekedésből. 20 éve még sokszor találkozhattunk kerékpárral, lovaskocsival is országúton, ma már ez az óriási baleseti kockázat miatt nem bevállalható.
Felmerülhet majd a kérdés, hogy kaphatnak-e közútra rendszámot a gyors speedmotorok? Végülis gokart-tal, formaautóval sem szokás forgalomban közlekedni.
2007. június 13. 13:07
0
#166 tvr
A mai speedmotorok erősen túlfejlődték magukat. Közelítik az 1kg/LE álomhatárt. Eljöhet az idő, hogysaját magukat fogják kiszelektálni a közúti közlekedésből. 20 éve még sokszor találkozhattunk kerékpárral, lovaskocsival is országúton, ma már ez az óriási baleseti kockázat miatt nem bevállalható.
Felmerülhet majd a kérdés, hogy kaphatnak-e közútra rendszámot a gyors speedmotorok? Végülis gokart-tal, formaautóval sem szokás forgalomban közlekedni.
2007. június 13. 13:08
0
#167 CBR 125 R - vendég
Részvét a családnak!
Csak annnyit szeretnék ide írnim, hogy nekem lassan egy éve van meg a 125-ös motorom. Eleinte nagyon eszetlenül vezettem de most már egyre jobban kezdek megkomolydni vezetés terén, előre meggondolni, megfontolni hogy hogyan motorozok átgondolni hogy legfőképpen az én életemet de másokét is veszélybe sodorhatom!
Szeretnék nagyobb motort venni, ha minden jól megy egy év múlva talán meg is lesz!De mindenkinek tudom ajánlani aki kezdő hogy ne vegyen max 250-esnél nagyobbat mert semmit sem tud még a motorozásól ahogy még én se sokat, szóval van még mit tanulnom de nem csak nekem, hanem annak is aki pl 10 éve motorozik! Szóval gondolkodjon mindenki el azon, hogy a saját és más életével játszik amikor felül a táltos paripájára! Csak ennyit akartam! Biztonságos motorozást mindenkinek!
2007. június 13. 13:58
0
#168 menõmanó - vendég
Üdv!
Azt azért nefelejtsük el,hogy az ember húzza a gázt nem a motor! Legyen az akárhány lóerős is! Hagy döntsem el én,hogy nekem mekkora motor kell,amíg normálisan a kreszt betartva ésszel motorozok addig senkinek semmi köze hozzá,hogy mekkora motorom van! 25 éve motorozok és eddig NEM VOLT BALESETEM ja szerencsém volt ?, 25 évig kitartó szerencséje senkinek nincs! Amim volt: ESZEM a normális közlekedéshez! Felháborít az,hogy sok idióta miatt az én biztosításom,teljesítmény adóm drasztikusan emelkedik, és valószinü,hogy a nyakamba akasztanak már itt a fórumon leírt szankciókat is!150 lóerős a motorom,hogy miért azért mert CSAK! Nem hiszem,hogy meg kellene indokoljam,mivel normálisan a kreszt betartva közlekedek!( Hihetetlen,hogy betartom a kreszt? Ne magadból indulj ki!)
2007. június 13. 15:10
0
#169 zoli - vendég
Sajnos az ilyen felelőtlen, "ki ha én nem"! tipusú ember miatt van a motorosoknak
rossz híre!
A legtöbb (pláne) "fiatal" motoros megveszi v. megkapja aputól a motort, leteszi a
jogsit és máris ő az utak királya. Csak kevesen tudják, hogy nem ez a nagy szám,
hanem az, hogy tudd ne tövig húzni (is) a gázt! Ehhez ész kell! Az pedig nem jár
sem a jogsi sem az "új" motor mellé. Szerencsére sok kereskedésben már plusz
vezetéstechnikai oktatást is kínálnak. Nem alaptalanul találták ki ezt a szolgáltatást!
Tanulni nem ciki, még jól jöhet!
A másik amitől rosszul vagyok, amikor megfelelő ruházat nélkül motoroznak ezerrel.
Több rövidgatyás, pólós és papucsos (néhányan még bukót sem vesznek fel!) "motorost" láttam már és sok olyan van közöttük aki az utasát sem védi legalább
egy dzsekivel. Nagyon tud ám fájni! És örülhetsz, ha fájdalmat érzel, mert azt jelenti,
hogy életben maradtál!
Sajnálom mind két motorost, akár segg volt a vétkes, akár nem. Nem kellett volna
megtörténnie ennek a tragédiának! Forgalmasabb utat nem találtak? Miért nem gondolkodnak előre?
2007. június 13. 15:53
0
#170 zoli - vendég
Aki nem érti, hogy miért sajnálom a vétkest is?!
Csak azért, mert szar lehet v. lehetett (nem tudom él-e még) ész nélkül élni!
2007. június 13. 16:00
0
#171 Airjordan23 - vendég
Szerintem nem kell sajnálni!

Inkább a vétlent!

Miért nem kell sajnálni?
Egyszerű a válasz!
Az eszetlensége miatt lett tragédia az egészből!
Nem pedig azért mert kavicsos volt az út, vagy olajfoltra ment rá , vagy kicsúszásnál egy fát kapott el stb...!
Ha ne adj Isten valaki ezek miatt veszti életét, úgy tudom sajnálni még ha egy ártatlan ember életét is kioltja.
DE hogy ilyen miatt,hogy záróvonalon 140-el előzök és megyek a másik haverom után!
Hát emiatt nem tudom sajnálni!

Bár azt sem szabad kívánni,hogy "dögöljön meg"!

Ahogy az édesapja mondta: -A fiamnak kell vállalnia a felelősséget!

Üdv!
2007. június 13. 16:26
0
#172 poisoner - vendég
Sziasztok!
Szörnyű volt látni ezeket a képsorokat........
Én mindössze 3 éve motorozok, de sajnos nagyon sok olyat láttam aminek nem szabadott volna előfordulnia! Azzal hogy eggyes emberek akik életükben nem ültek motoron szidják és fikázzák azokat akik inkább 2 kerékre ülnek (akár hobbiból akár hivatásból)! Ennek semmi értelme! Sokak annak köszönhetik az életüket hogy motoron érkezett a segítség.......(motorosmentő). A saját szememmel láttam tavaly nyáron az m0-on! ha nincs motoros mentő akkor az emberke már régen nincs közöttünk. Sajnos én is ismerek olyanokat akik nem tisztelik a vasukat csak mennek mint ha muszály lenne....... DE! Ne felejtsük el hogy 10 balesetből 7x az autós a vétkes! Példának okáért: piciny városunkban egy autós nem állt meg a stop táblánál (1 forgalmas kereszteződésben) és szemrebbenés nélkül ment bele és döntött fel egy motorost..... Ezek az antimotoros vélemények sajnos a robogós kis gyökereknek köszönhető akkik azt hiszik hogy mindent lehet mert apuci alábasszta azt a szart.......

Csak ennyit szerettem volna mondani...........

Barátaim: A nap süssön rátok..........!
2007. június 13. 16:44
0
#173 mano - vendég
dodor holnap a mokkaban vedi meg a munder becsuletet
2007. június 13. 17:11
0
#174 FeCsa
Sajnálom a történteket. Mind a két felet. Főleg azt, hogy egyik fél sem élte túl. A fiatal srácot, hogy nem tanulhat a hibáiból. Nem csak a motorozással kapcsolatban.
Voltak itt érdekes hozzászólások ...
Hiba? Igen, oktatásban is keresendő. Autós oktatásban sem sok szó esik a motorosokról, pedig ők is a közlekedés aktív résztvevői. Annyi motorozással amennyivel én is megszereztem a jogosítványt, hát kitörölhetem ... ha jobban megeröltetem magam akkor biciklivel tekerek olyan tempót, hogy a szlalompályán ne bukjak meg. Pályán vezetni meg egy körgyörűnyit lehetett ...
Mindenki veszített már el barátot, havert, ismerős vagy csak szimplán motoros társat. Sajna az lett a trendi, hogy az a faxa motoros aki gyorsabb?
Legyen az, hogy ki mennyire segíti a motoros társait? Hogy mit, miért és hogyan kell megtenni... ha az a srác mielőtt megelőzte volna a társát egy kicsit segít a nagy rutinjával ...
eredmény?

Yetrider hozzászólásai tetszenek, de nehogy kisarkítsák már a hozzászólását, hogy azért mennek a speedesek gyorsan, mert meleg van és csak a menetszél maradnekik.
Szabályok vannak, vonatkoznak mindenkire, még ha ésszerűség keretein belül néha ezt túl is lépjük. Cikázzon mindenki a sorok közt, lámpánál előre, én is megteszem, de ne 120al.
2007. június 13. 18:14
0
#175 bigrip83
Sok az érdekes hozzászolás-

Én véleményem a következő: Nekem is egy 100 lovas gépem van. Ő már a 6 motorom. Szépen feltornásztam magam erre a szintre. Hogy ismerem a motor teljesítményét 6 év motorzás után.. NEM!... Sőt ha a 65% kihasználom belőlle akkor bőven jó.

Sokab veszek nagyobb motort. Azt sem tudják, hogy mire képes a motor. A saját képességeikről nem is beszélve. Engem ez bánt a legjobban. Vegyen mindeki egy olyan motort amiről tudja hogy mi van benne.. És ki is tudja használni.

R1-en elmegy egy srác a nőjével papucs poló rövidnadrág. Én teljes bőr protektor. És nem tudtam utánna menni. Kurva gyors volt. Aztán a másik. Szintén R1. Zircen. Mint az állat úgy ment végig a helyen. Én megilyedtem tőle.. Pedig csak néztem, hogy mit csinál.

Haverom simson után vett 600 Gixert. Kiment húzni neki.. 220-250, de a gumija szögletes hátul . Azt sem tudja mi a döntés. Ilyen embernek a jogsiját is elvenném. De azért jól néz ki a motor, és szól mint állat. Csak tudni kellene, hogy mit jelent a 120 ló alatta. Na ez a nem midegy..
2007. június 13. 19:16
0
#176 Yetirider - vendég
Üdv mindenkinek, főleg a sok majom potenciális donornak.

Ahogy vártam: a média teljes lendülettel rajta van az eseten és próbálja teljes erővel felfujni még akkor is, ha ezzel durván torzítja a valóságot. Amúgy ha még valakinek nem lenne meg, a Ghostrider videók, vagy hasonlók ott találhatók az MTV honlapján. Ők különösen szeretnek csámcsogni az ilyen eseteken, de csak a negatív oldalról. Nálam ezt úgy hívnám, hogy közösség elleni izgatás.
Kicsit felbosszantott a reggel nyilatkozó rendőr. Sok tekintetben igaza van, de jó lenne, ha nem tekintenének minket taknyos hülyegyerekeknek. Jómagam is mérnökember volnék. 14 év alatt, mióta motorozok, még nem volt balesetem, pedig minden nap megjárom a miskolci csúcsforgalamt kétszer is. Még nem is büntettek.
Az, hogy keményebben igazoltatnak majd, az engem nem zavar, nálam úgyis rendben van minden. Csak egy dologtól tartok. A gond csak az, hogy nem érnek el vele semmit.
Ezek a szélsebes vesstetartók ugyanis tudják, hogy a rendőr esélytelen utólérni őket. Ennek megfelelően nem fognak megállni. Vajon hogy fog viszonyulni hozzám az a rendőr, akit előttem három speedes elől volt kénytelen félreugrani.
Köszönöm kedves donorok, éljen a nagy motoros összetartás.

A kocsik között elhaladásról. Nálam a sebességhatár nem 50, hanem a forgalom ritmusa /- 10km/h. Ha dugóv an, akkor a forgalom ritmusa 0. Ha én elaraszolok 10-zel a sorok között, senki nem tiltakozik. Ha valamelyik autós nem vesz észre és elém fordul, semmi gondot nem jelent megállni. Ennyit meg tényleg ki lehet bírni.
2007. június 13. 19:21
0
#177 Airjordan23 - vendég
#175 bigrip83

Szeretném ha elolvasnád a #14-es hozzászólásom.

Idézlek "Vegyen mindeki egy olyan motort amiről tudja hogy mi van benne.. És ki is tudja használni. ".

Az utolsó mondattal nem értek egyet.Persze a te véleményed amit én tiszteletben tartok.
Nekem 178 LE gépem van.Nem tudom kihasználni.NEM IS AKAROM!
Az ok ami mellette szól: Imádom a gépet,mellesleg keményen megdolgoztam érte és nem hitelre vettem éééés nem az apu meg az anyu rakta alám!(Az ő szavuk: -Koporsószöget nem veszünk!).A kisebb gépek többet "pörögnek" ezzel 6.-ban 3000-3500-as fordulaton megyek 90-100-at.6 l eszik. És ez tetszik semmi más.DE! Én tisztelem és tisztába vagyok vele mit tud és én mit nem! Ez egy fegyver ami könnyen visszafele sülhet el!
2007. június 13. 20:37
0
#178 ezt is nézzétek - vendég
http://www.youtube.com/watch?v...

Ő megúszta
2007. június 13. 20:53
0
#179 bigrip83
#177 Airjordan23

Az utolsó sorokban fejtetted ki a lényeget.. Érzed, hogy mi van alattad.. és a képességeid is tudod..

Rengeteg majom.. meg nem!
2007. június 13. 21:54
0
#180 Yetirider - vendég
Üdv mindenkinek- ismét! Na cseszegessük egy kicsit a rendőröket is.

Van velük egy nagy gond. Ők csak azt látják, hogy van a személygépjármű meg a motorkerékpár meg a tehergépjármű, stb.. És azok a motorosok meg a
2007. június 13. 22:06
0
#181 Yetirider - vendég
Üdv mindenkinek- ismét! Na cseszegessük egy kicsit a rendőröket is.

Van velük egy nagy gond. Ők csak azt látják, hogy van a személygépjármű meg a motorkerékpár meg a tehergépjármű, stb.. És azok a motorosok meg a
2007. június 13. 22:07
0
#182 Yetirider - vendég
Na cseszegessük egy kicsit a rendőröket is.

Van velük egy nagy gond. Ők csak azt látják, hogy van a személygépjármű meg a motorkerékpár meg a tehergépjármű, stb.. És azok a motorosok meg a
2007. június 13. 22:10
0
#183 Yetirider - vendég
Üdv mindenkinek- ismét! Na cseszegessük egy kicsit a rendőröket is.

Van velük egy nagy gond. Ők csak azt látják, hogy van a személygépjármű meg a motorkerékpár meg a tehergépjármű, stb.. És azok a motorosok meg a
2007. június 13. 22:12
0
#184 Yetirider - vendég
ez nem jöttát És azok a motorosok meg a
2007. június 13. 22:14
0
#185 Yetirider - vendég
Bocsesz, de ez nem jön át, pedig akkora szépet írtam
2007. június 13. 23:02
0
#186 Yetirider - vendég
Egyébként oda akartam volna kilyukadni, hogy jó lenne, ha az illetékesek egyszer végre szóba állnának velünk, motorosokkal és nem néznének minket teljesen idijótának. Ugyanis elképesztő, hogy mennyire nincsenek képben, én meg előre félek a következményektől.
2007. június 13. 23:20
0
#187 tvr
Ha szóbaállnának mi lenne?
Semmi.
Csak vissza kell itt olvasni. Az emberek többsége nem látja a probléma lényegét.
Ezek a motorok formula autók menetteljesítményét tudják. Vajon Forma3-as autóra miért nem lehet rendszámot tenni és járni vele közúton?
2007. június 13. 23:34
0
#188 Hawk(Esztergom) - vendég
Helyes tiltsuk ki az öszes M3 BMW-T , S2 AUDIT STB....... és térjünk vissza a lovas kocsikhoz , bár lehet hogy az is veszélyes mert megrúg a ló! Ez nevetséges és ídióta gondolkodás. Nem a motor veszélyes értsétek már meg ,hanem az aki vezeti és ahogyan vezeti. Egyébként 100-180 Le motorral is lehet élvezetesen motorozni lassabb tempóban is.

Egyébként meg úgy gondolom ,hogy aki nem ismeri a motoros társadalmat annak inkább a Nők lapja fórumain kéne osztani az észt!
2007. június 14. 00:12
0
#189 Yetirider - vendég
Üdv TVR!
Asszem te nem látod a lényeget.
1. Soha nem a motor a veszélyes, hanem a motoros. Az teljesen lényegtelen, hogy hány lóerős egy motor. Az a lényeg, hogy ne kerüljön avatatlan kezekbe. Mondok egy remek példát. Hayabusa. Majd 180LE, elhanyagolható idő alatt gyorsul fel 0-ról 300-ra. De az a rész tökéletesen lényegtelen. Ha egy ilyen gépet normálisan, a kresz szabályait közel betartva használsz, rá fogsz jönni az igazi előnyökre. Nevezetesen arra, hogy ez egy igen kiváló túramotor. Mert kiváló a szélvédelme, alíg fogyaszt, ha az asszonnyal felmégy valami hegyre kirándulni, még csak nem is kell visszakapcsolni, 6-ban előzhetsz, stb.

2. A rendőrökkel kapcsolatban: csak nyálazd át a nyilatkozataikat. Piszokul nincsenek képben, információ hiányában pedig csakis rossz döntés születhet. Így egyrészt soha nem lesz jó megoldása a problémának, másrészt jó eséllyel kollektíve beszopunk.
Ha viszont megszületik a kapcsolat bármi módon, akkor meg van a lehetőség egy mindenki számára jó megoldás megszületésére.
2007. június 14. 00:14
0
#190 Rajmi - vendég
MINDKETTŐJÜKNEK részvétem.
Őrültek mindenhol vannak, pl Isle of Man, bár ott sincs szembejövő,
szóval nem az őrülettel van baj, hanem a hellyel, és a rutintalansággal.
Mellesleg az ütközés elkerülhető lett volna még ennél a tempónál is,
csak szerintem mindegyikük a másikra várt, bár az okozó ezt tényleg nagyon elcseszte.
De 1 új fogásvétellel, és jobbra beborítással simán vissza tudott volna menni
a saját sávjába.Szörnyű dolgok ezek.
Megjegyzem, NEM nagygixer volt, hanem vagy 600-as, vagy 750-es.
2007. június 14. 00:39
0
#191 PRL - vendég
#147 xxx - vendég - június 12. 21:27

"Tudatlan barom kispolgárok... MO-n törvényileg felhasználhatják a szerveket transzplantációhoz, csak kegyeleti okból kérik a hozzájárulást a hozzátartozóktól. Legalább tudnák ezek a faszok miről beszélnek..."


Eleteben barki megtilthatja, hogy felhasznaljak a szerveit. Ha nincs ilyen tiltas, akkor automatikusan donor lehet.

Na? Ki a barom?

"Egy mentős szerint viszonylag ritka, hogy a súlyos balesetek áldozatai szervdonorok lehetnek. Egy húszéves lány motorral ment neki egy korlátnak, az egész teste összetört, az újjáélesztéssel sem tudtak próbálkozni, mert a szívét sem találták. Az a jó donor, akinek csak a feje sérül meg - állítják a mentősök. "
2007. június 14. 12:49
0
#192 Yetirider - vendég
Mellesleg ha valaki tegyük fel kerít egy Forma1-es versenyautót, felszereli a megfelelő világító berendezésekkel, és elvégzi azokat az átalakításokat, amikkel a járgány megfelel az előírásoknak, rendelkezik a szükséges dokumentációval, simán kaphat rá rendszámot és járhat vele mondjuk munkába, ha akar és persze tud. Ennek semmi akadálya, csak kevesen teszik meg.

Egyébként azt a kanyart tuti hogy jóval nagyobb sebességgel be lehetett volna venni. A záróvonalon is simán át lehet venni. Fizikailag nem gond.
Viszont azt a kanyart ott tilos 70-nél gyorsabban bevenni. Be lehet venni 150-nel is, csak épp nem szabad. Tehát azt a kanyart legfeljebb 70-nel lehet bevenni. A 70 jól látható módon egy két jegyű szám. A 7 előtt 0 van. Nem 1, 2 vagy három.
2007. június 14. 17:03
0
#193 Yetirider - vendég
De komolyra fordítva a szót.
Az egyetlen különlegessége ennek a balesetnek csupán az, hogy az egyik motoron kamera volt, ami rögzítette az eseményt. Pedig nem történt semmi különös, ez a dolog teljesen mindennapos, már már szinte hétköznapi- sajnos. Majd minden hétvégén megtörténik a Mátrában, a Bakonyban vagy a Mecsekben. És EZ az igazi probléma.
Én túramotorosként nagyon szeretnék valamikor elmenni Kékestetőre, ahol kiskoromban a mókusokat etettük. Jó lenne szétnézni Dobogókő környékén, mert bámulatosan szép. De nem, mert életveszélyes. Nem az út miatt, hanem a sok esztelen szélvészpityu miatt, ugyanis hajszáll pontosan az fenyeget, mint ami a felvételen is látható.
2007. június 14. 17:28
0
#194 Airjordan23 - vendég
Nem yetirider!

A 7 után van a 0-a! :)
2007. június 14. 21:09
0
#195 Yetirider - vendég
felőlem...
csak ne veszélyeztessetek felelőtlenűl más repülőket :-)
2007. június 14. 21:28
0
#196 Elmebeteg - vendég
Hát látom alakulnak a dolgok!

Viszont én már 20 éve ugatok, hogy autó, motor, stb nem tud balesetet okozni, tehát melyik baromarcú állat találta ki, hogy a járműnek kell biztosítás és a nem a soförnek. Miért nem lehet már végre józan ész szerint csinálni dolgokat! Gondoljatok bele mennyivel olcsóbb lehetne a biztosítás ha mindenki akinek van joggsija fizetne, és akkor nem lenne gond, hogy oda adod valakinek az autódat. Ez cég viszonylatban is jobb lenne mert nem a céget baszná szét a hülye soför, stb.
És akkor nem is beszéltem arról mennyire könnyebb besorolni valakit a biztosítási kockázatviselésbe! Száz szónak is egy a vége sok előnnyel járna.
2007. június 15. 14:08
0
#197 WRC
Sokan irták hogy ott állatkodjanak az ilyenek, ahol nem csak a saját életükkel játszanak.
Sztem ezt is faszság mondani, az ilyenfajta motorozásnak ott sincs értelme, sztem mindenkit hazavárnak otthon, és azzal hogy a saját életükkel játszanak, másokét teszik tönkre! (család, barátok) , legyen akár motoros akár autos , mind között megvannak az állatok! DE MINDANNYIUNKAT VÁR VALAKI, és állat dolgokkal ne tegyük tönkre senkinek az életét! És ebben a témában nem az autosokat kell fikázni ahogy sokan teszik mert ehhez éppen nem tartozik. Motorosok ugyanolyan vétkesek mint az autosok, én autos vagyok és nemegyszer fordult ki elém motoros ugy hogy satuznom kellett, de azt ne várja el egy motoros se hogy egy 60-70 éves faszi is észre veszi (akinek ugyanugy megvan a joga a közlekedésre) a lakott területen egy akár kis ivü kanyarba is a 150 el érkező motorost, adjuk meg az elsőbbséget ha jár, a motoros a legtöbb esetben ugyanugy vétkes mint az autos, egy nyugodt autos vezető nincs ezekre felkészülve, és ha a motoros ugyanugy betartaná a kreszt mint ő, akkor nem okozna az autos balesetet. Nem vagyok motoros, de barátaim nagy része az, és nem egy szenvedett balesetet ugy hogy az autos volt a hibás, vagy 50-50, de egyik se történt volna meg ha nem állatul mennek! Én sose fordulok ki egyetlen motoros elé, mert tudom hogy nem 50 el megy, lehet én se annyival mennék, de adjunk esélyt az autosnak is hogy ne okozzon balesetet!

Üdv, jo időt, száraz aszfaltot mindenkinek !
2007. június 15. 16:32
0
#198 Airjordan23 - vendég
OLVASTÁTOK?

http://index.hu/politika/bulva...

Mecsekben ismét!

Állat.
2007. június 15. 20:19
0
#199 feri2360 - vendég
Elmebeteg, a motor önmagában valóban nem okoz balesetet, viszont a sportmotorok esetében a sportos tulajdonságokat erősítették a jóindulatú viselkedés rovására, egy ilyen gép megbosszulja a vezetési hibákat, vagyis csak felkészült, jó képességű motoros alá való. Ehhez képest bárki megveheti. Az autókat egyre inkább a leghülyébbeknek készítik, a sportmotoroknál ez fordítva van, csak végre tudomásul kéne venni. A
2007. június 16. 05:47
0
#200 feri2360 - vendég
Elmebeteg, a motor önmagában valóban nem okoz balesetet, viszont a sportmotorok esetében a sportos tulajdonságokat erősítették a jóindulatú viselkedés rovására, egy ilyen gép megbosszulja a vezetési hibákat, vagyis csak felkészült, jó képességű motoros alá való. Ehhez képest bárki megveheti. Az autókat egyre inkább a leghülyébbeknek készítik, a sportmotoroknál ez fordítva van, csak végre tudomásul kéne venni. A
2007. június 16. 05:59
0
#201 feri2360 - vendég
Elmebeteg, a motor önmagában valóban nem okoz balesetet, viszont a sportmotorok esetében a sportos tulajdonságokat erősítették a jóindulatú viselkedés rovására, egy ilyen gép megbosszulja a vezetési hibákat, vagyis csak felkészült, jó képességű motoros alá való. Ehhez képest bárki megveheti. Az autókat egyre inkább a leghülyébbeknek készítik, a sportmotoroknál ez fordítva van, csak végre tudomásul kéne venni. A *vétlen* motorosról: ha túllépte a megengedett sebességet, márpedig valószínűleg túllépte, akkor ő is hibás volt. A sebességhatárokat főként azért állapítják meg, hogy a *történéseket* lelassítsák, közelítsék az emberi reakcióidőhöz, vagyis ha bármi történik (pl. valaki szembejön) legyen idő annak a kivédésére vagy a következmények enyhítésére. Nem vagyok álszent, én is gyakran csak ajánlásnak tekintem a táblákat, de ha balesetbe keverednék, akkor én is hibás lennék (persze a vizsgálatnál ezt nem feltétlenül állapítják meg). Viszont a szabályszegést is ésszel csinálom, ezért saját hibámból már rég keveredtem bajba, sőt mások hibáit is rendszeresen ki szoktam védeni. Jónéhányszor megadtam az elsőbbséget a balról jövőnek, csak hogy ne öljön meg. Cat írásáról: azt hiszem, legtöbben félreértettétek. Volt itt, aki felháborodott azon, hogy hogyan kerülhet szóba egyáltalán hogy a vétlennek mit kellett volna tennie. Pedig erről is beszélni kell! Cat nem hibáztatta őt, csak utalt arra, hogy adott esetben a vétlen is tehet valamit a helyzet megoldására és így az élete megmentésére. Az *ő okozta a bajt, hát oldja is meg* szemlélet alapvetően hibás, mert a büntetés a célja nem pedig a helyzet megoldása. Ez olyan, mintha valaki a panelházban felgyújtja a lakását, a szomszéd lakás is ég már, de annak a lakója azt mondja: nem mozdulok innen, a szomszéd okozta a tüzet, hát oltsa is el. Ugye, milyen nevetséges? Veszélyhelyzetben csak egy a fontos: elkerülni a balesetet. Ha ehhez nekem kell tennem valamit, akkor meg is teszem, nem várok az *ellenfélre*. Én pl. ha valaki kijön velem szemben előzni, már rég nem villogtatok. Ha túl közel van, fékezek, lehúzódom. Olyat még nem láttam, hogy valaki villogtatás hatására félbehagyta volna az előzést. Mivel a lámpám ég, biztos hogy lát is engem. Mégis kijött előzni, tehát nem fogja félbehagyni. Egyet tehetek: segítem, hogy befejezze az előzést és így életben hagyjon. Ugyanez a szitu, ha engem előznek és már nagyon jönnek szembe. Nem dudálok, nem büntetem, nem mondom azt hogy ő cseszte el, ő baja. Életszeretetem erősebb a büszkeségemnél, fékezek, lehúzódom. Erről írt cat.
2007. június 16. 06:17
0
#202 Matrix182 - vendég
Airjordan!Ha megtennéd azt ,hogy nem ragasztasz bárkire is különféle jelzöket(állat) pláne ugy ,hogy még nem is ismered megköszönném!Neked csak betük a képernyön nemtudod ,hogy motorozott és milyen ember!Szal csak okosan!Köszönöm
2007. június 16. 07:56
0
#203 feri2360 - vendég
Két kiegészítés: 1. Cat nem itt, hanem emitt (http://belsoseg.blog.hu/2007/0...) írt, bocs. 2. Természetesen min. 90%-ban a kamerás motoros a hibás.
2007. június 16. 08:10
0
#204 Airjordan23 - vendég
#202 Matrix182 - vendég - ma 07:56

Ugyan úgy mint a képernyőn a videóban! Csak bábuk azok akik a motoron vannak.

Igazad van nem "állat" bocsánat! Hanem ESZETLEN GYILKOS.....
2007. június 16. 09:33
0
#205 Matrix182 - vendég
Airjordan!Köszönöm a hozzászolásod!Megmutatod a fogad fehérjét!Te is egy többarcu senki vagy!Játszod itt a jogyereket miközben te is csináltál már a motoroddal egy s mást feltéve ha van motord!Ne alkoss rola véleményt mégegyszer mondo mmert nemismered!Ha esetleg további problémáid vannak és következö sértegetéseket akarsz elhangoztatni azt már megbeszélhetjük személyesen is!Üdv:Norbi
2007. június 16. 11:00
0
#206 Airjordan23 - vendég
Matrix!

Miről beszélsz te?

Igen elfogult vagy!
Nem kell keménykedni.Te mutatod ki igazán a fogad fehérjét.
Véleménye mindenkinek van.Ha autós csinálta volna ugyan ezt! az is semmi más nem lenne csak egy ESZETLEN GYILKOS!
Persze én is csináltam "őrültséget" pedig nekem csak ZX-12R-em van.De én nálam az őrültség szó az azt jelenti,hogy egyenes szakaszon 200-al repeszteni autópályán.Nem pedig záróvonalon előzni belátatlan kanyarban!

Ezzel ennyi!

Nem kell tovább ragozni!
2007. június 16. 18:30
0
#207 Kawa12 - vendég
Igaza van Airjordan23-nak!

Én szememben sem más mint amit ő állít!

Bárkit megkérdezel úgy,hogy mi a véleménye, mindenki ezt mondja aki DÜHÖS lesz a videó láttán!

Másik: hiba?

Mit jelent ez? Nem a versenypályán vagyunk,hogy persze hiba és kicsúszott.....
Ez közlekedés! Nem versenypálya!

Nem bántok senkit húzza neki! DE ne eszetlenül és másokat ne veszélyeztessen!

Látjátok már megint a Mecsek-ben volt valami! Motoros túl gyorsan ment a szerpentinen és nem tudta bevenni a kanyart, nekiment egy fának és kettétört a motorja! A pilótát meg nem találják! Vagy már meg van?

Hát ezért akinek nincs esze és önmérséklete az ne üljön fel rá (motor) !
Sőt ha kérhetem még biciklire se!

Üdv Kawa
2007. június 16. 18:43
0
#208 Matrix182 - vendég
Ez Undorito!Senki nemtud semmit a 2. baelesetröl és már teljesen más hirek forognak mint a valoság!Vicc!Ezt hivják kommunikácio áramlásnak?Nemtudta bevenni a kanyart?neharagudj de ezt holhalottad!Köze nincs a valosághoz!Neitéld el mig nem ismered!Én ismerem és külömb mint az átlag "énvagyokaJani"motoros.Airjordan:szerinted helyénvalo 200al menni az autopályán?Ugyanugy szabálysértés (sajnos nem böncselekmény)mitn átlépni a zárovonalat!Nahmeg ott is mennyi gixer adodhat 200nál!Ugyhogy nemkell itélkezni mi jobb és mi rosszabb!Azthiszem az maardjon a legnagyobb csönbe aki ilyen paripával mászkál közuton!
2007. június 16. 23:44
0
#209 Airjordan23 - vendég
Matrix

Ott szembe legalább nem jön semmi!
Én elhiszem,hogy külömb.A videon látszik.

De hagyuk.
2007. június 17. 09:37
0
#210 Virsli - vendég
Az ilyen motorosokkal van tele a t...m. Nem tudok úgy felmenni a Mátrába, hogy egy ilyen köcsög ne próbálna meg rámelőzni kanyarban, záróvonalon. Azt mondják figyeljünk autósok a motorosokra. Szerintem nekik is figyelni kéne! Másokra is, hiszen nem csak ők közlekednek. Az ilyen figurák menjenek el egy elzárt területre, és ott vessenek véget szánalmas életüknek. De ne másokat küldjenek a halálba.
Motorosok!
Természetesen nem minden motorosról ez a véleményem, csak az ilyen utcai fighterekről. Nagy motor, rajta 50 kiló, meg egy üres bukó. Az a kérésem, hogy figyeljetek másokra és csak ne csak azt várjátok el, hogy rátok figyeljenek. Az úton közlekedők - én is - szeretek egyben megérkezni az úticélomhoz. Ha csak más figyelmére hagyatkoztok akkor ez történik...
Mottó " Aki nem tud biztonságosan motorozni, az dögöljön meg még mielőtt más fog miatta!"
2007. június 17. 10:13
0
#211 Dan - vendég
Naplót remélem megnéztétek! A gyerek apja van még felháborodva hogy a média ekkora ügyet csinált ebből a balesetből! Remélem kap 4 évet a gyerek! részvétem az áldozat családjának!
2007. június 17. 19:31
0
#212 Perillustris
S ez?

http://www.youtube.com/watch?v...

Persze ez a történet is kellemes:

"Ma már nálam is kiverték a biztosítékot a motorosok. Az Árpád hídon jön szembe egy böszme nagy fekete motor UHM512 vagy mi, a délutáni csúcsban, rajta a faszi teljes páncélban, evickél a futók, bringások, gyalogosok között, melléérek és megszólítom, hogy ulam, az autóút itt van mellettünk. Erre az intelligens válasz; te csak ne nagyon pofázzál köcsög gyerek. Fék, bringa letámaszt és megkérése, hogy akkor talán fussunk neki még egyszer. Lepakolja ő is a vasat, kezemben a telefon, mellettem visít egy nő a bringán, előtte 6-7 éves kisgyerek bénázik, faszi rombol felém, mondom neki, hogy egyből a 112vel kezdjem, vagy esetleg lenyugszik? Ordít, hogy az az ő gyereke és kíséri. Leesett, hogy a nő meg akkor a neje őnagysága lehetett, mert továbbra is visítozott. És ekkor elfogytak az érveim.
Egy kibaszott nagy, fél sáv szélességű motorral megy az Árpád hídi bringaúton, veszélyeztet mindenkit, a gyereke mellett nehezen fér el, előtte meg nyomja a kiscsákó arcába a gázt. A gyerek pityergőre állt, az asszonynak természetesnek tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben, kisebb csődület összetódult már, a reakcióból levehettem, hogy ez már nem az első észrevétel lehetett számukra a kis kirándulásuk során, így szokatlan módon megveregettem a vállát és egy csak így továbbal elbúcsúztam. Esélytelen voltam megértetni, hogy nem csak törvényt sért, de elgázosítja és veszélyezteti a saját kölykét is, másokon kívül.
Aztán még jött szembe vagy 3 másik robogós a hídon, de már nem érdekelt. Ha ennyire fosnak az autóúton, miért nem maradnak inkább otthon? Ha ennyire félti a gyerekét, miért nem ül bringára? Ez a példamutatás a kiccsávónak?
Atomra érettek már ezek a hülyék."

http://criticalmass.hu/blogbej...
2007. június 18. 23:40
0
#213 Dspark - vendég
Időszerű lenne ha a rendőrök a motorosokat is vadásznák.
A nyár a motoros szezon, csapatokba verődve használják az utakat versenypályának!
2007. június 20. 20:22
0
#214 Yetirider
Üdv dspark!
megvolt
http://www.rrace.hu/news.php?r...
2007. június 20. 20:50
0
#215 falcotibi
Dspark egyszerű vagy mint egy szög. Ha jól számolom, ez mintegy 10%. A többi normálisan ment. Nos akkor kik is használják a közutat bandába verődve versenypályának?
2007. június 21. 11:21
0
#216 abence
Hát,jó sok baromságot lehet itt olvasni....
De vannak olyanok,akiknek igaza van.
Szerintem nem a motorok tehetnek arról,hogy a tulajdonos 300-al megy.A motor csak egy tárgy,ami azt teszi amit a gazdája kér tőle.Ha jól látom a videót,olyan 120-nál történik a baleset.Ennyit meg egy 125-ös motor is tud.Hiába folytják le a motorokat 100le-re.Egy 100le-s motor is úgy gyorsul,mint egy subaru impreza.És 1000-es gixerrel is lehet motorozni rendesen.És aki felelőtlen,az egy robogóval is megöl bárkit.Vagy szerintetek,miként végződött volna ez a szörnyű baleset,ha mondjuk egy 600-as gsr-en ült volna az illető?Semmiben.Én például egy zzr 1100-al tanultam,és először kertek alatt,parkolókban,aztán éjszaka a városban,végül nappali csúcsforgalomban motoroztam.Ha valaki felelőtlen,és nem gondol bele a következményekbe,azzal a legnehezebb valamit is csinálni.Szerintem a legjobb megoldás,a szigorúbb rendőri ellenőrzések,és az első alkalommal el kell venni a jogosítványt,és elkobozni a motort.
A legjobb megoldás ha minél jobban megpróbáljuk betartani a sebességhatárokat.
Sajnos engem is ütött már el rendőrautó,de mivel 40km/h-val mentem,semmi bajom sem lett,csak a motorom fejidomát kellett újrafényezni,ami nekem jobban fájt,mintha a csontjaim törtek volna szét...Tehát nem szabad általánosítani.nem a motor tehet róla,nem a többi motoros,nem az autósok.Hiába tiltjuk be,fojtjuk le,adóztatjuk meg.Csak a fejekben dől el minden.Sem motoron,sem autóson nem múlik.
És szerintem a baleset okozóját is megilleti a sajnálat,hiszen valószínüleg ő sem így akarta.
2007. június 29. 15:15
0
#217 kerjuk@adja-meg - vendég
It is a shame that the crazy f*ck who crossed the centre line hit another bike rider - he should have died under an 18-wheeler!
2007. július 5. 13:58

Hírek »

Egy bukás, egy győzelem
Gyutai Adrián a szombati nehézségek ellenére is nyerni tudott.
Nyílt nap a MAMI-nál
Ismerd meg a motorszerelés csínját-bínját! Május hatodika, MAMI szakiskola.
Kacifántos história
Kerékpárgyártással kezdték, végigharcolták a két világháborút, hogy végül a nyolcvanas évek elejére a japánok győzzék le a zsákutcába jutott motorgyárat. Szerencsére a Triumph márkanév nem lett az enyészeté, sőt!

Események »

Fotókönyv · Szabályzat · GYIK · Kapcsolat · © 2003-2014 Sport Motor