Pedig a valóságban ez a kilenc méter soha nem áll rendelkezésére: a kétsávos utak öt-hat méter szélesek, vagyis ekkora helyen kell megfordulnia a motorosnak, ha eszébe jut, hogy nem vett tejfölt, esetleg nem zárta be a garázsajtót. Ha ehhez lábletétel szükséges, akkor biztos, hogy kétszer-háromszor több időre lesz szüksége hozzá, mint annak, aki egy íven megoldja ugyanezt, lendületből. Ugye el tudjuk képzelni a szituációt: városban, vagy akár egy főúton keresztben evickél a motoros, esetleg még "ipszilonozik is", miközben lelkesen feltartja az érkező autós forgalmat... Ajjaj.

A sokat hangoztatott vezetéstechnikai tréningek egyik alapköve, hogy az első nap végére egy hat méter átmérőjű körben meg kell fordulni a motorral, derékszögben metszve a behajtás irányát, vagyis egy 270 fokos fordulót ír le a nebuló a géppel - lendületből. Aki elsőre azt gondolja, hogy mi sem egyszerűbb ennél, az egy üres parkolóban tegyen próbát: ha 250-es, vagy annál nagyobb motorral ugrik neki a feladatnak, szinte biztos, hogy sikertelen körök tucatjait fogja rajzolni, mire kiadja a kotta a hibátlan fordulót - ha egyáltalán.

2:09 -től tessék nézni, ott jön a turpisság: vizes aszfalton is kényelmesen kiadja a hatméteres forduló

Honnan jutott eszembe mindez? Nos, a B-s jogosítvánnyal rendelkező tanulóknak nem kell rutinvizsgát tennie az A1 vezetői engedély megszerzésekor. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha nem teljesen káptalan az illető koponyája, akkor a sikeres KRESZ vizsga után egy nagyjából háromnegyed órás városi motorozás következik - mindannyian vizsgáztunk már forgalomban, pontosan tudjuk, hogy óriási baklövést kell elkövetni (pl. gyalogost gázolni...), hogy ezen elkaszálják az embert.

Szüleim már hatvan felett járnak, és azóta motoroznak mindketten, mióta az eszemet tudom. Részben ennek köszönhetem a kétkerekű fertőzést, hisz' olyan élmények kötnek a közös motorozásokhoz, mint amikor egy kihágás miatt a polgármesteri hivatalban kellett megjelennem - szülői kísérettel, alig 15 évesen. Az előadó hosszasan magyarázta, hogy nem illendő dolog, amit elkövettem (STOP táblánál lassítani, körülnézni, de megállás nélkül áthajtani), és kitért arra is, hogy a szülőknek fontos szerepe van a nevelésben, a közlekedés terén is. Jó apám lelkesen bólogatott, majd az előadó kérdésére, miszerint itt vannak -e a személyes iratai, nemmel felet, mondván: nyár van, nem volt hová tenni őket a motoron... Érti, motoron, iratok nélkül. A hivatal zord tekintetű jegyzője feladta a harcot, és fennhangon zavart el minket.

Szóval ők is motoroznak, már vagy huszonöt éve, a városi vizsga elemeit naponta alkalmazzák, mégsem gondolom, hogy egy 15 lovas motor lenne az ideális választás számukra, bármennyire is teljesítenék a pakszus kiállításához szükséges feltételeket.

rutinvizsga
Legyünk benne egészen biztosak, hogy a magyar motorosok 90%-a képtelen az ilyen életmentő manőverekre, hiszen senki nem oktatta nekik

Félreértés ne essék, továbbra is tartom, hogy remek ötlet az autósok robogóra csábítása, hiszen egyszerre szolgálja a belvárosok tisztább, lazább közlekedését, és a motorozás elterjedését, de rutinvizsga nélkül az útjára bocsátani valakit egy motorral, ami százas tempóra képes? Elsőre nem tűnik átgondoltnak az ötlet, és akkor még finoman fogalmaztam.

A rendelkezés akkor lenne teljes, ha támogatná a vezetéstechnikai tréningeket (akár az motorosrendőrök által szervezett ingyenes alkalmakat is), és a delikvens akkor vehetné át a friss jogsit, ha igazoltan részt vett ezen a tanfolyamon. Az elméleti képzés, a városi forgalomban bemutatott közlekedési ismeret és a tréningen elsajátított plusz tudásanyag már több mint elegendő lenne ahhoz, hogy az eddigi 60-70-es tempóra képes ötvenes robogóját valami kényelmesebbre cserélje az ember, amivel - ha úgy adódik - végre másodmagával is nekivághatna a napi távnak.