A biztonsági folyosó lényege, hogy például autópályán, ha bármilyen okból lelassul a forgalom, a közlekedőknek – amíg mozgásban vannak – a legbelső sávban balra, míg a többiben jobbra, akár a leállósávra húzódva kell megállniuk, s így szabad helyet biztosítani a helyszínre érkező mentőknek, tűzoltóknak.

biztonsagi-folyoso-rettungsgasse-781
Az Érd és Budaörs között történt incidensnél készült képen hiába is keresünk jogkövető járművezetőt, ahogy esik, úgy puffan módon álltak meg a sor végén… A mentő legfeljebb a leállósávban araszolhatna előre, ahol szintén gyalogosok állják el az utat

Úgy tűnik, a hazai autósok jelentős része Csipkerózsika álmát aludta az elmúlt időszakban, mert a balesetek helyszínein készült fotókon csak alig-alig látni szabályosan lehúzódó járművet, míg a többség egyszerűen „leparkol” a sor végén, vagy ami még rosszabb, a belső sávszél felé húzódva próbál leskelődni, hogy miért is lassult le a forgalom.

Reméljük, hogy a fenti videó és a többi hasonló kampány lassan ráébreszti a járművezetőket a biztonsági folyosó fontosságára, s nem mellékesen a mozdulat talán városi araszolás közben is eszébe jut a közlekedőknek.

biztonsagi-folyoso-rettungsgasse-782
Ausztriában és Németországban kiadványok, illetve óriásplakátok hirdetik a biztonsági folyosó fontosságát, igaz, ott keményebben is bírságolják, aki akadályozza a mentést

Valószínűleg ezzel tovább gyorsulna a forgalom ritmusa, hiszen a szabályosan megálló sorok között a motorok előrejutása is könnyebbé válna, nem beszélve az előttünk kígyózó járművek átláthatóságáról.