Már eddig is sokan ismerhették a Hungaroring területén található oktatási centrumot, hiszen az elmúlt évek alatt több ezer fejlődni vágyó pilóta fordult meg az itt kialakított létesítményben és a mellette felépített speciális oktatópályákon. A hosszú idő alatt összegyűjtött tapasztalatokat és ismeretanyagot felhasználva az idén újraszervezték a motorosképzést, melynek keretein belül egyedülálló oktatási tematikát dolgoztak ki a szakemberek. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen tanulási lehetőségeket kínálnak a kétkeréken érkezők számára, hiszen terepen és a szilárd burkolatú versenypályán is gyakorolhatunk.

hungaroring-motoros-akademia-2564
Az oktatásra érkező Rhino Tours csapat tagjai már tapasztalt motorosok, akik a tréning segítségével tökéletesítik tudásukat

A megbeszélt találkozóra a Ring főbejárata előtt került sor, ahol a gyülekező motorosokat Kovács Birkás Róbert, a Hungaroring Motoros Akadémia vezetőinstruktora fogadta. Robi, aki hivatását tekintve tűzoltó, éveken át versenyzett és több éves versenyszerelői tapasztalatot is a magáénak tudhat. Ezek mellett már tíz éve foglalkozik oktatással, és eddig több mint 3600 motorosnak segített biztonságosabbá tenni a közlekedést. Robi felvezetésével libasorban gurultunk át a sorompón, majd a Ring „kulisszái” mögött, a pályával párhuzamos szervizúton jutottunk el a Vezetéstechnikai Centrum épületéhez. A pálya hangulata még egy hétköznap délelőttjén is egészen sajátos, hiszen a nagy tempóval elszáguldó versenyautók dübörgése a lejtmenet pályán keresztben csúszó teherautók gumicsikorgásával keveredett.

Az iskolapadok mögött…

A részvételi nyilatkozat kitöltése után az épület egyik jól felszerelt tantermében foglaltuk el helyünket az iskolapadok mögött. A tanítás elméleti résszel kezdődött, melynek első felében Robi kivetítő segítségével mutatta be, hogyan miként hatnak ránk és motorunkra a fizika törvényei, mikor melyik a helyes testtartás, hogyan zajlik az ideális kanyarodás, melyik szituációban mi a legtökéletesebb megoldás, és még sok olyan praktikát hallhattunk, melyek hozzájárulnak a tudatosabb, biztonságosabb motorozáshoz.

hungaroring-motoros-akademia-2562
A baba segítségével gyakorolhattuk, hogy vészhelyzetben miként kell alkalmazni az életmentő mozdulatokat

Az oktatást kis szünet szakította félbe, melynek során a figyelmes szervezők által kínált szendvicseket és frissítőt fogyaszthattuk el. Az előadás második felében Robi átadta a szót dr. Germen István mentőorvosnak, aki a gondtalan motorozás élményét rögtön más megvilágításba helyezte. Tapasztalt mentősként már sok motoros balesetnél segített a rászorulóknak, így sorra vehettük azokat a fontos, esetenként életmentő mozdulatsorokat, melyekkel elláthatjuk, illetve megmenthetjük egy baleset sérültjeit. Megmutatták a biztonságos sisaklevételt, a különböző vérzések elállításának a módját, a törések rögzítését, a lélegeztetést és szívmasszást, és ami a legfontosabb, hogy ezeket saját kezűleg gyakorolhatjuk, tehát, ha a szükség úgy hozza, tényleg rutinosabban segíthetünk sérült társainknak.

Földpályás csúszkálások…

A közel két órás elmélet után végre áttérhettünk az oktatás gyakorlati részére. A társaság két részre oszlott, az egyik fele Robival aszfalton, a másik fele Gál Péter oktató segítségével földpályán kezdte meg a tréninget. Én az off-road csapattal tartottam, és miután Péter röviden ismertette a ránk váró feladatokat, az oktatási központ által biztosított, négyütemű Yamaha XT125R-ekre ültünk. Először az első és hátsó kerék vészfékezésén, illetve megcsúsztatásán volt a hangsúly, ami az enyhén nedves, fűcsomós talajon a kizárólag közutakhoz szokott pilótáknak komoly élményt jelentett.

hungaroring-motoros-akademia-2571
Az első kerék mellé kinyújtott láb stabilizálja a motort kanyarodás közben

Az egymás utáni próbálkozások Péter folyamatos tanácsainak köszönhetően meghozták az eredményüket, felismerve testtartásuk és a fékkezelés fontosságát, az először instabilnak tűnő megcsúszásokat már felkészülten oldhatták meg a nebulók. Ugyanakkor a változatos talajon terelőbóják között gyakoroltuk az akadály előtti hirtelen kitérést, valamint megtapasztalhattuk a nyolcasok és a szűk körök megtétele közben, hogy miként stabilizálja a motort kanyarodáskor az első kerék mellé kinyújtott láb, és mennyire fontos a helyes testtartás, a tekintet iránya és a lábtartó megfelelő terhelése. Végül az akadálypálya különböző nehézségű szakaszain „keresztülvágtatva” kissé megkergettük az XT-eket, természetesen körről-körre nagyobb lendülettel haladva. A lelkesedést látva Péter elmesélte, hogy a versenypálya területén található több hektáros erdőben terepmotorozni is lehet. Mivel enduróval érkeztem a tréningre, természetesen felkeltette a kíváncsiságomat, ezért kérésemre Péter később megmutatta, hogy milyen kihívások várják a Ringen az erdei motorozás kedvelőit.

Felkészülés aszfalton

A földpályán eltöltött közel két óra után saját motorjaink nyergébe pattantunk. A kettéosztott csapat helyet cserélt egymással, s mi Robi vezetésével egy nagyobb terjedelmű tanpályához gurultunk, ahol a színes felfestések között gondosan kikészített terelőbóják várták, hogy megkezdhessük közöttük a gyakorlatokat. Elsőként kis sebességű manővereket hajtottunk végre, libasorban követve a cikkcakkos nyomvonalat, melyen Robi gurult előttünk, aki közben rutinos szemekkel mérte fel a csapat tagjainak képességeit. A sűrűn egymást követő kanyarok közben ismét megbizonyosodhattunk tekintetünk irányának jelentőségéről, és gyakoroltuk a megállást és elindulást az emelkedőn, illetve lejtőn, s a helyes testtartást is bemagoltatták. A következő feladatok a lassításra összpontosultak, az első és hátsó kerék külön-külön fékezése közben már jól is jött a csúszós földpályán megszerzett tapasztalat. Robi tanácsait követve mindenkinek egyre jobban sikerültek próbák, és a fékek kombinált használatával minimálisra csökkentettük a fékutat.

hungaroring-motoros-akademia-2568
Robi mindenkinek személyre szabott tanácsokkal segített, hogy a következő gyakorlat már a tökéletes legyen
A nyár elején lehetőségem volt részt venni a Mol Motoros Family által szervezett zsámbéki vezetéstechnikai tréningen, és ott úgy tanultuk vészfékezést, hogy elsőként húzzuk be a kuplungkart, majd a hátsó fékre kell rátaposni és ezek után az első fék fokozatos terhelése a megállásig. A Motoros Akadémia módszere némileg eltérő, Robi az első kerék fékezésének a jelentőségét jobban kihangsúlyozta, és vészfékezéskor a csúszó hátsó kerék csak eltereli a figyelmet a tökéletes első fék adagolásáról. A lényeg, hogy megismerve saját magunk és gépünk korlátait, a kerekeket csúszáshatáron belül tartva érjük el a lehető legrövidebb fékutat.

Következő gyakorlatként az akadály előtti hirtelen kitérés következett. Itt fék használata nélkül, a terelőbóját kis ívben kikerülve próbáltunk felkészülni a közlekedési szituációk során gyakorta előforduló váratlan veszélyhelyzetekre. A későbbiek során olyan feladatok következtek, melyek a motor és a tulajdonos képességei közötti szakadékot hivatottak betemetni, a nyolcas nyomvonalon motorozás közben ismét a tekintet irányának fontosságáról győződhettünk meg, és a terelőkúpok közötti szlalomozás alatt elsajátíthattuk, hogy miként hagyhatunk némi biztonsági tartalékot kanyarodáskor.

A tökéletes ívek keresése

A nap végéhez közeledve még egy kellemes feladat várt a motorosokra, mégpedig pályamotorozás a Hungaroringen. Robi felvezetésével elkezdődött a legendás aszfaltcsík megismerése, az elején csak tanulótempóban, hiszen nem a száguldozás volt a cél, inkább a féktáv csökkentésére és nagyobb kanyarsebesség elérésére törekedtünk. A maximum 80 km/órás tempó a széles pályán maga a rémálom, de arra bőven elegendő, hogy a kanyarokba megérkezve a kevésbé rutinosak megtapasztalhassák a helyes motorkezelés, a stabil gáz és a magasabb sebességfokozat előnyeit.

hungaroring-motoros-akademia-2712
Készülődés a pálya meghódítására, az itt tanultak a nyílt napokon is jól jöhetnek még

A célegyenesben a tanulók körről körre helyet cseréltek Robi mögött, és mindenki kíváncsian leste a versenyzésben is rutinos instruktor mozdulatait, tökéletes kanyaríveit és testtartását. Az utolsó körökben végül lehetőségünk nyílt az elmúlt órák tapasztalatát felhasználva kipróbálni, hogy milyen a magasabb tempó a versenypályán. A két órás etap alatt bőven van idő megtanulni a pálya útvonalát, a folyamatos gyakorlás után már bátrabban, lendületesebben vehették be a tanulók a kanyarokat, és már törhették is fejüket, hogy mikor tudnak időt szakítani legközelebb is egy jó pályamotorozásra. A Motoros Akadémia által folyamatosan biztosított hungaroringes bemelegítőképzéseken barátságos áron, felvezető és záró motoros segítségével készülhetünk fel a nagyobb tempójú motorozásra. Két óra mindössze kilencezer forint.

Fák lombjai közt

A tréning megismerése után lehetőségem nyílt közelebbről is megnézni a versenypálya által övezett kiserdőt. Péter útmutatásával egy egészen más világba kerültünk, tökéletes erdei hangulat, kirándulók és morcos erdészek nélkül. Nem kiépített krosszpálya húzódik a fák lombjai alatt, hanem változatos domborzat, a természet és az erózió által kialakított ösvények és utak szellős hálózatával. A keskeny, kanyargós ösvények, melyek időnként a terepjárók által nyomvályússá taposott földutakat keresztezik, a homokos, saras, természet formálta akadályokkal a terepmotorozás kedvelőinek szinte minden igényét kielégítik.

hungaroring-motoros-akademia-2708
Ha szeretnél az erdőben egy jót endurózni , akkor irány a Hungaroring

A versenypályáról idevezetett esővíz gondoskodik a talaj változatosságáról, és ennek köszönhetően a fák között egy kisebb tavacska terül el, szinte ez az egyetlen tájékozódási pont, ami az erdő a különböző ösvényein haladva időnként észrevehető. Akár három méter mély (!) vízmosásokban haladhatunk vagy négykézláb is megmászhatatlannak tűnő emelkedőkre cibálhatjuk fel gépünket, képességeinknek és igényeinknek megfelelő útvonalakon követhetjük az instruktorokat. Az erdőben nem magányosan száguldozó endurósok hada kerülgeti egymást, a biztonságos motorozás érdekében felvezető és záró oktatók segítségével gyűrhetjük le az akadályokat. Az oktatási centrum által biztosított endurókkal vagy saját gépünkkel alkalmanként három és fél órát tölthetünk az erdőben, ahol az évszakoktól függetlenül űzhetjük hobbinkat vagy csiszolhatjuk a motorozási készségeinket.

Minden motorosnak, aki áldoz a tudatosabb járműkezelés oltárán, és szeretné még jobban megismerni saját maga és gépe korlátait, érdemes ellátogatnia a Motoros Akadémia kurzusainak egyikére, ahol a tudásszintünknek megfelelő aszfaltpályás képzés mellett a terepmotorozás alapjaival is megismerkedhetünk. A pálya területi adottságainak köszönhetően a gyorsasági motorosok mellett most már a terepet kedvelő társaik is kilátogathatnak a Hungaroringre, sőt az őszi időszak különösen ideális egy kis sarazáshoz az erdőben. A képzésekről, illetve a pálya- és erdei motorozás díjairól a Motoros Akadémia honlapján, az www.uralomamotorom.hu oldalon találhattok bővebb információt.