Miért is fontos ez? Nos, elsősorban azért, mert az előírásokat betartva a magyar motorok nagyjából fele-kétharmada simán megbukhatna a műszakin, sőt, akár egy közúti ellenőrzésnél is. Nem azért, mert életveszélyes vagy közlekedésre alkalmatlan lenne, a probléma inkább a létező, mégsem alkalmazott szabályokból adódik.

Mi ez, Neolux? Nyomás vizsgáztatni!

Mielőtt tovább lépnénk a rendhagyó esetekre, nézzük át, mi szükséges a sikeres műszakihoz! Első körben az okmányokat ellenőrzik és lefényképezik a motoron található azonosítókat, mint a rendszám, a motor- és alvázszám. Ha megfelelő szögben és magasságban áll a plakett, sértetlen a gyári beütés, máris jöhet a világítótestek szemléje.

motor-muszaki-vizsga-999
A forgalmiba akár több színt is bejegyezhetnek, így sem tudnak lépést tartani a motorgyárak dizájnereivel. A csupasz kétkerekűeken meghatározó árnyalatnak számít a váz és a blokk fényezése is, így könnyen lehet, hogy például ezek szinterezésével máris friss műszakira köteleztük a vasat, mivel megváltoztattuk a színét

Kormánycsapágy, fékerő mértéke és ingadozása, abroncsok mérete, állapota, valamint a kipufogó külalakja és hangja – így jönnek sorban az inspekció pontjai. Ez utóbbival el is érkeztünk a sarkalatos kérdéshez, hogy milyen utólag felszerelt dobot vagy rendszert használhatunk a vasunkhoz? Ha a jelenlegi gyakorlatot vesszük alapul, a válasz igen sommás lesz – semmilyet.

„A kipufogó a motorok vonóhorga!”

A fenti kijelentés valószínűleg még a laikusoknál is kiveri a biztosítékot – ami helyesen egyébként „biztosító” -, pedig az idézet forrása egy igencsak tapasztalt, sokat látott NKH-s szakember, akit aligha lehet zavarba hozni, ha motorokról vagy autókról van szó. Hasonlatával inkább arra próbált rávilágítani, micsoda fejetlenség is uralkodik a motorok műszaki jellemzőit illetően, s lássuk be, teljesen igaza van.

motor-muszaki-vizsga-1002
Kipufogócsere után az új dob legfeljebb öt decibellel lépheti túl a gyárilag megadott határértéket, s ha nincs igazolásunk erről, ún. közeltérési méréssel állapíthatják meg a zajszintet

A jelenlegi szabályozás világosan előírja, hogy mit és mire cserélhetünk a motorunkon. Összességében úgy foglalhatjuk össze, hogy a KRESZ-hez hasonlóan itt is mindent szabad, ami nem tilos. Vagyis az adott motorhoz készült, bevizsgált, típusengedéllyel ellátott alkatrész – legyen szó kipufogóról, kormányról, lámpatestről vagy fékcsőről – bátran felszerelhető a gépre. Pontosabban felszereltethető, elvégre az előírás szerint az utólag rögzített típusspecifikus alkatrészeket jelezni kell a forgalmiban is, vagyis ha másik dobot szerzel, ugyanúgy műszaki vizsgára kell – azaz kellene – vinned a vasat, mintha az autódra rakatnál vonóhorgot.

motor-muszaki-vizsga-1000
Ugyan közúti ellenőrzéskor nem büntetnek a hiányáért, a műszakira érdemes magunkkal vinni az elsősegélycsomagot - leánykori nevén sebkötözőcsomagot -, mert továbbra is kötelező tartozéka a járműveknek. A lejárata szinte mellékes, de azért az ilyen öreg darabokat már illik nyugdíjazni...

Ráadásul itt akad még egy fontos szabály, miszerint az új dob legfeljebb öt decibellel lépheti túl a gyárilag megadott határértéket, egyébként pedig a kipufogó végétől fél méterre, 45 fokos szögből mérve a névleges fordulatszám háromnegyedénél legfeljebb 100 dB-t mutathat a műszer. Vagyis mindenki bátran vásároljon a motorjára jóváhagyott kiegészítőket, ettől még nem lesz a társadalom ellensége, de ne is lepődjön meg, ha igazoltatáskor vagy a vizsgán jelzik neki, hogy ezt jelezni illik a felszerelés után.

Ez már Európa?

Gyakran hallhatjuk, hogy a keleti blokk motorosai irigykedve mesélnek német vagy svájci kollégájukról és a kolbászból készült kerítésekről. Jobban átgondolva valószínűleg nem is annyira vágynak ők a helyükbe, elvégre egy szélesebb – vagy magasabb profilú – hátsó gumi esetleg a kicserélt lánckerék miatt is műszakira vihetnék a vasat, ha valóban az EU-s rendet betartva közlekednének.

motor-muszaki-vizsga-1004
A vizsgán nem csak a műszerek működését ellenőrzik, de a kilométer-számláló állását is rögzítik, hogy elejét vegyék a visszaéléseknek

Kínából rendelt fejidom és lámpa? A szomszéd által esztergált kormánymagasító vagy házilag barkácsolt kipufogódob? Felszabályozott féktárcsa? Az ilyen, itthon egyébként nem is olyan ritka akciókért kint máris megoldanák, hogy a nyár további részében csak videókon lásd a Grossglockner kanyarjait.

Egyelőre tehát marad a megtűrt állapot, ahol a vizsgabiztos, bár tudja, hogy soha nem létezett GSX-R 1300 F, nem szól a Hayabusa magasabb és szélesebb kormányáért, ahogy a csinos és pillekönnyű kipufogó is átcsusszan talán a műszakin, ha nem repednek meg a hangjától az ablaküvegek.

motor-muszaki-vizsga-1001
Nem csak az abroncs mintamélysége számít, hiszen - elvileg - a méretnek is stimmelnie kell...

Igyekezzünk hát úgy faragni a vasakat, hogy ez a továbbiakban is így maradjon, s az átalakítások kivitele és mértéke legfeljebb a tényleg hozzáértő és általában elnéző motorosrendőröknek árulkodjon arról, hogy saját ízlésünk szerint módosítottunk a gépen.