Az egy- és kétnapos kurzusok közös eleme, hogy szakértő szemek felügyelik a mozgásunkat, és ez a legfontosabb különbség a sima, otthoni gyakorlás és a fizetős képzés között. Egy parkolóban bármikor letehetünk néhány bóját, vagy azok hiányában akár üdítős flakonokat, de a lassú körözéssel csak egy dolgot érünk el, mégpedig a beidegződött rossz reflexek elmélyítését. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a nebuló, aki nagyjából százezer kilométernyi motoros tapasztalat birtokában érkezett az egyik képzésre, nos, neki az első nap nem a tanulásról szólt, csupán a korábban megszokott téves mozdulatokról szoktatták le, hogy azután kvázi nulláról kezdve fejlődhessen újra. Nem mondom, hogy közben minden pillanatát élvezte a sokszor hangos, határozott utasításokkal kísért körözésnek, de utólag hálás volt minden tanácsért, amivel fejlődött abban a két napban.

tommot
Megfordulás egy íven, lendületből, ötméteres körben. Nem túlzás azt állítani, hogy százból jó, ha egy-két motoros meg tudja csinálni, pedig alapvető része (lenne) a hétköznapi motorozásnak

A legmeglepőbb mégis az idősebb motorostársunk véleménye volt, aki maga is oktatóként dolgozik egy autósiskolánál. A sikeres hétvége után búcsúzáskor szót kért, megköszönte a tanultakat, majd megígérte, hogy igyekszik minél többet átadni a jogsira vágyó fiataloknak az ott megszerzett tapasztalatokból, mivel elmondása szerint négy-öt olyan elemet is elsajátított, amit a lényegesen drágább, hivatalos képzésben egyébként nem alkalmaznak...

Szerencsére ma már csak elhatározás kérdése, hogy valaki veszi-e a fáradtságot, hogy benevezzen egy ilyen gyakorlásra, mivel a rendőrség és civil motoros szervezetek is gyakran tartanak ingyenes napokat, ahol további költségek nélkül belekóstolhatunk a valódi motorkezelés trükkjeibe. Ezek általában pár órás rendezvények, és az egyre nagyobb érdeklődés miatt sajnos inkább csak ízelítőt kapunk a dologból, hisz' valódi fejlődést aligha érhetünk el oktatónként 30-40 motorossal. Ezzel el is érkeztünk a fizetős képzésekhez, melyekből igencsak széles a kínálat, az árak pedig 20-25 000 forinttól indulnak. Nem kevés pénz, sokunknak egész heti keresetünk, de érdemesebb másként szemlélni a dolgot. A korlátlan jogsi megszerzésekor befizetett százezres tételért csak egy apró plasztikkártyát kapunk cserébe, használható és életmentő tudást aligha. Itt ennek a töredékéért egy életre szóló tapasztalattal gazdagodunk, és csak azt kell eldönteni, hogy melyik oktatási módszer passzol leginkább hozzánk?

BMW Motorrad tréning
Nem csak a vezető, de az utas is tanulhat, hiszen mozgása, viselkedése ugyanúgy hozzátartozik a motor irányításához

A Budapesttől félórányira található kiskunlacházi repülőtéren tartja képzéseit a BMW Motorrad, az alaptréningre már 29 000 forint befizetésével nevezhetünk. A kezdőcsomagban a motoron ülve sajátíthatod el a járműfizika alapjait, emellett kis- és közepes sebességű motorkezelést, a vészfékezést és a vészelkerüléseket éppúgy megtanulhatod, mint az összes lehetséges kanyarvételi stílust.

Honda Safety
Egyedülálló ajánlat a téli, fedett pályás gyakorlás, a program jól jöhet az elvonási tünetek enyhítésére is...

A Honda csomagja is komplex szolgáltatást nyújt, ráadásul itt a járgányt sem kell féltened, mivel helyben kapsz oktatómotort, amit bukócső véd az esetleges talajfogástól. A Safety Hungary módszere a Japánban már évek óta fejlesztett képzési rendszeren alapul, és nagy előnye, hogy nem csak utcai, de off-road csomagot is kínálnak, amire már 28 000 forintért jelentkezhetsz. Szintén egyedülálló ajánlat, hogy télen sem kell lemondanod a gyakorlásról, mivel fedett csarnok várja a hideg évszakban a motorosokat, így akár az elvonási tünetek enyhítésére is alkalmas.

A lassú nyolcasozás: a feladat nem öncélú, segítségével lendületből, egy íven meg tudunk fordulni egy kétsávos úton

Az M5-ös autópálya mellett található Kakucsringen működik a Tommot vezetéstechnikai tréning, itt rendőrmotoros oktatóktól tanulhatják meg a nebulók a legfontosabb fogásokat. A külön erre a célra épült területen egyszerre akár 15-20 motoros is gyakorolhat, de oktatónként legfeljebb öt fő alkot egy csoportot, így mindenkivel személyre szabott, tudásszintjének megfelelő módon tudnak haladni a trénerek.

tommot vezetéstechnika
Egészen sokrétű a kakucsi kínálat, hiszen külön képzést szerveznek utcai motorosoknak, choppereseknek, sőt, a hölgyek is saját hétvégét kapnak a ringen!

Csak javasolni tudjuk, hogy mindenki látogasson el egy ilyen napra, ha másért nem, hát a felismerésért, hogy mennyi mindent nem tud még a motorozásról. Persze megértjük, és teljesen hihető indok a távolmaradásra, ha valaki sokallja a képzések árait, de ne feledjük, hogy a pályabérlet, a tanulómotorok fenntartása és nem utolsósorban a tréninget tartó személyek hétvégi munkája igenis pénzbe kerül, amit nekünk kell megfizetni. Azonban az itt szerzett rutin, tapasztalat, technika nem csak azért jön jól, mert egy vészhelyzetben megmentheti a az életedet - és igen, az utasodét is -, de a túrák élményfaktorát is nagyban növeli, hogy magabiztosabban, határozottabban ülsz a motoron, megfizethetetlen többletet adva ehhez a csodálatos hobbihoz.