Ugyan ez még nem a gépek lázadása, mégis sokan a fejüket fogják, hogy innentől bármikor szembe jöhetnek az üres karosszériával guruló, sofőr nélküli kocsik. Ma kezdődik ugyanis Londonban az automatikus utasszállítók éles bevetése, s a szakemberek azt remélik, hogy a sikeres próbákat követően ez új alternatíva lehet a közlekedésben. Egyébként nem ez az első ilyen próbálkozásuk, hiszen a Svájc és Szingapúr mellett Angliában is üzemelő, 20 km/órás végsebességre képes Navia jelenleg is hasonló feladatokat lát el - egyszerre legfeljebb nyolc-tíz személyt szállít a sofőr nélküli speciális járgány.

vezeto-nelkuli-auto-4092
Munkában a vezető nélküli Navia személyszállító kisbusz

A szigetország közlekedési minisztere hozzáfűzte, hogy elkötelezettek a modern közlekedési forma mellett, és azért is csatlakoztak úttörőként az ilyen járművek engedélyezéséhez, mert szeretnék, ha a következő tíz évben robbanásszerűen elterjednének Európa útjain. Ehhez a technikai kérdések tisztázása mellett az is szükséges, hogy az engedélyező országok mihamarabb módosítsák a KRESZ-t, hiszen egy eddig ismeretlen jármű, az önműködő autó fogalmát is tartalmaznia kell a szövegnek.

vezeto-nelkuli-auto-4093
Az önjáró motorkerékpár egyelőre tényleg a jövő, de a Google már egy évtizede dolgozik rajta, és nem kizárt, hogy egyszer megvásárolható járműként tér vissza

Eközben a nagy víz túloldalán, Kaliforniában szintén önmagát vezető motorkerékpárt szeretnének honosítani, bár a felhasználási területeket látva ez utóbbi legfeljebb katonai célokra lenne alkalmas. Egyelőre civil célközönségről nem is esett szó, hiszen aligha képzelhető el olyan tulajdonos, aki plusz pénzt áldozna arra, hogy a megvásárolt motor magától menjen el a hétvégén kerülni egyet...