A mezőny ez alkalommal a Wallis Pest Váci úti szalonjától rajtol, és Magyarország északi területein, valamint Szlovákián halad majd keresztül. A résztvevőknek - egy egri pihenőt beiktatva - összesen közel 900 km-t kell majd teljesíteniük a kétnapos verseny során.

bmw-bike-maraton-2014-132

Új szabályok

A BMW Motorrad – szem előtt tartva a motorosok biztonságát - a tavalyi 24 órás folyamatos verseny megváltoztatása után, most egy újabb finomítást vezet be a mérési rendszerben, amivel kizárja annak a lehetőségét, hogy valaki a sebesség növelésével kompenzálja az esetleges tájékozódási hibáit. Ezért idén a szervezők az átlagtempók mellett figyelni fogják a csapatvezető motorok által megtett távot is, vagyis minden eddiginél fontosabb lesz a pontos navigálás, melyet nem helyettesíthet a tévesztés utáni tempónövelés.

bmw-bike-maraton-2014-130

A Nyeremény

Az elmúlt évhez hasonlóan a verseny győztesei a BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréningjén vehetnek részt. „Ha jobban belegondolok, szükség lenne egy-egy ilyen „bemelegítésen” évente kétszer, de egyszer legalább részt venni. Végigmentünk mindazokon a gyakorlatokon, amelyek segítenek a motor kezelését készséggé alakítani, valamint a vészhelyzetek megoldását is automatizálni, hogy ne akkor kelljen kitalálni a megoldást, amikor esetleg az életünk múlhat rajta. Mert olyankor a legritkább esetben szokott sikerülni” – mondta el Derék Zsolt, a 2013-as verseny egyik győztese, miután részt vett a nyereményként kapott tréningen.

bmw-bike-maraton-2014-131

Nevezés

A versenyen idén is 2-3 motorból álló csapatok vehetnek részt, azonban a tagoknak nem szükséges együtt nevezniük, mindenki egyénileg regisztrál. Nevezni a Bike Maraton Egyesület hivatalos címén, a www.bikemaraton.hu honlapon lehet.