Nemrégiben már cikkeztünk arról, hogy az indiai TVS és a német BMW közös modellel rukkol elő, azonban akkor még csak a gyár illetékesei tudhatták, hogy a háromszázas gép nem egyszerű terv vagy prototípus, hiszen működő változatai már első tesztkilométerjeiket falják.

bmw-tvs-k03-spyshots-3885
A BMW és a TVS els közös motorja

Annyi bizonyos, hogy egy folyadékhűtéses, egyhengeres gép látható a fotókon, s mint azt már megerősítették, a formás naked csak a kezdet - sportos, teljes idomzatba burkolt variáns és terepképes kivitel, ha úgy tetszik, mini-GS is szerepel majd a kínálatban.

bmw-tvs-k03-spyshots-3886
A farkiképzés passzol a jelenlegi trendekhez

A nem éppen olcsó Michelin abroncsok és a felfordított teleszkópok arról árulkodnak, hogy igyekeztek minőségi beszállítókat összeválogatni a motorhoz, ami a kék-fehér márka hagyományait ismerve nem is meglepő. A kiszervezett gyártásban készülő újdonság a tavaly ősszel debütált Kawasaki Z300, illetve a szintén Indiából származó KTM 390-modellcsalád riválisa lehet, ennek megfelelően az ára is 1,5-2 millió forint körül várható.