Régóta nyílt titok, hogy a kék-fehér márka stratégái lefelé szeretnék bővíteni a modellkínálatot, és ehhez egy erős külföldi partnert kerestek, mely a havi több tízezer darabos (!) kapacitású TVS lett. Terveik szerint egy-két éven belül a 250 és 500 köbcenti közötti szegmensben rukkolnának elő néhány újdonsággal, melyek a németek tapasztalatain alapuló, ugyanakkor megfizethető kétkerekűek lesznek.

bmw-tvs-k03-3758
A TVS már rendelkezik egy modern, negyedliteres modellel - nem kizárt, hogy ennek egyes elemeit örökli a rendhagyó BMW is

Ezt erősíti az a nemrégiben kiszivárgott hír, mely szerint már 2014-ben berendelt a TVS néhány főbb alkotóelemet egy vadonatúj prototípushoz, ami a BMW-TVS K03 kódjelet viselte. Indiai lapértesülések szerint legalább kétféle - háromszáz, illetve ötszáz köbcentis - hengerűrtartalommal debütálnak az újdonságok, melyek közös platformra épülnek, de eltérő, utcai-, sport- és terepváltozatai is készülnek majd.

Mivel a japán cégek már évek óta sikeresen fejlesztik modellcsaládjaikat kiszervezett típusokkal, mint például az általunk is tesztelt CB500X, nem kétséges, hogy a nagynevű európai gyártók is rendre követik majd a példájukat.