A Pireneusok mészkő lejtőin és a környező hegyek erdőiben a francia kissrácban hamar felébredt a természet iránti tisztelet. Szüleivel már egészen kiskora óta rendszeresen töltötték szabadidejüket a hegyekben, ahol gyorsan megfertőzte a kalandvágy és a sport iránti szeretet, s mivel édesapja is motorozott, az sem váratott magára sokáig.

richardsainct-1520
2003-ban, a KTM gyári ralicsapatának oszlopos tagjaként. Fenn a csúcson...

„Hatévesen ültem először motoron. Apámmal és néhány barátjával mentünk el egy körre, itt kóstoltam bele a terepezésbe. Nem sokkal később megkaptam első saját motoromat is; amikor már egyedül tudtam menni, azt mindennél jobban élveztem. Azért csináltam, mert jó érzés volt. Hamar megszerettem a motorozást.” – mesélte egyik interjújában Sainct.

Mindent az alapoktól

Első motorja egy háromfokozatú, ötven köbcentis triálgép volt, ezzel tette meg ismerkedő métereit a család háza körüli telken a kis Richard. Tízévesen jött a nagy váltás, édesapja egy komoly, már versenyzésre is alkalmas, nyolcvan köbcentis krosszmotort ajándékozott neki - Richard és a kétkerekűek közötti szerelem egyre szorosabbra szövődött. A fiatal Sainct krosszpályákon csiszolta tudását olyan, később szintén nagy hírnévre szert tevő kissrácok között, mint a De Maria, a Bolley vagy a Bayle családok sarjai…

richardsainct-1516
Lazán és villámgyorsan - Sainct a dűnék között érezte igazán otthon magát

Sainct tiniként a nemzeti MX-bajnokság 125 köbcentis kategóriájában ért el helyezéseket, s alig volt tizennyolc éves, amikor 1988-ban elindult első hivatalos enduró versenyén. A nemzeti túraterep mezőnyben Sainct hamar rájött, hogy ez az igazán neki való sport, lásd, egy évvel később, 19 évesen már francia enduró bajnokot avattak személyében.

Viszont a legnagyobb szerelmet, a végső kihívást mindig is a hosszú távú versenyek jelentették számára, azokon belül is a nagy presztízsű, Afrikában zajló ralik tetszettek neki leginkább. Mindig is az ősi kontinensre vágyott versenyezni. Néhány év hazai endurózást követően már viszonylag ismert és elismert volt a Sainct név, és már a nemzetközi porond is látótávolságban volt. Mindössze húsz éves fejjel indult el élete első afrikai futamán, az Atlas Rally-n.

richardsainct-1518
Cyril Despres, Fabrizio Meoni és Richard Sainct

Egy év se kellett, és 1991-ben már a rettegett Párizs-Dakaron vett részt privát versenyzőként saját, használt Kawasakijával – beteljesült élete egyik régóta dédelgetett álma. Ugyan első Dakarjáról már a negyedik szakaszon kiállni kényszerült mechanikai meghibásodás miatt, de az élmény felejthetetlen volt számára, és innen már nem volt visszaút.

Akár egy teve

Első dakaros „ismerkedése” után az 1992-es kiírást pénzügyi okokból ugyan kénytelen volt kihagyni Sainct, de a harcot sosem adta fel. A sok munka gyümölcse három évvel később ért be, amikor már profi, megfizetett versenyzőként, szerződéssel a zsebében térhetett vissza a hírhedt afrikai ralira. Ebben az évben Granadából indult a verseny, Sainctot végül pedig az előkelő ötödik helyen intették le a motorosok között. A nyertes az olasz Edi Orioli volt, de azzal, hogy befért a top ötbe, a húszas évei közepén járó Sainctra is sok bennfentes felfigyelt.

richardsainct-1517
Kitűnő taktikusként és tévedhetetlen navigátorként tartották számon ellenfelei

Az 1997-es szezonban sikerült először nemzetközi versenyen győzelmet szereznie Richardnak, nagy előnnyel nyerte meg a szintén embert próbáló szakaszairól híres Atlas Rally-t. Sokak szerint ez a győzelem átkapcsolt valamit Sainct fejében, hiszen az ezt követő hét éves időtartam során nem kevesebb, mint tíz első helyezést ért el különböző afrikai versenyeken, köztük a Párizs-Dakarral, természetesen.

Az Atlas Rally-t (1997 és 1998), a Rally of Tunesiát (1998 és 1999) és a Rally of Moroccót (2001 és 2002) kétszer sikerült megnyernie, a Rally of Egypten egyszer (2002-ben) győzött, és persze a híres Párizs-Dakaron is képes volt felállni a dobogó legtetejére: 1999-ben és 2000-ben a BMW gyári csapatának tagjaként az F650RR-rel, majd 2003-ban egy gyári KTM LC4 660R-rel. E hét, hatalmas sikerekkel teletűzdelt év során ragasztotta rá a sajtó a hízelgő Richard l'Africain, azaz a Richárd, az afrikai becenevet is.

richardsainct-1519
Richard Sainct és jó barátja, Stéphane Peterhansel a 2003-as Dakar egyik pihenőjében...

Életének utolsó Dakarján, a 2004-es összecsapáson sorozatos balszerencse hátráltatta, s emiatt kénytelen volt lemondani negyedik győzeleméről ugyan, de még így képes volt bejönni a második helyre a spanyol klasszis, Nani Roma mögött, akivel karöltve, igazi barátokként ünnepeltek a dobogón. Néhány hónappal a Dakar leintése után az egyiptomi Pharaos Rally-n állt rajthoz életében utoljára Richard Sainct.

A legjobbak mennek el...

A Fáraó Rali negyedik szakaszán, szeptember 29-én, a Siwa felé vezető etap egyik gyors részén a francia elvesztette uralmát motorja felett és hatalmasat bukott. A líbiai határ közelében történt nagy sebességű esésnek nem volt szemtanúja, de a néhány perc múlva helyszínre érkező versenyzőtársak és rövidesen kiérő mentőhelikopter legénységének beszámolói szerint Sainct még életben volt, amikor megkezdték ellátását, illetve kórházba szállítását, de már képtelenek voltak megmenteni. A halál pontos okára vonatkozóan ellentmondásos hírek, illetve pletykák láttak napvilágot, a leginkább elfogadott álláspont, hogy a gerinc és a belső szervek súlyos sérülése miatt mondta fel a legenda teste a szolgálatot.

richardsainct-1514
Nem szerette a hírverést, kerülte a feltűnést: sikerei dacára Sainct visszahúzódó életet élt, nagy becsben tartotta és óvta családjának privátszféráját

A 34 éves motoros halálhíre mélységesen megrendítette a mezőnyt, csapata, a Gauloises KTM azonnal vissza is vonult a versenyről. A sors különös fintora, hogy a Fáraó Ralit megelőzően Sainct még arról nyilatkozott a sajtónak, hogy valószínűleg ez lesz utolsó motoros megmérettetéseinek egyike. Hatszoros Dakar-győztes honfitársa és jó barátja, Stéphane Peterhansel példáját követve (akit a Mitsubishi csábított el a Yamahától 2004-re) Sainct a motoros sikerek után négy keréken is megpróbálkozott volna a Dakarral, kár, hogy másként alakult…

richardsainct-1522
Richard Sainct, 1970. április 14. – 2004. szeptember 29.

Richard Sainct főbb eredményei:

1996 – Párizs-Dakar Rali ötödik hely

1997 – Atlas Rally első hely

1998 – Atlas Rally első hely, Rally of Tunesia első hely

1999 – Párizs-Dakar Rali első hely, Rally of Tunesia első hely

2000 – Párizs-Dakar Rali első hely

2001 – Rally of Morocco első hely

2002 – Rally of Morocco első hely, Rally of Egypt első hely,

2003 – Párizs-Dakar Rali első hely, Rally of Egypt második hely

2004 – Párizs-Dakar Rali második hely…