Korábban is pletykáltak róla, hogy a Honda és a Kawasaki egyaránt a negyedliteres mezőnyben újítana, azonban egészen 2014 nyaráig kellett várnunk, hogy a nagy H legújabb dobását ábrázoló fotók is napvilágra kerüljenek.

honda-cb300f-pre-578
Első ránézésre nyugodtan tippelhetnénk akár egy kategóriával nagyobbnak is az új CB-t, hiszen kiállása és formaterve az egykori félliteres gépeket idézi

A műszaki adatokról egyelőre csak annyi szivárgott ki, hogy várhatóan a CBR300R erőforrása kap majd helyet a csupaszmotorban, vagyis az újdonság gazdái kereken 30 lovas teljesítménnyel és 27 newtonméteres forgatónyomatékkal gazdálkodhatnak.

honda-cb300f-pre-580
A karbonhatású sárvédőnél sokkal fontosabb részlet a kép sarkában megbújó ABS-gyűrű. Ez alapján már biztos, hogy a japánok meztelen gépe blokkolásgátlóval is elérhető lesz

A gyártás és a forgalmazás megkezdésének időpontja egyelőre titok, annyi azonban sejthető, hogy az idomos testvér őszi érkezését követően legfeljebb néhány hónapot kell várnunk a ruhátlan variáns bemutatkozására.