Az NKH tegnapi közleményéből kiderül, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság 2015 januárjától minden lényeges vezetői engedély kategóriában megváltoztatja az elméleti vizsgakérdéseket. Az átalakítást az eddigi KRESZ vizsgakérdések mennyisége és minősége egyaránt indokolta. A változtatás hatására a szakértők felkészültebb járművezetőkre számítanak, ami a közlekedésbiztonság javulását eredményezheti.

valtozas-jogositvany-kresz-3466
A módosítástól azt várják, hogy az autóba, motorra pattanó nebulók felkészültebben induljanak a forgalomba

A kérdésadatbázis jelentős bővülésével a tanulóknak muszáj lesz összefüggéseiben, folyamatában megérteni a szabályokat, vagyis magolással immáron aligha szerezhetnek jogsit, ezáltal a módosítás elérheti a valódi célját, a KRESZ szabályainak tényleges elsajátítását. Lényeges, hogy nem csak a kérdések száma nagyságrendekkel több, hanem azok minősége is javult, lecserélve az elavult, több évtizedes kérdésrendszert. Ez legfőképpen technikai fronton lesz megfigyelhető, a korábban nem ismert biztonsági felszerelések és kényelmi extrák bevonásával.

A megújított vizsgarendszer a bejelentést követően azonnal hatályba lép, vagyis nem lesz több vizsga a régi kérdésekkel. Január 12-ig vizsgaszünet van érvényben, utána az első számonkérésen már az új kérdésekkel találkozhatnak a vizsgázók, amihez átállásra nincs szükség, hiszen az elméleti képzés előírt tananyaga, követelményrendszere, a számítógépes vizsgáztatási rendszer, a kérdések megjelenítése, száma és pontozása, valamint a megoldásra rendelkezésre álló idő a vizsgán nem változik.

valtozas-jogositvany-kresz-3469
A változás már időszerű volt, és üdvözlendő, ugyanakkor a motorosképzés gyakorlati oldalára is ráférne némi vérfrissítés, hogy valódi vezetéstechnikai elemek is bekerüljenek a csomagba

Az új kérdések kompatibilisek a jelenlegi számítógépes elméleti vizsgarendszerrel (SZEV), így az átállás nem jár plusz költséggel, és nem igényel hosszú adaptálási időt. Az újítások mindhárom fő vizsgatárgyra kiterjednek (a tehergépkocsik és a nehéz pótkocsis járműszerelvények vezetői a Közlekedési alapismereteken kívül Szerkezeti és üzemeltetési alapismeretek, és egyes esetekben Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás tárgyakból is vizsgáznak). Kikerültek az elavult kérdések, amelyeknek helyét a műszaki témakörökben a korszerű technikai megoldásokra vonatkozó kérdések veszik át (pl. menetstabilizáló rendszer, kipufogógáz-tisztító berendezések, korszerű elektromos és világítástechnikai eszközök stb.). Az alapkérdések tekintetében az eddiginél négyszer több feladatból áll az adatbázis, a variációs lehetőségeknek köszönhetően pedig összességében mintegy tízszer több kérdés felbukkanásával számolhatunk a vizsgákon.

valtozas-jogositvany-kresz-3467

Hogy mindenki alaposan felkészülhessen, a kérdésadatbázis betekintésre ingyenesen, nyilvánosan hozzáférhető lesz az NKH honlapján, ezzel segítve a nebulók felkészülését.